Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Sólymos Szilveszter: A sokszínű liturgia
(1951—60). — Tehót merev liturgiáról igazában még ebben a korban sem beszélhetünk, volt fejlődés, adódott némi pluralizmus., A liturgia egységét Róma törvényhozása biztosította. Ennek a korszaknak a liturgikus jog terén is betetőzését jelenti az új Egyházi Törvénykönyv 1918-tól, melynek 1257-es kánonja fejezi ki a központosított liturgia elgondolását: Egyedül az Apostoli Szentszékre tartozik a szent liturgia elrendezése, valamint a liturgikus könyvek jóváhagyása. A pluralizmus alulról jelentkező sürgetése a liturgikus mozgalmak révén történt meg a 20. sz. első felében; jórészt ennek köszönhető a 2. Vatikáni zsinaton a kérdés kiegyensúlyozott megoldása. A Rómával egyesült keleti egyházak sajátos liturgiáját a pluralizmus bizonyítékaként éppen hogy csak megemlítjük, ez annyira közismert. Ezt a gyakorlatot a LK 4, pontja is megerősíti: „Az Anyaszentegyház minden törvényesen elismert rítust egyforma jogúnak tart és egyforma tisztelettel illet. Azt akarja, hogy ezek a rítusok a jövőben is megmaradjanak és minden módon elő kell ezeket mozdítani.” A 2. Vatikánum liturgia-reformja és a pluralizmus Ma már nem vitatható, hogy a 2. Vatikáni zsinat által hozott liturgikus megújulással (melynek alapelveit a LK-ban rögzítették), új korszak kezdődött a liturgikus fejlődésben. A LK-t most nem elemezhetjük végig, csupán néhány — szempontunkból jelentősebb — helyre utalunk. Mindjárt az Előszóban a zsinat célkitűzései között a korunk szükségleteihez való nagyobb alkalmazkodás is helyet kap. — A 37—40. pontok külön alcím alatt foglalkoznak a néoek szelleméhez és hagyományaihoz való alkalmazkodással. A 38. pont alapelvként mondja ki a római ritus lényeges egységének megőrzését és ugyanakkkor a törvényes változtatások lehetőségét — különösen is a missziós területeken. Ezen alapelv: a „substantialis unitas" és a „legitimae variationes et aptationes” körül folyik tulajdonképpen a belső küzdelem és következik a feszültség a végrehajtás egész vonalán. Rendkívül sok függ ugyanis attól, hogy a „lényeges egységet” mire korlátozzuk, és a „törvényes változtatásokat, valamint alkalmazásokat” milyen fokig tarthatjuk jogosultaknak. — A gyakorlat, az élet azt mutatja, hogy az elsősorban a missziós területekre szánt törvénves változtatások és alkalmazások az egész hivő világ igényei, a missziókban pedig ezen túlmenően saiátos nemzeti liturgiák vannak kialakulóban. Szakértők véleménye szerint néhány éven belül Afrikában például legalább annyira sajátos liturgia válik uralkodóvá, mint az egyes keleti liturgiák. Ezek a katolikus liturgiák keretébe tartoznak ugyan, de a római liturgiával való egységükről aligha lehet beszélni. A saiátos afrikai liturgia kialakítására különben maga VI. Pál nápa buzdította az afrikai püspököket, akik előtt 1969. iúlius 31-én Kampalában (Uaanda) a következőket mondotta: „Keresztény életek pasztorális, rituális, didaktikai és lelkiséqi vonalon történő adaptációja nemcsak hogy lehetséges, hanem azt az egyház maga is süroeti. A liturgikus megújulás élő példa erre. Ebben az értelemben lehet, sőt kell, hogy afrikai legyen keresz- tényséqtek."3 A LK-nak a liturgikus jog terén a jelenlegi Eayházjogi Kódex felfogásától talán leginkább eltérő vonása, hogy az Apostoli Szentszék mellett a helyi püspöki karoknak, illetőleg az egyes megyéspüspököknek is megadja a liturgia rendezésének jogát (22. pont). Ugyanez a pont viszont kifejezetten megtiltja az egyes papoknak, hogy saját elgondolásuk szerint a liturgiában bármit is változtassanak. Ez a megszövegezés persze a végrehajtási utasítások után másképpen hat, hisz például az 1969-ben megjelent Általános Rendelkezések 5. pontja szerint (az eukarisztia ünnpelésében) „igen nagy gondot kell fordítani arra, hogy az egyháztól felkínált formák és elemek közül azokat válasszuk ki és azokat alkalmazzuk, amelyek a személyi és helyi adottságokat fiqyelembe véve a cselekvő és teljes bekapcsolódást intenzívebbé teszik és a hívek lelki javának jobban megfelelnek.” Ez a kijelentés a liturgikus megújulás dokumentumaiban a vertikális pluralizmus elfogadásának talán legfontosabbika. Igaz, hogy az „Egyháztól felkínált formák és elemek” közti választásról beszél, de az új Római Misekönyv és a szentségkiszolgáltatás új rendje már egész sor szabad lehetőséget kínál fel elsősorban szövegek terén, amit a rubrikák „ilyen, vagy hasonló szavakkal” utasításban adnak meg. A pluralizmusnak ez a vertikális formája a lelkipásztorok számára talán még fontosabb, mint a horizontális, hisz itt éppen a helyi közösség igényeiről van szó: a résztvevők kora, műveltségi foka, hivatása stb. alapján. Ennek a bizonyos szabad választásnak és szabad megfogalmazásnak lehetősége veti fel továbbá a liturgia kreativitásának és spontaneitásának kérdését. A hívőkkel szemben támasztott azon igény, hogy a liturgikus cselekményeken „teljes, tudatos és cselekvő részvétellel” legyenek jelen (LK 14.), azt is megkívánja, hogy a liturgia itt és most konkrét hely89
