Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Természettörvény, vagy a "humánum törvénye"?
megnyitottságot jelent ugyanis a „másik”, Illetőleg a „többiek” felé. Az az érdek tehát, amely a közösségre is tekintettel van, s amely értelmes formában jelentkezik, már felemelkedett a Hobbes-I ösztönös reakcióknak, a foggal-körömmel vívott létharcnak ősvilági tájairól és átlendült a „humánum" légkörébe. A keresztény humanizmus elválaszthatatlan a teremtéstől és a megváltástól, a „humánum törvényének" alapjait tekintve azonban mégis fölismerhetők a találkozási pontok, amint arra a következőkben rámutatunk. A ,,humánum törvénye" mint erkölcsi kibontakozásunk megalapozója Az elmondottak után reflexiónk legnehezebb pontjához érkeztünk. Meg kell kísérelnünk a „humánum törvényének” tételekbe foglalt körvonalazását. Nem kevesebbről van itt szó, mint arról: hogyan lehet az etikai tudat fejlődésének jelenlegi szintjén újra megfogalmazni azokat az alapelveket, amelyek alkalmasak arra, hogy az egyetemes humanizmus alaptételei legyenek. Ez a feladat — ha a tételek interpretációját is tekintetbe vesszük, — azért nem könnyű, mert figyelembe kell venni a különböző világnézetek etikai szempontjait. Ebben a vonatkozásban Igen jelentős Kecskés Pál megállapítása, miszerint „A különböző korok etikái megegyeznek az erkölcsi alapelvek tekintetében”.14 Melyek ezek az alapelvek? S hogyan fogalmazhatók meg a jelenben mint az „emberség” törvényei? Franz Böckle néhány fontos megállapítására utalunk, amikor a megfogalmazás módját tisztázzuk. „A természettörvény — mondja — önmagában még nem erkölcsi törvény”.15 Természetünkből nem lehet az erkölcsi magatartás alapeszméit „csak úgy leolvasni”. Aquinói szent Tamás sem úgy tanítja, hogy kész erkölcsi eszméket hozunk magunkkal, amikor megszületünk, s ezek spontán módon tudatosulnak bennünk öntudatunk kialakulásával. Szükségünk van ehhez az értelem tudatos reflexiójára, a belátásra. A belátáshoz viszont emberi tapasztalatokra van szükség, a jelen kérdésnél etikatörténeti tapasztalásra, Eszerint a „humánum törvényének" megfogalmazásához ma már nem az „örök törvény" elemzéséből jutunk el, dedukció útján, hanem a leglényegesebb közös vonások kiemelésére irányuló etikatörténeti reflexió segítségével, mégpedig adott fejlődési fázisban: az ember erkölcsi önismeretének jelenlegi fokán. Az idő mindenesetre megérett ezeknek az alapelveknek a tisztázására, hogy aztán konkrétabb erkölcsi ítéletek is megalapozást nyerjenek a „humánum törvénye” segítségével. Mindennek célja „az értelmesen megalapozott és humanizált egzisztencia" — ahogyan Oeing-Hanhoff írja.16 Olyan elvekről van tehát szó melyekre az ember mint legalapvetőbbekre támaszkodhatik, „amennyiben életét értelmesen és a humánum jegyében akarja fölépíteni” (Böckle).17 Az alábbi megfogalmazás és kifejtés során megkíséreljük összegezni az olykor elszórt elveket. A nyelvtani formát tekintve az egyes számú felszólításmódot alkalmazzuk („Sollen”). A „törekedj" szóval a személyiség erkölcsi megvalósításának folyamatjellegére utalunk, egyben pedig a felszólítás reális voltát kívánjuk hangsúlyozni (maga a törekvés már érték). Értelmezésükben az egyes felszólítások tudatosan nyitottak horizontálisan is, vertikálisan is (fölfelé). Keretükben így az ateista a hívővel találkozhat. Zénón és Assziszi Szent Ferenc például úgy áll előttünk kozmikus szimpátiájával illetve természet-szeretetével, mint ugyanazon erkölcsi alapmagatartás megnyilvánulása — saját világnézettel és egyéniséggel. Olyan alapvető, etikai vonatkozású törekvésformákat kapunk tehát, melyek minden gondolkodó, jóakaratú ember számára elfogadhatók, fajra, nemzetiségre, társadalmi formára és világnézetre való tekintet nélkül. 1. Törekedj önmagod megvalósítására lehetőségeid keretei között! Ez a kiindulási alaptétel, melynek különböző formulái a legváltozatosabb etikai törekvésekben megtalálhatók (a német Selbstverwirklichung). Az elv tartalmazza azt, hogy az ember etikai küldetése nem adottság, hanem feladat. A primitív embernél és a gyermeknél ösztönös törekvés ez, a kulturális és érett személyiségnél tudatos. Benne van az a fontos szempont is, hogy az önmegvalósítás elválaszthatatlan az életkeretektől. Tehát adott történelmi-tórsadalmi-hivatás- beli szituációhoz kapcsolódik. Az utóbbi kettővel kapcsolatban viszont nem zárja ki a lehetőségek forradalmi megteremtését, valamint a beszűkültség karámjából való „kitörést", vagyis a megfelelőbb lehetőségek aktív létrehozását. Ugyanakkor az elv önmagában nem volna kielégítő. Keretében teljesen individualista etikai embertípus jönne létre: „a bölcs", aki „elég önmagának”, aki saját erényeiben gyönyörködik; a „szent", aki csak a maga üdvösségével törődik; rosszabb esetben pedig az „Übermensch”, aki önmaga korlátlan érvényesítésében mindenkit eltapos. 87
