Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)

1975 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Nehéz esetek, nehéz emberek...

tam, hogy ugyan megkeresztelték, de nincs kapcsolata szüleivel, mert állami gondo­zott volt. Én voltam elsőáldozó és meg is bérmáltak. Mire a pap azt válaszolta; ezt mindenki mondhatja. Hozzam el a keresz­telési igazolásokat, a keresztszülőkét is (a férjemét honnan?), és az elsőáldozási és bérmálási igazolást. Utána megkérdezte, fi­zetek-e egyházadót? Tőlem még senki sem kérte. Egyébként is albérletben laktunk, csak most költöztünk ide, erre a területre. Akkor fizessem ki a hátralékot és azt is iga­zoljam, mert ezek nélkül nincs keresztelés. — „Maguk, fiatalok mindent akarnak, de nem tesznek semmit" — volt az elbocsátó válasz az öreg tisztelendőtől. Nagyon lesújt­va mentünk haza, erre nem számítottunk. Apám megszámolta, legalább tíz igazolást kellene összeszednünk és az adófizetéssel együtt talán menne a dolog. Azt is mondta, hogy ez most rosszabb, mint régen, amikor vasárnapról miseigazolás kellett az iskolába, mert ezt sekrestyés egy pengőért egy hónap­ra előre lepecsételte. A húgom is szidott, hogy milyen buta vagyok, ha ezt tudja, kita­nít előre, mit mondjak, mennyit ajánljak fel a papnak. Én nem vagyok spórolós, tudom, az Egyháznak is pénzből kell élni, de ettől végleg elment a gusztusom. Erre anyám sír­ni kezdett. . . Egy nagymama panaszkodott: A fiamat először magam tanítottam a vallásra. Bi­zony, és nem tudtam a gyereknek a mai tantárgyak szerint a hitet is megmagyaráz­ni. Én csak a katekizmus mondataira em­lékszem, de azt meg a fiam nem értette. Elküldtem keresztény tanításra, de azt unal­masnak tartotta. Én dolgoztam (a férjem elvált), nem tudtam vele járni, így azután elmaradt. Vasárnap vittem a templomba magammal. Volt első áldozó és bérmálko­zó is. Sajnos, a fiam elvált asszonyt vettet, vallását azonban tiszteli. A kisfiúkat en ne­velem. Szülei tudtával elhoztam keresztel­ni. A pap nem fogadta el. Elmondtam, hogy fiam házassága rendezetlen. — Hát akkor nem keresztelheti meg, mert nincs garancia a keresztény nevelésre. Mondtam, hogy én nevelem mindenre, és viszem orvoshoz, minden fontos helyre, vasárnap a temp­lomba is. Mondtam azt is, hogy a fiam is akarja a keresztséget, de már a pap nem hallgatott tovább . . . Szegény fiam, nem tehet róla, az asszonyt szereti, nem merem neki megmondani, hogy miért utasítottak el, mert akkor meggyűlöli vallását. Mit te­gyek most, kérem . . .? Nem sorolom tovább a pusztán hozzám fordulók panaszait, a gyökér mindenütt ugyanaz: Nem állítható, hogy a panaszos híveknek tárgyilag mindenben igazuk van, sok formai hibát elkövetnek, de jót akarnak, jószándékkal vonzódnak Istenhez, és amint az Istentiszteleti Kongregáció határozata ki­mondja : „Még ma is a ... keresztség szer­tartásának igen nagy tekintélye van min­den keresztény előtt"... A vágy még ott is a lelkekben szunnyad, ahol nem élnek rend­szeres vallási életet, ahol valami rendezet­lenség van a házasságban. A nehézségek megoldása az alábbi irányelvek bölcs alkal­mazásával lehetséges. „A keresztség elsősor­ban annak a hitnek a szentsége, amellyel az emberek — a Szentlélek kegyelmétől megvilá­gosítva — Krisztus evangéliumát elfogadják. Nincs tehát fontosabb és sajátosabb feladat az Egyház számára, mint az, hogy mindnyájan, vagyis a felnőtt hitjelöltek és a keresztelen­dő kisdedek szülei és keresztszülei is, mind felgyulladjanak arra az igaz és cselekvő hitre, amely által, Kristzushoz ragaszkodva, megkötik vagy megerősítik az új szövetsé­get" (Ordo baptismi parvulorum, A Ma­gyar Püspöki Kar magyarnyelvű kiadása, 1973. Ált. tudnivalók 3.). „A szülők a ke­resztség után, — Isten iránt való hálából és vállalt kötelezettségükhöz híven, — tar­toznak a gyermeket úgy nevelni, hogy meg­ismerje az Istent, akinek fogadott fiává lett. Ezenkívül elő kell készíteniük a bér­málás szentségére és a szentáldozásra is. E kötelességük teljesítésében alkalmas mó­don legyen segítségükre a plébános” (uo. Gyermekkeresztelési tudnivalók 28. o.). „Több vidéken egyes esetekben a szülők még nem készültek fel lelkileg kellőképp a gyermekük keresztségére; vagy olyan gyermekek keresztelését kérik, akiket nem nevelnek majd keresztény módon, sőt, akik még előreláthatólag hitüket is elvesztik. Ilyen esetekben nem elegendő, hogy a szü­lők csak a szertartás keretében kapjanak figyelmeztetést és csak ott kívánjanak tő­lük hitvallást. A püspöki konferenciák, — a plébánosok segítségére — lelkipásztori útbaigazításokat bocsáthatnak ki, amelyek­ben hosszabb előkészületi időt írhatnak elő a keresztség kiszolgáltatásáig”. (Az Isten- tiszteleti Kongregáció eredeti szövege, uo. 33. o.). Az Ordo-hoz adott Magyar Püspöki Kar előszava ezt a pontot helyi viszonya­inkra így alkalmazza: „Az ünnepélyes és keresztény közösség részvételével történő keresztelést megfele­lő módon elő kell készíteni. Ezért a temp­lomi hirdetésekben többször is figyelmez­tessük híveinket arra, hogy a halálveszély esetét kivéve, ne meglepetésszerűen — elő­zetes bejelentés nélkül — hozzák keresz- teltetni gyermekeiket!" (uo. 4. o.). A bejelentéskor a lelkipásztor a szülők, keresztszülők adatait kéri, utána közösen megbeszélik a szülők, keresztszülők felké­szítésének alkalmas idejét. „A keresztelést 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom