Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Nehéz esetek, nehéz emberek...
alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy mindenkinek világítson a házban" (Mt5,15). Isten-gyújtotta lelki értékeimet nem szabad elrejtenem. Az egyéniségemmel Isten gondolatát és minden vonásával Krisztust hirdetem és azt a fénysugarat árasztom, melyet Ö gyújtott meg bennem, s amely egyéniségem színtörő prizmáján át bomlik a szivárvány színeire. Ugyanazt az egy krisztusi üzenetet egyénien élte és értelmezte Máté és Márk, Pál vagy János apostol. A szentek is mind nagy egyéniségek voltak. Papi magatartásunk csak egyéni viselkedésünkkel lesz természetes, a természetfölötti élet szinte természetünkké válik itt már. A karizmákról szóló tanításnak is az a lényege: ki-ki a Szentiélektől kapott adományának megfelelően egyénisége szerint színezve hirdesse Krisztus üzenetét. Ezért lenne szükséges és fontos, hogy a papok, mint a lélek emberei, sokkal jobban megismernék a modern pszichológiát, hogy közvetlen kapcsolatban lennének egy- egy komolyabb szaktudású és tapasztalt pszichológussal; így egy-egy felmerülő probléma lélektani vonatkozásait vele megbeszélhetnék, egyik-másik hívüket szükség esetén hozzá irányíthatnák. összefoglalásul idézzük szent Ágostonnak a pásztorokról szóló beszédéből: „Mi pedig, akiket az Úr nem érdemeink szerint, hanem az Ö kegyessége szerint állított erre a helyre, amelyről veszélyes a számadás, két dolgot kell, hogy teljesen megkülönböztessünk. — Az, hogy keresztények vagyunk, ez miértünk van; hogy elöljárók, az értetek. Abban, hogy keresztények vagyunk, saját javunkra törekszünk, abban, hogy elöljárók, csak a tiétekre . .. Azonkívül, hogy keresztények vagyunk, amiért is számot fogunk adni Istennel a saját életünkről, elöljáróitok is vagyunk, és ezért számot fogunk adni Istennek sáfárkodásunkról is.” (Sermo 46,1—2; CCL 41, 529—30). E nagyobb teher viseléséhez ad erőt a papság szentségének szentségi kegyelme, ez egyúttal forrása sok szép tiszta papi örömnek is, hiszen részesít bennünket a Jó Pásztor örömében. Ez a szentségi kegyelem növeli bennünk az egy forrásból fakadó, egy tőből sarjadó Isten- és emberszeretetet, amely a papi hivatás hídjának két fontos pillére. Ez a szentségi kegyelem tesz készségessé a segítésre és áldozatra, mindenfajta papi munkára. „Krisztus követségében járunk, maga Isten int benneteket általunk” (2Kor 5,20). A szentségi kegyelmet állandóan „fel kell szítani magunkban”, nem szabad elhanyagolni, mert csak így nem szűnik meg izzani és világítani, így lesz belőle öröm forrása, értékes és gyümölcsöző az emberek számára és Isten jóságának a földön felcsillanó visszfénye, s ha az Isten megtett minket napsugárnak, ragyogjuk mindig az Ö fényét. Életünk végén csak így tudunk majd tiszta és nyugodt lélekkel odaállni számadásra örök Főpásztorunk elé, hogy mint földi „számadó bojtárjai”, számot adjunk ne csak önmagunkról, hanem a ránkbízot- takról is. Ha a pap valóban az Isten embere, a szeretet embere, a lélek embere, akkor az eljövendő örök boldogságnak az embere is lesz: akinek „bensejéből az élő vizek forrásai fakadnak” (Jn 7,38). így lesz a pap az Örök Szeretet élő tanúságtevője, mert Jézus Krisztusnak, az örök Főpapnak üzenetét és szeretetét viszi az emberek közé. NEHÉZ ESETEK, NEHÉZ EMBEREK ... Valami íratlan törvény szerint egy kérdés taglalásánál mindig a nehéz esetekről szoktunk beszélni. Ahol és amíg minden jól megy, azt természetesnek vesszük, meg sem említjük. így vagyunk az új keresztelési renddel is. Alig emlékezünk meg sok előnyéről: jelen vannak, és aktívan résztvesz- nek a szülők is, az egyházi közösség is bekapcsolódik, az ünneplés emlékezetes örömnappá teszi a keresztséget, főleg akkor, ha húsvét ünnepéhez kapcsolódik. Igen sok lelkipásztor azonnal felismerte ezeket a lehetőségeket, és emberi szeretetiel, tapintatos viselkedéssel, egyéni vonzóerővel meg tudja értetni a hívekkel, olyanokkal is, akik esetleg most lépik ót először az „egyház” küszöbét, hogy erre az ünnepélyes keresztségre bizony fel is kell készülni. De akadnak olyan „nehéz” emberek” is, akik az Isten szolgálatában is megtalálják a helyzet könnyebb oldalát. A „kereszteljenek mindenkit, ha már kéri” felfogás legalább olyan kényelmes megoldás, mint a nyers elutasítása annak, aki első kérdésre nem tudja szabatosan meghatározni, miért is akarja megkereszteltetni gyermekét. Az utóbbi eset hatásaiban mégis súlyosabb, mert a „kívülről” érkezők a határozott hangú elhalasztást elutasításnak veszik, hiszen úgyis némi szorongással és előítélettel 69
