Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - FIGYELŐ - Czike Imre: A krisztusi törvényekkel rendezett házasság és élet
minden ésszerű ok elégséges a felmentés elnyeréséhez. Gyakorlatilag ilyen indokolással is történik a felmentés felterjesztése: „már minden elő van készítve a házasságkötésre". Ekkor is azt kell mondanunk, hogy „automa- tice" kapják meg a felmentést a kérelmezők. Ha viszont általánosan bármilyen ésszerű okot elfogadunk elégségesnek a felmentéshez, akkor mi értelme van a felmentésnek, sőt magának az akadály fenntartásának? — Nem is beszélve arról, hogy nem tartjuk tiszteletben a szubszidiaritás elvét, azt az elvet ugyanis, hogy amit a helyi szerv el tud intézni, azt nem kell a központi szervekre ráruházni. Itt is az egyházi főhatóság adja az engedélyt, jóllehet nem is ismeri sem a személyeket, sem a körülményeket, úgy mint az a lelkipásztor, aki a kérelmet előterjesztő hívekkel foglalkozik. Ha szükséges egy akadály fenntartása, akkor ez alól az illetékes lelkipásztornak kellene a felmentést engedélyeznie. Bár nem házasságkötési akadály, mégis feltétel a megkötendő házasság kihirdetése. A jelen szabályozás szerint 8 napon át kell megtörténnie (ebből kettő vasárnapra essék) a templomi hirdetőtáblán. Ennek a rendelkezésnek nyilván az az indoka, hogy ha valaki ismer olyan akadályt, amely útjában áll egy házasságnak, akkor jelentse azt és így adott esetben, megakadályozható egy tiltott vagy érvénytelen házasság megkötése. Ez alól a feltétel alól is lehet felmentést nyerni és ezt mindig meg is adják, kivétel nélkül! Ámde ezért is „fel kell folyamodni” az egyházi hatósághoz, és az előírt „taxát" meg kell fizetni. Joggal merül fel a kérdés, hogy ha erre sor kerül, és ha ezt a felmentést mindig megadják, teljesen automatikusan, akkor mi értelme van a felmentés fenntartásának? Indokolt ez, szükséges ez, erkölcsös ez, előbbre viszi az életet? Az természetes, hogy minden észszerű, tisztességes eszközt fel kell használni, hogy az esetleges akadályokra fény derüljön egy készülő házasság esetében. De nem szabad fenntartani olyan szabályt, aminek csak egy zárt kis közösségben van értelme (például egy faluban). Komolyabb problémát jelent a házasságkötési szándék kérdése. Milyen jellegű legyen ez a szándék, ami létrehozza a házasságot? Ebből a széles problémakörből vessünk fel néhány kérdést. Consensus facit nuptias, — a belegyezés hozza létre a házasságot, — mondta a római jogi felfogás, míg a germán a testi beteljesítést, a keleti értelmezés a házasságmegáldás feltételét tartotta. A római elvet tette magáévá a Codex is, amikor kimondotta: „A házasságot a jog szerint arra képes feleknek törvényszerűen kinyilvánított beleegyezése hozza létre” (1081. canon 1. §). A házasságkötési szándék tekintetében pedig így rendelkezik a Codex: „A házasságkötési belegyezéshez szükséges, hogy az egybe- kelők előtt legalább az ne legyen ismeretlen, hogy a házasság férfinak és nőnek állandó társulása gyermekek nemzésére" (1082 canon 1. §). Dordett professzor felteszi a kérdést: Elégséges-e ez a minimális tudás a krisztusi házassági szándék kialakításához? Nem tételezhető fel, hogy már a krisztusi házasságról alkotott hamis elképzelés is érvényteleníti a házasságot? Most nem mélyedünk bele a házassági célok és azok rangsorolásának kérdésébe, de azért mi is feltehetjük a kérdést: vajon az ilyen minimális tudás valóban elégséges-e? Gyakran találkozunk házasságra készülőkkel, és sok esetben gyanítjuk, hogy egyesek a keresztény tartalomból nem sokat értenek. Talán éppen ennek következményeként találkozunk oly gyakran az egyházi házassági perekben olyan esetekkel, ahol kiderül, hogy valóban nem is volt meg a komoly házasság kötési szándék, kereszténységükről is legfeljebb annyit lehet felmutatni, hogy megkeresztelték őket.. . Akik érzik ennek a kérdésnek a súlyát, azok a lelkipásztorok igyekeznek a rövid idő alatt is komoly keresztény oktatást nyújtani, és azon néhány alkalommal, — elnézést a kifejezésért, — „gyorstalpaló módszerrel" elsőáldozásra, szentségek felvételére is előkészíteni őket. Megkérdezhetjük önmagunkat: mindez elégséges? Nem vagyunk-e tanúi nap-nap után annak, hogy alapvetően téves elképzelésekkel kötnek a mi segédke- zésünkkel egyesek ún. egyházi házasságot? Hiszen korunk téves elgondolásaitól vezettetve, sokan manapság egyáltalán nem kívánnak felbonthatatlan, kizárólagos, vagy gyermeket is vállaló házasságot kötni. Külön elemzést érdemelne, hogy a legfőbb egyházi biróság a Rota Romana is figyelembe veszi már a felbonthatatlanság címén indított perekben „az élet és gondolkodás megváltozott állapotát" (idézet a Rota Romana egyik ítéletéből). Nem kel- lene-e mégis pontosabban körülhatárolni azt a szándékot, ami elégséges a krisztusi házasság megkötéséhez? Nem kellene-e a téves elképzeléseket is egy meghatározott körben olyan feltételeknek tekinteni, amelyek érvénytelenné teszik a keresztény házasságot? És ennek megfelelően nem kellene-e komolyabb feltételeket támasztani a keresztény házasságra készülőkkel szemben? Hogyan léphet keresztény házasságra és hogyan várhatjuk el ennek a magasfokú normának a teljesítését attól, aki nem él felnőtt koráig keresztény életet? Hogyan szabad komoly és személyi adottságoknak megfelelő előkészítő kurzusok nélkül házasságra engedni azokat, akik manapság 58
