Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám
„Egy kenyér, egy test vagyunk, sokan, mindnyájan, akik egy kenyérben részesülünk... (IKor 10.17) Az emberi élet döntő helyzeteiben különösen is élesen felvetődik a kérdés: mi az élet értelme? A születés, a közösségbe, a társadalomba való tudatos beilleszkedés, a házasság- kötés, a bűnösség, súlyos betegség és halál egyaránt magában hordozza a kérdést. mi rejlik mindezek mögött? Honnan fakad az élet, és hová tart? A keresztény hit ezeknek az élethelyzeteknek sajátos értelmezését nyújtja a szentségekben. Az ember életének központi kérdéseiről van itt szó, választ és megoldást pedig a Krisztussal való találkozás ad. A szentségek szimbolikája azonban sokaknak idegenné vált. A szentségek kiszolgáltatásának szavai és jelei gyakran már nem elég világosak. Nem ritkán még mindig egyoldalúan kegyelmi „eszköznek" tekintik a szentségeket, anélkül, hogy felismernék: mennyire közük van az ember személyes életéhez, s hogy a Krisztussal való személyes találkozás lehetőségét kínálják lel. Valamennyi szentségnek Krisztus az alapja. Az ő emberségében — életében, halálában és feltámadásában — jelent meg közöttünk „üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete" (Tit 3,4). Krisztus az a jel, akiben felismerjük és megtapasztaljuk az Istennek értünk, emberekért való gondoskodást: ő az ősszentség. A Szentlélek által, akit Krisztus küld nekünk, üdvözítő müvével állandóan közöttünk marad az idők során is. Az Egyház mint a hívőknek a Szentlélek által egyesített közössége Isten közelségének és szeretetének állandó jele a világ előtt. Az egyes szentségekben bontakozik ki az Egyház szentségi jellege az emberi élet konkrét szituációival kapcsolatban. Az emberi élet területéről vett szentségi jelekben találkozik velünk Krisztus és ajándékozza nekünk az üdvösséget. Ennek a Krisztussal való találkozásnak a feltétele a hit ajándéka, amely arra indítja az embert, hogy Krisztusban keresse üdvösségét. Ebben a hitben ismeri fel, hogy az emberi jelekben Isten működik, s megnyílik előtte. Ezért a szentségek vétele nem olyan esemény, amelyben az ember egyszerűen kap „valamit", hanem a szentség személyes vonatkozást is jelent. A láthatatlan Isten a szentség látható jeleiben odafordul az emberhez, hogy önmagát ajándékozza neki, és Így ajánlja fel számára az üdvösséget. A hivő ember szabadon és hálával fogadja ezt az ajándékot. A kettőnek egybe kell esnie: Isten működésének és az ember készségének. A szentségek cselekmények, melyekben Isten találkozik az emberrel; a jeleken keresztül láthatóvá válik ez a szentség kiszolgáltatójának a szentség felvevőjével való találkozásában. A hivő ember, aki önmagát átadja, találkozik az önmagát kegyelmében odaadó Istennel — és ezáltal üdvösséget nyer. így a szentségek kettős szempontból is jelei a hitnek: amikor a hivő ember a szentséghez járul, tanúságot tesz az Isten hatékony segítségébe vetett hitéről; Istennek e működése által pedig egyidejűleg megerősödik a hite. 1 TEOLÓGIA 1
