Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - FIGYELŐ - Szegedi László: Felkészítés a szentségi találkozásra
Isten és ember élete és a kettő találkozása. A szentségi előkészítésre jelentkezők nagy része készséges és pozitív érdeklődésű. Szembetűnő, hogy nem a hagyományosan vallásos családokból jövők a legérdeklő- dőbbek. A házasságkötés előtt általában három hónapon keresztül hetente jönnek tanításra. Az egyik jegyespár tette azt a kijelentést, hogy kezdetben otthon megkérdezték tőlük: mit tud nektek mondani annyi ideig az a pap a házasságról? — Pedig mennyi megbeszélnivalónk lenne még I — mondotta az utolsó oktatáson a menyasszony. Egy másik jegyespár maga jött rá anélkül, hogy ismerte volna a hivatalos előírást: ha az atya igazán rendesen fel akarna készíteni minket, ahhoz kevés lesz a két-három megbeszélés. Lelkipásztorok számára szeretném megjegyezni, hogy bár az esküvőre három hónappal előbb kell jelentkezni, de ha valaki csak egy hónappal előbb jön, azokkal is szóba kell állnunk. Az egyháziak előtt sok ismeretlen külső ok van, ami miatt a jegyesek nem láthatják előre az esküvő időpontját. Például váratlanul lakást kapnak, új munkahely adódik vidéken, vagy a fiú katona és csak rövid időre jöhet haza. Ilyenkor előre kell vennünk a házasság időpontját. A jegyespárok összevonására sincsen semmiféle határozott szabály. Képzettségük, igényeik irányadó lehet, de ne menjen a közvetlen őszinteség rovására. Az egyéni foglalkozásoknak az az előnye, hogy a fiatalok legmélyebb problémáikat is előadják és őszintén meg tudjuk velük beszélni. Az együtteseknek is megvan az előnyük. Legjobb váltogatni a lehetőségeket, együtt is, külön is foglalkozzunk velük. Számolnunk kell mindig azzal, hogy hitben járatlan, keresztény élethez nem szokott fiatalokat készítünk fel. Központi gondolatunk legyen: az életet Istenre kell építeni, így lesz szilárd alapja és távlata. A szentségek felvételénél Istennel találkozunk és ünnepélyesen megígérjük, hogy vállaljuk az életet vele és szerinte, ügyeljünk arra, hogy közben a szentség nehogy háttérbe szoruljon, sőt fölösleges formaságnak tűnjék. A mai fiataloknak úgyis nehézsége: jó, vállalom az Istennel való kapcsolatot, a hit szerinti életet, de minek kell ezt kifejeznem ilyen számomra semmitmondó jelképes szertartásokkal? Egyidejűleg küzdenünk kell a még élő, babonás és külsőséges vallásossággal is, mert rendszerint az ilyen példák az értetlenség alapjai. Ezért a benső átélésre és az ebből eredő megfelelő külső magatartásra helyezzük a hangsúlyt. Az Ür Jézus életében is csekély szerepet játszottak a vallási rítusok. Egyik alkalommal meg is mondja: „Eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Az Atya ilyen imádókat kíván. Lélek az Isten, akik imádják, lélekben és igazságban kell imádni- ok” (Jn 4,23). Van egy nagyon szép és mély szentség- tani meglátás, de ha csak felületesen gondoljuk végig, gyengíteni fogja a szentségek szükségességét. A szentatyák a szentség fogalmát sokkal szélesebb körben használták, mielőtt még a középkori skolasztika rendszerezte a hét szentséget (vö. C. Va- gaggini: Theologie der Liturgie, Einsiedeln, 1959. 33. o.). Ma a szentségeknek ismét átfogóbb értelmük van: Krisztus az ősszent- ség, az Egyház a világ egyetemes szentsége. Az élő Egyház lenne az a jel, amely hordozza Isten jelenlétét a világban és a világ számára. Karl Rahner így fogalmaz: A hét szentség „csupán látható jele a kegyelmi találkozásnak Isten és ember között, ami azonban a látható jel nélkül is létrejöhet. Ami Isten és ember között létrejön a szentségben, az a szentségeken kívül is létrejöhet az emberi szívben" (K Rahner: Schriften zur Theologie III. Einsiedeln, 1958. 205. o.). Mouroux kimutatja, hogy szent Tamás is elismeri ezt a tényt, de nem fejtette ki részletesen (vö. J. Mouroux: L'Expérience chrétienne, Paris, 1954. 128. o.) A szentség valóságának megközelíthetősége A szentségek tehát az utóbbi időben háttérbe szorultak tanításunkban, értelmüket korunk hívei előtt nem világították meg eléggé. A jelenben ezért egy lépéssel tovább kellene mennünk a felkészítésben: magukról a szentségekről kell többet tanítanunk. A következőkben röviden összefoglaljuk, hogyan lehetne szentségeink sajátos értékét, és jelentőségét jól érzékeltetni híveinknek. Semmiféle tanítást sem kezdhetünk szentségtannal. A szentségek a vallási életünk csúcsai. Először az alapokat kell leraknunk. Az Úr Jézus is alaposan előkészítette az apostolokat az ,,elsőáldozásra'’, a keresztelési küldetésre, az első pünkösdre. Isten tiszta szellem, nincs teste. Mi pedig az anyagi világhoz tartozunk. Ha csak gondolatban érnénk el Istent, akkor mérhetetlen távoli, fel-felcsillanó szikra lenne számunkra. Kívül maradna Istenen az egész világmindenség és üdvtörténeti szempontból is a semmiben lebegne. Szent János és Pál apostolok, — akik legmélyebben átélték az Istennel történt találkozásukat, — védekeznek legjobban az egyoldalú spiritua- lizálás ellen. Tudják, hogy Istennek terve van az anyaggal is és ezt nem szabad kihagyni a kereszténységből sem: „Az Ige 52
