Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - FÓRUM - Kerekasztal beszélgetés a házasságról
értékeit, mindketten úgy érzik, hogy hitükhöz hozzá tartozik az, hogy elmenjenek a templomba. De nem lehet kizárni azt a lehetőséget sem, hogy csak az egyik teljesen meggyőzödéses. Hogy ne idézzek mást, csak a Szentírásnak a tanítását, hogy a pogány férj a hivő feleség által — vagy fordítva — megszentelődik, üdvösséget kap. Nem szükséges tehát, hogy az egyik pontosan úgy higgyen, mint a másik. Ha sze- reteten alapul a házasság, akkor nagyon sokmindent meg tud az egyik fél érteni, amit a másik lényegesnek tart. CS-NÉ: Még mindig nem feleltünk azonban arra a kérdésre, mi is a házasság szentsége mint egész. Szerintem sem azonos a templomi esküvővel, azzal csak elkezdődik az, aminek egy egész élet folyamán kell kibontakoznia. Sőt a templom nem is kezdet, hanem egy állomása a szeretet beérésének. Életszövetségük megpecsételé- se, visszavonhatatlan ígéret és döntés a másiknak, illetőleg a másik mellett, kegyelmi indítás. Ez az ígéret, ez a szövetség, ezek az itt kapott indítások kapnak egyre magasabb valóságtartalmat az évek folyamán és nyerik el végső kiteljesedésüket. ZSIGMOND: Sajnos, a házasságnak mint egésznek szentségi értéke elhalványodott, beporosodott a fiatalok között. Ahhoz, hogy az ember elmondhassa, milyen „klassz” hűen élni, ahhoz éreznie kell, hogy kap valami pluszt az áldás által. Véleményem szerint a szentségi mivolt igazi megvalósulása a házasember hitében gyökerezik; kibontakozása attól függ, mennyire tud hinni abban, hogy kegyelmi hatás alatt áll. GÁBOR: Ennek a kegyelmi hatásnak a szerepét még behatóbban tisztáznunk keil. Legtöbb ember úgy véli, hogy valamilyen mágikus dolog jön létre, mint amikor a varázsló elmond valamilyen varózsigét, és annak hatására bekövetkezik olyasmi, ami nem volt. Automatikusan a pap áldásától nem várhatunk ilyen hatást. Ennek a hatásnak bennünk kell létrejönnie, erkölcsiekben kell realizálódnia. Úgy is lehetne mondani, felszólítás, felhívás az ember felé, hogy keresztény módon élje a házasságát. ZOLTÁN: Hosszú vallásos élet után az ember szinte valóban érzi, képes felfogni ezt a hívást, Isten segítségét szinte minden lépése mellett. Persze ehhez hallatlan erőfeszítésre van szüksége. Itt mindegy az, ki milyen úton jutott el idáig. De olyan többletet Jelent számára a hit a házasságban is, amihez semmi a világon nem hasonlítható. Ezen a fokon már nem azért követi Isten útját, mert fél a haragjától. A házasságon belül is érezni fogja, hogy ha ő megtartja az Isten parancsát, akkor ezért ő is kap, nem annyit, hanem százszor any- nyit. GÁBOR: Ebben, ahogy elmondtad, csak azt érzem problémának, hogy itt egymás mellett van a vallásos érzület, vagy vallásosság általában és a házasság. De hogy áll a kettő összefüggésben, hogy hat ki ez a vallásos tartalom a hétköznapokra? ZOLTÁN: Aki magáévá tette a hitet, az nem tudja ezt a lényeget kihagyni a házasságában sem, ez mindennél lényegesebb számára. A házastársaknak el kell jutniuk addig a pontig, hogy a lényegben legalább tökéletesen egységben legyenek. ZSIGMOND: A keresztény házasságnak mély összefüggésben kell lennie keresztény hitemmel és életemmel. Ha komolyan veszem a hitemet, ha elfogadom Krisztust, a szeretet központját, elfogadom az Egyházat — mert akkor ez már hozzá tartozik —, akkor ebből az is következik, hogy magamévá teszem a házasságnak azt a formáját, amelyet ad az Egyház Abban a pillanatban, ha én ezt nem fogadom el, a hitem felületessé válik, következetlen leszek önmagamhoz. A hit így áll szerintem belső összefüggésben házasságommal. GÁBOR: Érdemes a hit szerepét is részletesebben vizsgálnunk. A házasság valóságértéke lehet ugyanaz két hivő házastárs vagy két nemhivő házastárs esetében. Hasonló ez ahhoz, mint a világnézetek párbeszéde esetében. A közös cselekvést egyik ember a hitéből, a másik másfajta ideológiából vezeti le. Tehát a motívum a különböző, amiért végzi vagy amiből levezeti a hivő vagy a nemhivő azt, amit megvalósít. Mi is lehet tehát számunkra motívum? Mindenekelőtt az istenhit. Az emberfelszabadító Isten, ahogy az üdvtörténetben megmutatkozik, a szövetség Istene, aki szövetséget köt az emberrel, mintája a házasok szövetségének. A második fokozat a Krisztusban megvalósult szövetség. Krisztus feláldozta magát Egyházáért, jegyeséért, „menyasszonyáért”. Számomra ez a végső motívum, a Krisztus áldozatából való részesedés, önzetlen szolgálat a másik felé. Ez nyilván olyan „plusz” a keresztény ember számára, ami hitéből következik. Természetesen csak akkor, ha tudatosan éli át mindezt. Z-né: A vallás motiválja azonban az asz- szony feltétlen engedelmességét, alárendeltségét is. A hit mint motívum nem jelent-e tehát csupa negatívumot a mai ember számára? GÁBOR: Az igazi istenhitből nem lehet levezetni egyik embernek a másikkal való szembeállítását, elnyomását. A házasságeszménynek kétségtelenül volt olyan történelmi megvalósulása — s ez még a Szentírás szerzőire is hatással volt —, amely a férfi elsőségét, a nő háttérbe szorítását, 40
