Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Földényi János: A kicsinyek boldogsága
TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK A KICSINYEK BOLDOGSÁGA A tanítványok nem engedték Jézushoz a gyermekeket. A közösség peremére szorították őket. Jézus magához hívja a gyermekeket, sőt, középre állítja, és példaképnek nevezi őket. Milyen értelemben példaképek a gyermekek? Nem tudjuk. Csak annyit mondott Jézus: Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa (Mt 19,13). Nem is fontos, hogy egészen megértsük Jézus szavait, hogy mi értelmezzük ezeket a szavakat. Inkább engednünk kell, hogy ezek a szavak értelmezzenek minket, és e szavak alapján felismerjük a mi életünk, a mi magatartásunk igazi értelmét. Sokféleképpen próbálták már megérteni ezeket a szavakat. Volt, aki azt mondta: a gyermek azért példakép, mert kicsiny, és ezért áhítattal néz fel minden nagyra, — a gyermek azért példakép, mert őszinte, — a gyermek azért példakép, mert még nem szennyezték be az ösztönös vágyak, — a gyermek azért példakép, mert tud bizalommal kérni, — és hasonló módon próbálták megfejteni Jézus szavainak az értelmét. A magyarázathoz azt is figyelembe kell vennünk, hogy az Újszövetség a gyermekeket egyáltalán nem tekinti mindig példaképnek. Jézus mondta: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyászó gyermekekhez ...” Ez a hasonlat bizony nem hízelgő. Szent Pál írja: „Amikor még gyermek voltam, úgy ítéltem, mint a gyermek”. A gyermeki gondolkozásmódot, mint valami tökéletlent állítja szembe a magasabbrendűvel. Szent Pál arról is beszél, hogy majd, amikor „meglett emberekké leszünk, Krisztus teljességének mértékében", akkor már „nem leszünk többé (éretlen) gyermekek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnoksáq minden szele ide-oda hány és tovasodor” (Ef 4,14). A gyermek itt éretlent, alacsonyrendűt jelent. Ha valaki egyáltalán meqérti Jézus szavait, biztosan másképpen érti meq. A különböző magyarázatok jószándékában és részleges igazságában nem kételkedhetünk. Ennek az elmélkedésnek nem is célja, hogy újobb magyarázatot kíséreljen meg. Inkább megpróbáljuk elmondani azt, hogy Jézus szavainak fényében hogyan látjuk életünket, emberi kapcsolatainkat. Az emberi kapcsolatokat főképpen az nehezíti meg, hogy az emberek álarcot hordanak. Ez leginkább a felnőttre jellemző. Kialakultak a magatartásformák, tudjuk, hogyan kell „viselkedni”. Az álarc mögött szinte felismerhetetlen sokszor az illető igazi mivolta. De ez még a kisebbik baj. A nagyobbik baj, hogy az álarcot az emberek önmaguk felé is hordják. Ha úgy tetszik, nem csak a többi embernek hazudnak, hanem becsapják önmagukat is. Már a gyermeknek is van egész sor tapasztalata a világról, önmagáról. Megtanul, ja azt is, hogy vannak benne indulatok, vágyak, törekvések, melyek nem illenek a jó gyermekhez. Ezeket nem fogadja el önmagában: az önmagáról kialakított tudatos képbe ezeket nem veszi be. Minél több ilyen, el nem foqadható dolgot tapasztal, az önmagáról kialakított tudatos kép egyre jobban különbözik a tényéktől, a valóságtól. Erre mondják, hogy az ember elidegenedett önmagától. Nem ismeri önmagát. Nem tudja, mit akar. Tévesen ítéli meq ön- maaát, következésképp a környező világot is. Bizonyos tapasztalatokat önmagában nem tud elfoqadni. és ezért nagyon nehezen fo- aadja el a másik embert is. A többi emberrel egyre kevésbé tud kijönni. Dehát mit tehet szegény? Senki nem jószántából ilyen, hanem rákényszerítik. A mama azt mondja: Nem szeretlek, ha haragszol a testvérkédre! A gyermek pedig kedves lesz a testvérkéjéhez, és önmagából nem fogadja el a haragot. A tanító azt mondja: Baj lesz, ha nem viselkedsz tisztelettudóan. A gyermek megtanul tisztelettudóan viselkedni, és az ellenkező érzelmeket önmagában elutasítja. A munkahelyen azt mondják: Akkor fogsz érvényesülni, ha ezt és ezt teszed. A fiatal pedig a saját jól felfogott érdekében azt teszi, amit mondanak neki, és megpróbálja még a gondolataiból is száműzni mindazt, ami ezekkel a követelményekkel összeegyeztethetetlen. Jutalmat — anyukától a szeretetet, az iskolában a jó jegyet, a társadalomban az érvényesülést — többnyire akkor kapunk, ha elfőj252