Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homiliavázlatok az év 4. vasárnapjától a bőjt 5. vasárnapjáig
bűnbánat jele. A hit elmélyítését azzal érjük el, ha többet foglalkozunk a Szentírással, az Egyház tanításával, ha elmélkedéseinkben engedjük magunkra hatni Krisztus gondolatait és tetteit, s a szentségek vételével töltekezünk Isten országának erőivel. Ezt a folyamatot csak folytatni lehet, nem befejezni. Kezdetlegességünk különösen akkor tűnik ki, ha érezzük, hogy a jóakaró és tevékeny szeretet feladatait mennyire nehéz teljesíteni. Böjt 2. vas. (Tér 22,1—2. 9a. 10—13. 15— 13; Rám 8,31b—34; Mk 9,2—10) A szeretet igazolása Személyek között a tiszteletet, ragaszkodást, jóakaratot csak áldozat vállalásával lehet bemutatni. Az áldozatban van valami kiszolgáltatottság, önmagunkról való lemondás. Bizonyítjuk, hogy mások kedvéért vállaljuk a fáradtságot vagy valaminek a hiányát. Az áldozatban emberi boldogságunk egy részéről mondunk le, hogy mást boldogítsunk. De a lemondás önmagában nem elég. Mögötte áll a meggyőződés, hogy a másik boldogítása az enyém is. Aki elfogadja áldozatomat, azt a szeretet készteti, hogy felemeljen magához, részt engedjen saját életében. Itt tehát különleges szellemi értékek cserélődnek ki, azért az áldozat- bemutatás a vallásban is mindig helyet kapott. Természetesen voltak torz formái is, pl. az emberáldozatok. Ábrahám története csak úgy érthető, hogy ő régi hazájából magával hozta ezt az emléket vagy szokást. Azért különleges vallási élmény hatása alatt hajlandó az egy, igaz Istent is így tisztelni. Isten az engedelmes készséget elfogadja, de kinyilvánítja, hogy emberáldozatot nem kíván. Őt a szívből jövő hódolat tiszteli meg, nem a vér látványa. Az evangélisták a táborhegyi megdicsőülést abban az összefüggésben említik, ahol Jézus beszélni kezd szenvedéséről. Szenvedését pedig nemcsak azért emlegette előre, hogy tanítványait megerősítse és a bot- ránkozástól megmentse, hanem az egyben az Atya iránti engedelmességének a kifejezése is volt. Küldetését a végsőkig teljesíteni akarja, azaz vállalja az élet áldozatát és a vértanúságot. Mózes és Illés megjelenítése is a küzdelem vállalásának a jele. Akinek Isten küldetést adott, azoktól fáradságot, lemondást, áldozatot követelt. Senki nem vállalta a küldetést és annak következményeit nagyobb hódolattal, mint Krisztus. És amikor ennek kifejezést ad, akkor kapja a választ az Atyától; Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok. — Krisztus csak úgy mutathatta magát egészen fiúnak, ha tökéletesen ráhagyatkozott az Atyára és maradék nélkül megtette akaratát. Viszont az Atya is csak így mutatkozhatott vele szemben egészen atyának azzal, hogy tökéletesen megdicsőítette, maga mellé vette és minden hatalmat a kezébe adott. Az „őt hallgassátok" kijelentésnek nemcsak általános értelme van, hogy fogadjuk el az ő tanítását, hanem azt akarja mondani, hogy ebben a viszonylatban hallgassunk rá. Amit vállaltunk, ami a kötelességünk, azt tegyük maradék nélküli áldozattá. Még akkor is, ha a legkedvesebb dolgokról kell lemondanunk. A követelmény fennáll embertársi viszonylatban is. A házastársi, a szülői és gyermeki kapcsolat, a barátság, a munkatársi viszony csak áldozatos szeretettel igazolható, sőt csak ez ad neki teljes tartalmat. De aki vállalja, a fölött ott lebeg az Isten elismerő szava: ez az igazi szülő, igazi házastárs, igazi keresztény, akiben nekem kedvem telik. Böjt 3. vas. (Kiv 20,1—17; iKor 1,22—25; Jn 2,13—25) Bensőséges ima Jézus előre tudta, hogy a jeruzsálemi templom nem marad az istentisztelet kizárólagos helye: Istent nem Jeruzsálemben és nem a Garizim hegyen, hanem lélekben és igazságban kell imádni (Jn 4,24). A templom megtisztításával tehát — a próféták hagyományát követve — legföljebb arra mutatott rá, hogy kortársai mennyire eltértek az imádság szellemétől. Az Ószövetségben a sok szertartási előírás, mint amilyeneket a mai olvasmányban is hallunk, az ember összeszedettségét akarta szolgálni. Az elvi- lágiasodott vallásban azonban az áldozati tárgy értékében látták a hódolat nagyságát, nem pedig a lelkületben. Ezért Jézus más alkalommal rámutat a szegény özvegy két fillérjének az értékére is (Mk 12,43). A második eltévelyedés az volt, hogy az istentisztelet mögött kifejlődött az áldozati állatokkal való üzérkedés. Egyébként a korabeli pogány vallásokban is megtalálható a meggyőződés, hogy isteneiket lekötelezhetik áldozati adományaikkal. Az Újszövetségben az egész Egyház lett Isten temploma, ahol az eleven kövek Krisztusra épülnek a Lélek közreműködésével (Ef 2,21), de amellett az egyedi hivő is a benne lakó Szentlélek temploma (IKor 6,19). Ezt a templomot Krisztus nem ostorral tisztította meg, hanem saját áldozatával: „Feláldozta magát érte, hogy a ke- resztségben isteni szavával megtisztítva megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az 15 225
