Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Isten megtestesülése és az ember öröme
élesen szemben áll Isten akaratával. Jézus maga szenved mindenütt, ahol háborús vérontás van a világon. ISTEN VILÁGOT ÁTÖLELŐ SZERETETTNEK adta jelét, amikor Bethlehemben megszületett a Megváltó. A Gyermek születése ünnepélyes kinyilatkoztatása volt Isten békeakaratának. Az emberi gonoszság, rosszindulat és rossz szándék mégis újra meg újra Isten akarata ellen feszül. Ez az emberi gonoszság félelmetes szenvedéseket, károkat idéz elő. A szívek mélyén azonban éppen a kibírhatatlan szenvedés nyomán, újra és újra vágy fakad a szeretet és Béke után. Karácsony békeüzenetével fordulunk hat világrész felé ezen a karácsonyon a bethlehemi csillag fényénél. Szikrázzon a fénye, és hirdesse, hogy Isten szándéka sohasem volt az, hogy gyűlöljék egymást az emberek vagy hogy éhezzenek és nyomorogjanak, vagy betegségben és szegénységben sínylődjenek. A bethlehemi csillag fénye vezesse figyelmünket a világ vajúdó kérdéseire, három és fél milliárd ember sorsát érintő kérdésekre. Világítson kunyhókba és palotákba, harcmezőkre és békés otthonokba, és eszméltessen nyugtalan ■világunkért való felelősségünkre. A KARÁCSONYI EVANGÉLIUM drága kincse és a benne rejlő hitnek az ereje ma úgy ragyog fel számunkra, mint a bethlehemi pásztoroknak a vezérlő fényes csillag: hirdeti Isten szándékának és tervének megvalósulását azzal, hogy úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Ez a szeretet hívja Jézus tanítványait, hogy könnyet töröljenek, vigasztaljanak, szeretetben járjanak, a béke alkotóival együtt haladjanak. így tölti be Jézus életünket önmagával. Nem tiltó parancsok árjával vesz körül, hanem az életben való járásra indít, 'belülről forrósítja át életünket szeretetével, elvezérel a szolgálat útjára, amelyben mi ugyanúgy szeretjük a világot, ahogy az az Isten, aki egyszülött Fiát adta érte. Gál Ferenc ISTEN MEGTESTESÜLÉSE ÉS AZ EMBER ÖRÖME Az öröm átélése könnyebb, mint a meghatározása. Lényeges jegye az, hogy az egész személy nyugalma, békéje, biztonsága és életütemének emelkedettsége fejeződik ki benne. Az ösztön kielégítettsége is lehet örömforrás, mert legalább egy időre az egész személy a hatása alá kerül. De maradandó öröm csak tudatos szellemi élmények közbejöttével érhető el. Az öröm életszükséglet. Keressük, vágyakozunk utána, mert nemcsak jó érzéssel tölt el, .hanem megihleti teremtő képességeinket, kedvet kapunk a tervezéshez, alkotáshoz, a jövő alakításához. A gyönyörrel ellentétben az öröm nem vak érzés, hanem a személy valamilyen tudatos telítettsége. Nem akadályozza a felelősséget, hanem inkább kinyitja a szemet, növeli az odaadást, bátorságot, a vállalkozókedvet. Ebben a lelkiállapotban a csalódást, a betegséget, a veszélyeztetettséget is a maga helyére tudjuk tenni, illetve beillesztjük valamilyen magasabb szintézisbe, ahonnan megoldás kínálkozik. Ezért az öröm napja az emberek között is a megbocsátás, kiengesztelődés alkalma lett. Létünk veszélyeztetettsége miatt csak olyan események és élmények okoznak tartós örömet, amelyek fokozzák bennünk a biztonság érzését.1 A lélektani összetevők felsorolásánál nem szabad kihagyni a társas vonatkozásokat sem. Az ember természete mélyén társas lény: valakitől származik, mindig rászorul valakire s szeretné megosztani erőit és élményeit. A személy telítettsége és védettsége csak a társas Jcapcsolatban jelentkezik. A legmélyebb öröm az a tudat, hogy szeretnek bennünket és mi is szerethetünk.2 Szent Tamás a szeretetnek egyik hatását az örömben jelöli meg3, Pál apostol pedig úgy említi az örömet, mint a Szentlélek kegyelmi adományát (Gál 5,22). A szellemi vonatkozások mutatják, hogy az öröm nem azonos a kábulattal, az önmagunkról való elfeledkezéssel, amely egyszerűen kikapcsolja a bántó hatásokat. Igazi öröm ott jelentkezik, ahol az élet koordinátái nyugalomban vannak, illetőleg az egyensúlyt megközelítik. Az ilyen javaknak már az ígérete is megnyugtat. Erre épül a remény jelentősége a vallásos életben. Ezt a személyes örömet keresni kell és meg kell tanulni felfedezni. Igazában mindenki keresi, még az is, aki látszólag semminek sem örül, aki abban leli örömét, hogy mindennel elégedetlen, mindent bírál, mert ezzel különbnek gondolja magát környezeténél. Az örömről kevés a filozófiai eszmefuttatás. A világ elvi magyarázatában nem sok hely marad számára. Az életfilozófiának már inkább központi kérdése lett. Vagy úgy, mint humanisztikus tétel, hogy az életet erkölcsi jóval, a köz szolgálatával kell kitölteni, vagy úgy, mint hedonizmus, amely igyekezett minden órának leszakítani virágát, vagy pedig úgy, mint bölcs mérséklet, amely megelégszik a virággal és nem kíván rózsaberket. A történetfilozófus 202
