Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Ferenc: Római rendelkezés a szentségkiszolgáltatásról
A rendelkezés jelentősége Megkíséreljük, hogy részletesebben rámutassunk azokra a gondolatokra, összefüggésekre, amelyek mind pasztorális, mind teológiai szempontból rendkívüli jelentőségűvé teszik a rendelkezést. Először is a felnőttek kereszténnyé avatásának rendjével ismerkedünk meg, majd a rendelkezés 4. és 5. fejezetével, amelyben a Krisztus tanítását nem ismerő, a ke- resztségen kívül más szentségben nem részesült egyének szentségekhez vezetésének kérdésével foglalkozik. I. A felnőttek kereszténnyé avatásának rendje A felnőttek kereszténnyé avatásának új rendjében két szempontra kell felfigyelnünk. Először, hogy az OICA nem csupán a felnőtt-keresztség szertartását közli, hanem a bérmálásét és eukarisztiáét is, rámutatva a három beavató szentség egységére és egymásrautaltságára. Másodszor, hogy visszaállítja a katekumenátus intézményét, azaz nem csupán a beavató szentségek rítusát közli, hanem — amint a dokumentum címe is hangsúlyozza — a hitben és krisztusi életben való elindulás és elmélyülés folyamatát. Ez a folyamat az evangéliummal való megismerkedéssel kezdődik (prékatekumenátus), majd az evangéliummal és a krisztusi közösséggel való mélyebb ismerkedésen, a katekumenátuson át halad a beavató szentségek vétele felé, de itt sem ér véget, hiszen az egész szorosan Krisztushoz tartozó élet csupán ekkor kezdődik (Gál 3,27), és tart annak első lépésétől (a „mystagogia” időszakától) az egyre növekvő Krisztussal való azonosulás irányába. (Az OICA a prékatekumenátustól a misztagógia időszakáig tartó fejlődési szakasszal foglalkozik. Részletesen tárgyalja, hogy milyen feladatai vannak ez idő alatt a keresztény közösségnek és egyes tagjainak, a lelki- pásztoroknak és hitoktatóknak, illetve magának a szentségekre készülőnek. Ismerteti továbbá azokat a szertartásokat, amelyek a katekumenátus során a hithez való közeledés egyes lépcsőit jelzik, majd azokat az előírásokat, amelyek maguknak a beavató szentségeknek kiszolgáltatására vonatkoznak.) 1) A katekumenátus visszaállításának teológiai-lelki pásztori jelentősége Két fontos szempontra szeretnénk rámutatni: a) Az a tény, hogy az OICA egy hosszú folyamat — a katekumenátus, illetve a keresztény éle; — távlatába állítja be a beavató szentségek vételét, nagy jelentőségű, ugyanis ezáltal mutat annak az elvnek a gyakorlatban való megvalósítására, hogy amit az összes szentségek, úgy a beavató szentségek, illetve a keresztség is a hit szentsége. — Amíg a korábbiakban előfordult, hogy itt-ott még a felnőttek keresztségét is komoly előkészület nélkül szolgáltatták ki, hivatkozva a szentség feltétlen (ex opere operato) hatására, addig az új ordo egésze azt hangsúlyozza, hogy a hit rendes körülmények között nem jön létre egyik napról a másikra, hanem csak hosszú fejlődés, alapos felkészülés, és szabad tudatos döntések eredményeként. Ezért írja elő az OICA, hogy a beavató szentségek vételére előkészítő katekumenátusba való felvételnek is feltétele az, hogy miután a felnőtt jelölt „meghallotta Krisztus titkainak hirdetését, a Szentlélek megnyitotta szívét, tudatosan és szabadon keresse az élő Istent, s lépjen rá a hit és a megtérés útjára" (OICA 1; — A következőkben a jelzés nélküli zárójelbe tett számok az OICA-ra való hivatkozást jeleznek). Mivel pedig a felnőttek csak akkor üdvözülnek, ha Isten ajándékát elmélyült hittel fogadják, s így veszik a szentséget (30), az OICA ismételten int, hogy nem szabad elhamarkodottan, az érett hit elérése előtt kiszolgáltatni a szentséget, sőt még a katekumenek sorába való felvételt sem szabad elsietni; meg kell várni, amíg a jelölt a megtérés első komoly jeleit mutatja (50; vö: 20). b) Továbbá, amikor az OICA egy hosszú fejlődési folyamat állomásaiként mutatja be a beavató szentségeket, egyben azt is hangsúlyozza, hogy a szentségek nem az élettől különálló, önálló léttel bíró ,,dolgok" — az örök üdvösség zálogai, biztosítékai —, hanem a Krisztusban Isten felé haladó Egyház jelei és kegyelmi erőforrásai. Az ember tehát akkor méltó a keresztségre, ha e szentség vétele által azt kívánja megvallani, hogy „meg akar halni" és új életet akar kezdeni Krisztusban (vö: Rám 6,4). Ebből tehát — amint szent Pál egész keresztség-teológiájából is — az következik, hogy a keresztség a krisztusi életre irányul, annak kezdete. Mivel pedig a krisztusi élet teljességében való részesedés szentségei még a bérmálás, valamint az eukarisztia, érthető, ha a krisztusi életbe való beavatás rendje ezekkel is foglalkozik, illetve előírja, hogy a három beavató szentséget felnőtteknél általában egyszerre kell kiszolgáltatni. (Ez indirekt utalás arra az egyébként nyilvánvaló, de mégis 15
