Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - TÁVLATOK - Utak és megoldások
,,diatHeke',-t választják, amely eredetileg rendelkezést, alapítást jelent, — ezt a latinban „testamentum”-mal adtak vissza, amely egyben az Ó- és Újszövetség kánoni könyveit jelenti. Az Ószövetséghez viszonyítva az Újszövetség egy névre vezethető vissza: Jézus Krisztusra. Az Ószövetségben évezredek eseményei váltakoznak az egyiptomi kivonulástól kezdve a zsidó népnek a fogság utáni újjáalakulásáig; tények, adatok, dátumok és dokumentumok. Ezen gazdag esemény-sorozat után az Újszövetség történetileg szegényesnek tűnik, még akkor is, ha itt egy igazi korfordulóról beszélhetünk. Ennek a nyilvánvaló oka, hogy Jézus Krisztusban összpontosul, benne valósul meg új szövetség, és az Ő történetével szemben minden más háttérbe szorul. A szereplők is csak annyiban jelentősek, amennyiben Jézus fényében vagy árnyékában tűnnek lei. A keresztény értelmezés számára nem a történeti tények folyamata, sőt még Jézusnak földi működése sem döntő, hanem az a tény, hogy Jézusban az Isten és a világ közötti kiengesztelődés végérvényesen megtörtént. Ezért az újszövetségi írások akkor is visszautalnak, a Krisztus-eseményre, ha a jelenről vagy a jövőről szólnak. Így el kell vetnünk a kánon-alakulásban és az egyházi hagyományban minden olyan nézetet, mintha az Újszövetség a keresztény tanoknak valamiféle rendezett szummája, vagy akár dogmatikája lenne. Aki ebben az illúzióban él, annak állandóan egyeztetnie kellene az evangéliumokat az Apostolok Cselekedeteivel és Pállal, és addig kellene a szövegeket „összecsiszolnia", amíg minden újszövetségi szerző ugyanazt nem mondaná benne. Amilyen érthető, hogy keressük az Újszövetség közös témáját, éppoly káros volna a különbözőségeket és ellentéteket elmosnunk. Ha ezen kritikai megfontolások után megkérdezzük: Mi tehát az Újszövetség? Pozitíve megválaszolhatjuk: A keresztény hitnek az őshíradása (Úr-kunde). Az Újszövetség: ős-híradás történeti értelemben, de ugyanakkor alapvető üzenet és felszólítás. Az ilyen összekapcsolás: az olvasókat nem kötelezi egyöntetű felfogásra, hanem inkább szembesíti az őskereszténység hitének gazdag kifejeződéseivel és hatásaival, és így lépésről lépésre vezet előre a hit és a megismerés útján. (Vö. Bibel, das Neue Testament, Stuttgart/Berlin, 1971. 13—16) RUDOLF SCHNACKENBURG: Az igazság szabaddá tesz A würzburgi egyetem Újszövetség tanára a kinyilatkoztatás igazságát fejlődésében vizsgálja. Az üdvösség és a Messiás Ígérete fokozatosan mélyül el Mózesben, a prófétákban, míg csúcsát Jézusban éri el. Benne válik visszatekintőleg is világossá és tudatossá az egész kinyilatkoztatási folyamat értelme és célja. Talán Schnackenburg professzor az, aki igazán jól érti a mai ember fejlődésszemléletét és ebben a gondolkodásformában is hitelesen tudja bemutatni a kinyilatkoztatás lényegét! Hogy a Bibliának a vallásos látásmódját jobban megérthessük, ehhez a kinyilatkoztatásnak egyik legsajátosabb pontját kell megvilágítanunk, amely mindig az ember üdvét helyezi a középpontba. Bár végső soron minden Isten megdicsőülését szolgálja, mégis hamis felfogás lenne azt vélni, hogy az Isten csak bepillantást akart adni számunkra saját világába, önmagát és gondolatait azért nyilvánította ki, hogy az embereket minél szorosabban magához kapcsolja és közelebb vezesse önmagához. Ezért megmutatta az igazi élet útját. Az Ószövetség legnevesebb teofániájában, az égő csipkebokorban (Kiv 3. fej.), Isten nem metafizikai lényegét akarja feltárni, hanem az „atyák szavahihető és hűséges Istenét". Az Ő nevét: „Aki vagyok" — a görög bibliafordítás már a „létezővel” adja vissza, de ez nem Isten lényegéről szóló elméletet jelent, hanem Annak létét, aki Ábrahámhoz, Izsákhoz és Jákobhoz beszélt, aki tehát Izrael Istene. Ű az, aki elhatározta, hogy kimenti népéi az egyiptomi szolgaságból, és az atyáknak ígért országba vezeti. A Sinai hegy eseménye nem csupán Isten nagyságának öncélú megnyilvánulása, hanem Izrael életére döntő fontosságú kinyilatkoztatás: „Láttátok, mit tettem az egyiptomiakkal s hogy mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket. . . Ha tehát hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor.. . papi királyságom és szent népem lesztek” (Kiv 19,4 kk). A törvény Izraelt Jahvéhez köti, aki „irgalmasszívű és jóságos Isten” hosszantűrő, gazdag kegyelemben és irgalomban, de nem hagyja büntetlenül az atyák vétkét (vö. Kiv 34,6k). A Tórát, az isteni Törvényt ezért 164
