Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)

1975 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Démonhit és Szentírás

azokat, akik szembeszállnak a hittel. Júdás árulása és Jézus szenvedése mögött János (13,2; 27) és Lukács (4,13; 22,3) szerint sátáni hatás van. Viszont Mk 8,32 és Mt 16,27 szerint az ördög inkább el akarja téríteni Jézust a keresztúttól. Máté és Márk Jézus elfo- gatásánál és a tanítványok szétszóródásánál sem hivatkoznak ördögi beavatkozásra úgy, mint pl. János, hanem inkább azt emelik ki, hogy Jézust az Atya akarata szolgáltatta ki el­lenségeinek, s így tette lehetővé az áldozat bemutatását. Az apostoli levelek is ismerik a sátán kísértő hatalmát. Péter (15,8) ordító oroszlánhoz hasonlítja, amely körüljár és zsákmányt keres, Pál is emlegeti a kelepcéit (2Kor 2,11; 12,7; Ef 6,11), tudja azt is, hogy szívesen öltözik a világosság angyalának képébe (2Kor 11,14), ezért szükségünk van a szellemek elbírálásának képességére (1i<or 12,10) és helyénvaló a felhívás, hogy „ne adjanak teret a sátánnak” (Ef 4,27). De teológiailag éppen azt kellene tudnunk, hogy mennyi ezekben a kifejezésekben a hasonlat és mennyi a valóság. Hiszen Pál apostol sem látja minden bűnös tett mögött az ördögöt. A Rám 8,1—18-ban a testi em­ber és a lelki ember különbségével magyarázza a hit elfogadását és a visszautasítását. A Rám 5—7 fejezeteiben a megváltás gyümölcseit sorolja fel és megelégszik azzal, hogy Krisztus megszabadított bennünket a bűn, az ösztönös test és az ószövetségi törvény szol­gaságától, de nem említi a sátán szolgaságát. Az Him 3,7-ben a kapzsiságot jelöli meg úgy, mint a bűnök forrását. S ez teljesen összhangban van a szinoptikusok szövegeivel, amelyekben a bűn forrása maga az ember. A konkolyt „ellenséges ember" veti el az Isten szántóföldjébe (Mt 13,28), arra kell vigyáznunk, hogy a szemünk, a kezünk, vagy a lábunk ne vigyen bűnre, és hogy egymást ne botránkoztassuk (Mt 18,6—10). A gonosz gondolatok a szívből törnek elő (Mt 15,19), s az embert a gazdagság (Mt 20,23) vagy a test erőtlensége (Mk 18,38) akadályozza a jó követésében. Máté 23. fejezete felsorolja a farizeusok bűneit, de a sátánnal nem hozza őket kapcsolatba, s az ítéletről szóló beszéd is csak az ember felelősségét hangoztatja, nem pedig az ördög szerepét. Az embernek magának kell vi­gyázni és imádkozni, hogy a kísértést elkerülje. Az ördögnek tehát nincs olyan hatalma, amely előtt az ember tragikus lénynek érezhetné magát, mint ahogy az Ószövetségben Jób sem azért panaszkodik, hogy a sátán ellene fordult, hanem azért, hogy Isten ráküldte a megpróbáltatást. Egyházi hagyomány Első megállapításunk az, hogy az egyházi tanítóhivatal mindig csak más igazságokkal kapcsolatban emlegeti a szellemi teremtményeket. Ugyanakkor ezek a nyilatkozatok felté­telezik a keresztény nép hitét és meggyőződését a szellemi lényekre vonatkozólag. A IV. Lateráni, a Firenzei és az I. Vatikáni zsinat szövegeiből a következő utalásokat kell kiemel­nünk. Ami Istenen kívül létezik, az mind az ő teremtménye, akár anyag, akár szellem. Ami az ő kezéből kikerült, az létében és rendeltetésében mind jó, vagyis megfelel a teremtés céljának. Ami rosszá lett, az magát tette azzá. A szellemi létezők különböznek az általunk megtapasztalt anyagvilágtól, s bizonyos hasonlóságot mutatnak az emberi lélekkel. A Hu- mani Generis enciklika (1950) még kifogásolja, hogy egyes teológusok nem hangoztatják a szellemi teremtmények személyes létét és nem tesznek világos megkülönböztetést az anyag és a szellem között. Az Egyház mindennapi életében a démonhit az egyes korokban különböző módon tükrö­ződött. Amint láttuk, az újszövetségi szent könyvek inkább azt akarják vele kiemelni, hogy a megváltásnak az egész teremtést átfogó ereje van, de az ördögi hatás lehetőségét nem ta­gadják. Ezért érthető, hogy a kereszténnyé lett európai népekben mindig maradt valami a pogányságból hozott babonából és varázslásból. A kimondott boszorkányhit azonban csak a második évezredben jelentkezett és a 15—16. század fordulóján érte el tetőfokát. Ennek bizonyítékai az irodalmi viták és a boszorkányperek, illetőleg égetések.8 A liturgikus szö­vegek ettől az időtől kezdve közölnek egyre több exorcizáló formulát. Ha ezekre visszate­kintünk, az lehet a benyomásunk, hogy bizonyos értelemben uralkodni látták azt a sá­tánt, akit Krisztus határozottan ledöntött a trónjáról. Itt adhatunk feleletet arra a sokszor emlegetett figyelmeztetésre is, hogy ti. az ördög politikájának az kedvez, ha nem veszünk róla tudomást, illetve ha tagadjuk a létét. Az eretnekégetések és a boszorkányperek viszont azt mutatják, hogy az sem vált díszére a keresztény életnek, ha a gonosz lelket túlságosan eleven történeti tényezőnek tekintették. Az 1970-ben megjelent új Missale Romanum és a zsinat utáni liturgikus szövegek elhagyták a legtöbb exorcizmust, s inkább arról akarják meggyőzni a hivőt, ami a Szentírásban is központi gondolat, hogy Isten szereti az embert és nem dobta prédának ismeretlen hatalmak elé. Sok igazság van J. P. Jossua megálla­pításában is, hogy „az ördögnek az emberiség felett való joga, amelyet Adám bűnével megszerzett, sokkal gyérebben fordul elő a Szentírásban, mint gondoljuk”9. Az egyházjog a 148

Next

/
Oldalképek
Tartalom