Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)

1975 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Tarjányi Béla: Az ószövetségi jövendölések beteljesedése az Újszövetségben

került bebizonyítani, hogy Jézus élete összhangban áll az Ószövetséggel, akkor annak útja nyitva állt a keresztény hit felé.

Az apostolok gyakorlata tehát azt mutatja, hogy igehirdetésükben akkor támaszkodtak az Ószövetségre, amikor az a cél érdekében szükségesnek, hasznosnak látszott. A cél világos: hogy az emberek ismerjék meg és fogadják el Krisztust.

Az evangélisták mindamellett sok részletet figyelmen kívül hagytak, ami az Ószövetségből kapcsolatba hozható Jézus életével. De amit ők elmulasztottak, azt bőségesen pótolták az első századok teológusai. Az Atyák Írásaiban egymást érik az ószövetségi utalások, amelyek szerintük beteljesedtek Jézusban. Elég fellapozni Cornelius a Lapide kommentárját hogy áttekintést kapjunk az Atyák Ószövetség-magyarázatából8. Túlságosan hosszúra nyúlna részletesen elemezni és bemutatni, hogy hány és hány esetben utalnak arra, ami az Ószövetségből megvalósult Jézus életében. ízelítőül ki szeretnénk ragadni egy példát, hogy érzékelhessük, mennyire meg voltak győződve az Atyák arról, hogy Jézus élete és munkássága során beteljesedett az egész Ószövetség. Tekintsünk most el a keleti Atyáktól, akiknek nagy része tudvalevőleg az allegorikus szentírásmagyarázat híve volt, és vegyük példánkat nyugatról. A nyugati Atyák közül kiemelnénk három jelentős egyházatyát, Jusztinuszt, Iréneuszt és Tertulliánuszt. Úgy tűnik, mintha írásaikban szünet nélkül azon fáradoznának, hogy Jézus élettörténetének eseményeit visszavezessék az ószövetségi írásokra, azokból bizonyítva, hogy Jézus útja előre meg volt határozva Isten terveiben. Túl azokon az ószövetségi helyeken, amelyeket az Újszövetség mint beteljesedett ószövetségi jövendöléseket idéz, csupán Jézus szenvedéstörténetével kapcsolatban több mint 50 ószövetségi szövegre utalnak, amelyek beteljesedtek Jézus életében. Főként a zsoltárokat idézik. Jézus a 2. zsoltárban szereplő Fölkent, aki ellen a föld királyai fölkelnek. Jézus az igaz, akinek a 34. zsoltár szerint a jóságát rosszal viszonozzák, akinek barátai, rokonai elfordulnak nyomorúságától (Zsolt 37,12). Jézusról beszél a 89. zsoltár: „Eltaszítottad, elvetetted, erősen haragszol fölkentedre. A szolgáddal kötött szövetséget félredobtad, koronáját megaláztad. Falait mind leromboltad, romhalmazzá tetted várait. Ellenségeinek karját fölemelted, örömet szereztél minden ellenfelének. Dicsőséges jogarát hagytad lekonyulni, trónját a földre döntötted” (39—45. vv.).

Konkrét ószövetségi utalásokat vélnek a legkülönbözőbb könyvekben felfedezni. Jézus Jeruzsálemben halt meg, mert a Második Törvénykönyv ezt írja: „A húsvéti áldozatot nem mutathatod be bármely városban azok közül, amelyeket az Úr ad neked. Arra a helyre kell menned, amelyet az Úr, a te Istened neve lakóhelyéül kiválaszt” (16,5—6). Jézust le- köpdösték, meggyalázták, amint Izajás megírta: „Nem rejtettem el arcomat azoktól, akik gyaláztak és leköpdöstek" (50,6). Jézusnak fogságba kellett esni, mert a Siralmakban ezt olvassuk: „Az Úr fölkentjét fogságba ejtették” (4,20). A megkínzott, sebekkel borított Jézusról ezt írja Izajás: „Miért vörös a ruha rajtad, s öltözeted miért olyan, mint a szőlőta- posóké?" (63,2) Jézus meghal a kereszten a nap elsötétül, amint Ámosz írja: „Azon a napon délben kell a napnak lenyugodnia, nappal is sötétséget borítok a földre" (8,9). El kell temetni még aznap, Mózes törvénye szerint: „Éjszakára ne maradjon holtteste a fán” (Mt 21,23). Jézus a sírban nyugszik, majd föltámad, amint a zsoltáros írja: „Nyugalomra tértem és elaludtam, de ismét fölkeltem” (3,6).

Sok más helyet idézhetnénk még az egyházatyák írásaiból, de már ennyi is világosan szemlélteti, hogy az Atyák szemében az Ószövetségnek szinte minden sora Jézusról beszél. Pedig világos, hogy a legtöbb ószövetségi helynek megvolt a maga immanens, teljes értékű jelentése az ószövetségi keretben is. A zsoltárok az ok nélkül üldözött igaz panaszát őrzik, a Jeruzsálemre vonatkozó szöveg a jeruzsálemi templom ószövetségi áldozataira vonatkozik, a Siralmakból idézett szöveg a Fölkent fogságával kapcsolatban egyértelműen a száműzetésbe hurcolt választott népről beszél, a nap elsötétedése jelképesen a választott népre váró nehéz napokat jelzi (asszír támadás, babiloni fogság).

Mit kell mondanunk erről az Ószövetség-magyarázatról? Vajon az Atyák meghamisítják az Ószövetséget, amikor lépten-nyomon jövendölést vélnek felfedezni abban? Tévesen magyarázzák, amikor Jézus életével hozzák kapcsolatba mindazt, ami hasonlóságot mutat az evangéliumokban szereplő eseményekkel, tanítással? Nem hamisítják meg, csak folytatják, kifejtik Jézus exegézisét: „Vizsgáljátok az írásokat!... Hiszen rólam írnak!” (Jn 5,39) Ha egyszer Jézus tudatosan azonosította magát a Szenvedő Szolgával, az ószövetségi zsoltárokban könyörgő, imádkozó igazakkal, akkor mindezt nem nevezhetjük belemagyarázásnak, hanem tényleges beteljesedésnek.

Ezen az úton járt Aquinói szent Tamás is, a nagy középkori teológus9. Szent Tamás megkülönbözteti a Szentírásban a szószerinti és a lelki értelmet (az utóbbit előképi vagy misztikus értelemnek is nevezi). A szószerinti értelem szerinte a szentírási szöveg egyedüli értelme (sensus textus), a lelki értelem pedig a Szentírásban bennfoglalt dolgok értelme (sen142