Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Humanizmus - példákban
nak, utána jöttek az ajándékösszegek, bár soha sehol nem kértem pénzt. Tíz, volt tanítványom csatlakozott hozzám, akiket számos más lány követett. Az utcákról felszedtük a haldoklókat, akiket már kikezdték a patkányok és a férgek. A Kali istennő templomterében kaptunk átmeneti szállást. A gondozottakat tisztába tettük és bár a legtöbbnek az élete reménytelen volt, mégis, az utolsó órákban tudatosítani akartuk, hogy volt értelme életüknek, mert megérezték az emberi és az isteni szeretetet. Abban a boldog tudatban haltak meg, hogy ők is Isten gyermekei, és sokan szeretik őket, hiszen értük áldozták fel életüket... Egyre világosabban látom azt, hogy az ember legsúlyosabb betegsége az a tudat, hogy senkinek sincs reá szüksége. A „Haldoklók otthona" azóta harmincezer embert fogadott be, akiknek körülbelül a fele meghalt. — összeszedtük a kidobott gyermekeket, többeket a börtönökből és a rendőrségtől vettünk át. Majd megtanultuk a leprások gondozását. Széleskörű felvilágosító munkát végeztünk. Aki már maga felismeri magán a leprás foltot, nem menekül ki a közösségből, hanem eljön hozzánk. Ugyanis kezdetben egészen gyógyítható, vagy idejében megállítható a betegség. Ma tízezer körüli leprás beteget gyógyítunk és a felépülteknek várost létesítünk, ahol dolgozhatnak és rendes emberi életet élhetnek. — Bizony úgy látom, hogy a keresztények között is sokan lenézik a szegényeket, mintha azok nem lennének egyenértékű emberek, nem lenne joguk a javakhoz. Ha a keresztények mélyen tisztelnék a szegény ember méltóságát, akkor könnyebben közel kerülhetnének hozzájuk. Meg kell értenünk, hogy a szegények is Isten megváltott gyermekei és éppen annyi igényük és joguk van az életre, szeretetünkre és szolgálatunkra, mint bárki másnak ... Két alaptényezője van életünknek: a szenvedés vállalása és az öröm. Szenvedések nélkül csak szociális szolgálatokat végeznénk, segítséget nyújtanánk, de nem állnánk a megváltó Jézusnak szolgálatában. Jézus meg akarja velünk osztani magányunkat, agóniánkat, halálunkat. És nekünk is úgyanezt kell tennünk. Meg kell váltanunk a szegényeknek nemcsak a nyomorát, hanem magárahagyatottságukat,, megvetettségüket, tehetetlenségüket. Csak így vihetjük be életükbe Istent és így vezetjük őket Istenhez. Közösségünk szelleme a teljes lemondás és ebből fakad bizakodó örömünk. Ezt a krisztusi örömet próbáljuk árasztani magunkból a legkétségbeejtőbb emberi helyzetekben is. Az öröm számunkra ima, erő és olyan háló, amellyel emberi lelkeket foghatunk. Isten a vidám adakozót szereti. Ennek a lelkület- nek a legegyszerűbb formája, ha minden dolgot örömmel fogadunk. A szerető szív mindig vidám szív is. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a gond és a szenvedés úgy „kikészítsen” minket, hogy miatta a feltámadott Krisztusba vetett örömünket elveszítsük. Bár sokszor már a mennyországba vágyódunk, ne felejtsük el, hogy itt a földön is Vele vagyunk és minden pillanatban osztozhatunk az Ö boldogságában. De ez azt kívánja, hogy szeressünk úgy, ahogy Ő szeretett, segítsünk úgy, ahogy Ő segített, adjunk úgy, ahogy Ö adott. Egy napban legyünk Vele huszonnégy órát és a legnyomorúságosabb rongyokban is Őt érintsük segítő kezünkkel. In Deiner Gegenwart (1973) és a Mérleg 1972/3 közlései nyomán. Tisztelet az embernek! Ügy tűnik, hogy elmélkedésünk nem fejeződött be, hogy a holnap igazsága a tegnap kérdéseiből táplálkozik. Ezért miénknek ismerjük el azokat is, akik különböznek tőlünk. Milyen különös rokonság ez: a jövőn alapszik és nem a múlton. A célon és nem a származáson. Egymás számára zarándokok vagyunk, akik különböző utakon, kínlódva-küszködve haladunk a közös emberi találkozó felé. Antoine de Saint-Exupéry Mi teszi naggyá az embert? A teremtés remekművévé, az Isten szemében értékessé? — Mi teszi erőssé az embert, erősebbé, mint az egész világ? — Mi teszi gyöngévé, gyöngébbé, mintáz egész világ? — Mi teszi őt szilárddá, szilárdabbá, mint a szikla? Mi teszi őt lággyá, puhábbá, mint a viasz? — Mindezt a szeretet adja! Mi régebbi minden másnál? — A szeretet! — Mi él túl mindent? — A szeretet! Mit érdemes megnyerni, ami mindennel fölér? — A szeretetet! Mi vigasztal, ha már minden vigasz csődöt mondott? — A szeretet! Mi áll akkor is, ha minden meginog? — A szeretet! — Mi tart ki akkor, ha minden más változik? — A szeretet! — Mi marad meg, ha minden múlandó elmúlik? — Az örök Szeretet! Sörén Kierkegaard 132
