Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Humanizmus - példákban
ahol a „prima caritas" kegyelmét kapták. De ha nincs, aki hívja, ha a plébános elzárkózik, lassan elmarad a hazatérés. Pedig a szülőotthon nosztalgiája mindenkiben benne él. A hívek közösségének is nagy öröm lenne, ha az a hivő, akit Isten közülük emelt ki a papságra, időnkint odaállna eléjük az oltárhoz és hallatná evangelizáló szavát. Ezzel az ő hitük is erősödne. A hazatérő pap pedig megújulna lelkileg és puszta jelenléte is serkentőleg hatna az új hivatásokra. A plébániák — akkor is, ha változik a papság, tehát mindenkor — fogadják nagy szeretettel a plébániai közösség hitéből kinőtt papot. Jogilag ugyan nem tartozik a régi plébániájához, de moraliter és lélekben mindig annak a közösségnek is tagja marad. Több paptestvért megkérdeztem már, jár-e haza az ősi plébániájára? Nagyon kevesen mondtak igent. Pedig szívesen hazamennének. Többen panaszkodtak, hogy az új plébános nem fogadja szívesen. Ezért elkerülik a plébániát, ha nagyritkán rokonságukat meglátogatják. Legsúlyosabban akkor érzik otthonuk hiányát papjaink, amikor már öregedő fejjel nincs hova hazatérniök. Sok plébánián láttam a régi plébánosok és káplánok nevét és működési idejét feltüntető jegyzéket. Nagyon dicséretes az utódok részére, ha tudják, kik voltak az elődök. Feljegyezhetnénk azokat a paptestvéreket is, akiknek hivatásuk a plébániáról indult el, és összehívhatnánk őket egy-egy nagyobb ünnepen, hogy érezzék az otthon melegét. Mindezek a feladatok megalapozhatják, hogy kispapjaink otthont találjanak plébániájukon, testben-lélekben jól érezzék magukat, mert csak így tudják előzetesen is megtapasztalni, „mily édes az Úr." Kardos József HUMANIZMUS PÉLDÁKBAN Dom Helder Camara, a brazíliai Recife érseke kezdeményezése hívta életre „A békéért és igazságosságért" indított akciót. Fáradhatatlan munkával járja a kontinensét, Dél-Amerikát, és az egész világot, hogy felrázza a világ lelkiismeretét és felhívja a figyelmet az anyagi igazságtalanság égbekiáltó helyzetére. Ilyen hangon beszél: „Krisztust ma úgy hívják: Jósé, Pedro vagy Juan!" — „Uraim, én jól ismerem az önök városát, életét, ünnepeiket és az a benyomásom, hogy egy másik bolygóra érkezem, amikor Európába jövök, pedig elegendő néhány óra, hogy hazarepüljek Braziliába. Brazíliába, ahol sok ember nem nevezhető embernek, sok gyermek nem gyermek és a lakóhelyek nem házak. Harmincöt éves korban már vége az életüknek, mert elrothadnak. Az anyáknak végig kell nézniök, hogyan halnak kínhalált gyermekeik karjaik között. Az édesanyák semmit sem tehetnek, sokan már sírni sem tudnak. És mégis vegyék tudomásul: Ezek az emberek az önök testvérei: ugyanabban az Istenben hisznek, mint önök, és ugyanazt az üdvösséget várják I Ezért meg kell mondanom önöknek: önök nem alhatnak többé nyugodtan, ha mindezt látják és semmit sem tesznek. Képesek-e önök egyáltalán elviselni azt a gondolatot, hogy Isten előtt üres kézzel jelenjenek meg? Nézzenek rám, én nyíltan megmondom önöknek, hogy Krisztust ma úgy hívják, hogy Jósé, Pedro vagy Juan és egy barakk szennyében jön valahol a világra ...” Helder Camara érsek felkiáltásaival vállalja a félreértések, a gúnyolódások, az életveszélyes fenyegetések kockázatát és azt is, hogy a jóléti katolikusok árulónak tekintsék. Olyan férfi ő, aki éjszakákat tölt imádságban, hogy Istentől erőt merítsen. Brazília dzsungelében és nyomortanyáiban neve már szimbólum lett. Arra küldetett, hogy kimondja: Egyházának mulasztásai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a kiváltságos gazdagok a tömegek nyomora árán halmozzák fel igazságtalan vagyonukat. De ugyanennek az Egyháznak a reménysége is lett Camara érsek, mert „ahol nem fúj a szél, ott valakinek bátran meg kell ragadni az evezőket." Albert Schweitzer sokoldalú egyéniségét nehéz jellemezni. Egyik katolikus méltatója „Albertus Universalis”-nak nevezte, mert egyszerre volt teológus, filozófus, orvos, zeneművész és misszionárius, de mindezt egy cél érdekében tette: Küzdött az élet megmentéséért és emberibbé tételéért. Erre felfigyelt a világ és világnézeti különbség nélkül elfogadták: „Akkor találtam meg életem célját, amikor felismertem az élet tiszteletének az elvét, ami magában foglalja erkölcsi felfogásunkat". „Az igazán erkölcsös ember számára minden élet szent, még az is, amely emberi szempontból alacsonyabbrendűnek tűnik”. Schweitzer igen kifinomította a humanitás értelmét. Nála az élet tisztelete az emberen túlra is kiterjedt, „mivel lélektani képtelenség, hogy az ember állatot kínozzon, növényt pusztítson és közben azt állítsa, hogy az embert szereti”. Ezért két esetben szokott Schweitzer arcára fagyni a mosoly, ha valaki feleslegesen megölt egy rovart, vagy felelőtlenül nyilatkozott az atomhábo130
