Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Boross Géza: A mai katolikus homiletika eredményei és problémái
auf die Verkündigung, i. m, 138 kk). Zsinati indításra foglalkozik a Concilium c. folyóirat 1971-es decemberi (12) száma is az exegézis kérdéseivel. És nyilván a zsinat indította a Katolikus Homíléták Munkaközösségét is a történeti-kritikai exegézis homiletikai jelentőségének átgondolására. Különösen két tanulmányt érdemes itt megemlíteni, a Josef Blank írását (Die Heilige Schrift als Predigtanweisung, in: verkündigen 1:7) és Franz Kamphaus munkáját (Möglichkeiten und Grenzen der historisch-kritischen Exegese im Hinblick auf die Predigt, in: „verkündigen" 2: 57 kk). Kiemeljük Blank-nak azt a figyelmeztetését, hogy a formakérdés a szöveg megértésének első és legfontosabb meghatározója. Ugyancsak Blank hangsúlyozza, mennyire nincsenek kötött sémák a szövegmagyarázatban, hiszen a Jahvista nem Jeremiás és Máté, nem Pál vagy Lukács; ezért nincs — úgymond „uniformizált, mindig érvényes módszer, amelyik megengedné, hogy minden textust minden alkalommal ugyanazon séma szerint használjunk" (im.). Szerinte minden homiletika első fejezete arra a kérdésre adjon választ: Hogyan leszek én mint igehirdető az ige helyes hallgatójává? Ugyanakkor azonban, s ez is jellemző a mai katolikus exegézisre, a szakemberek jól látják a történeti-kritikai exegézis határait is. Kamphaus a már idézett dolgozatában félreérthetetlenül leszögezi, hogy a mai katolikus írásmagyarázat sem tekintheti a történeti-kritikai exegézist a Szentíráshoz vezető egyetlen útnak. Számolni kell azzal a ténnyel, hogy az írás igazságával intuitív úton is lehet találkozni. Ennek ellenére azonban — s ez a követelmény ismét csak jellemző — „Az igehirdetés kell, hogy megfeleljen a tudományos exegézis jelenlegi állapotának, bár nem a történeti-kritikai ismeret, hanem a szöveg igényli az igehirdetés szándékát" (J. Ries i. m.). Mindezek után megállapíthatjuk, hogy a mai katolikus írásmagyarázat jól látja a történet-kritikai exegézis szükségességét, lehetőségét, de korlátáit is. A kommunikáció kérdései A jelenlegi katolikus homiletika komoly figyelmet szentel a kommunikáció problémáinak is. A Katolikus Homiléták Munkaközösségének 1972 októberében Trierben lezajlott konferenciája foglalkozott ezzel a kérdéssel. Megismerkedett a nyelvanalízis módszereivel, a mennyiségi és minőségi prédikációelemzés szempontjaival, a tudományos prédikációelemzéstől a gyakorlati prédikáció kritikáig megteendő út állomásaival. Igyekezett a nyelvi tájékozódás homiletikai következményeit is levonni. Az egész kérdésre jó eligazítást kaphatnak az érdeklődők a „verkündigen” c. folyóirat harmadik számából (Konfrontation-Massenmedien und kirchliche Verkündigung, Stuttgart, 1972). Katolikus testvéreink ezirányú fáradozásaiból tanulhatunk mi, protestáns igehirdetők. E sorok írója azt tanulta meg, milyen nagy szerepük lehet a prédikációban az úgynevezett normatív nyelvelemeknek, hogy milyen fontos homiletikai szerepük van az úgynevezett bizonyosságszavaknak: igen, tulajdonképpen, nyilvánvaló, igazán stb. Hogy milyen fontos a homiletikai többesszám, a „mi". „így teszünk mi mindnyájan”! Hogy mennyire nem nélkülözhetők az elkötelezési jelentő szavak: „szükségünk van", „kénytelenek vagyunk” stb. Hogy milyen nyomatékot adnak olykor a beszédnek az abszolútra utaló szavak: „mind”, „egy sem”, „egész”, „semmi" stb. Hogy mi is a funkciójuk a beszédben a mellékneveknek, a megállapító mondatoknak, az apologetikus monda toknak. A téma olyan gazdag, hogy itt — ez alkalommal — csak a legszűkebb jelzésekre szorítkozhatunk. És ha a kommunikációs kérdésnek már ez az oldala is ilyen érdekes és tanulságos, mennyivel inkább az a sajátosan teológiai probléma, hogy lehetséges-e az igehirdetést szabad kommunikációnak tekinteni? Nincs-e igaza a szociológus Jürgen Habermas- nak, amikor azt állítja, hogy ahol emberek egymással beszélgetnek, ott olyan kommunikáció történik, amelyiket mindig színeznek a tudat alatti kényszerek, függőségek és hatalmi viszonyok. (Erkenntniss und Interresse, Frankfurt, 1968: 330 k— Hermeneutik und Ideologiekritik, Frankfurt, 1971; Theorie der Gesellschaft oder Sozialtechnologie, Frankfurt, 1971; Theorie und Praxis, Sozialphilosophische Studien, Neuauflage, Frankfurt, 1971). Habermas azonban nem veszi tekintetbe az Újtestamentum nagyszerű üzenetét Isten diadalmas uralmáról! Mit sem tud arról az uralkodásról, amit Jézus hirdetett, amit közöttünk megélt és aminek emberi vetületét a Mk 10,43-ban így foglalt össze: „Aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok”. Ez azt jelenti, hogy ahol Isten uralkodik, ott nem uralkodik többé semmi, ott szabad tér támad, amelyben az emberek egymást elfogadják, egymásnak megbocsátanak, ahol egyik a másik terhét hordja. Azaz beállt a nagy fordulat, amit Jézus így summázott: „Elközelített az Istennek országa". (Vö. D. Baacke—O. Seydel, Sprache der Kirche — Zeichen der Angst? in: Bohren—Creinacher (hrsg): Angst is der Kirche verstehen und überwinden, Mainz-München 1972; W.Magass, Die Sprache der Kirchen — Sprache der Herrschaft? in: Communicatio Socialis (1971): 323 kk). 86
