Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rahner, Karl: Húsvét-hitünk lelkisége
TANULMÁNYOK Karl Rahner A HÚSVÉTI HIT LELKISÉGE Ez év március 5-én ünnepeljük Kari Rahnernek, korunk neves teológusának hetvenedik születésnapját. Egész életét arra szentelte, hogy a mai ember legégetőbb társadalmi problémáitól a lelkiélet rejtett titkáig mindent újrakérdezzen, hogy kielégítő választ nyújthasson nemcsak a hivőknek, hanem minden jóra törekvő embernek. — A nagy mestert azzal köszöntjük, hogy folyóiratunk felkérésére írt tanulmányát nyújtjuk kedves Olvasóinknak és egyszersmind ezzel kivánunk boldog húsvéti ünnepeket. Magába véve a keresztény hit minden egyes tétele kapcsolatban van a keresztények „lelkiségével", helyesebben a hit, a remény és a szeretet tudatos és módszeres kibontakoztatásával. üdvösségünket és az ember beteljesülését szolgálja az egész kinyilatkoztatás. Antropológiai értelmezése nem szűkíti a kinyilatkoztatást — Isten szavát és tettét — ember- központúvá, nem a véges ember mértéke szerint gondolja el. Hiszen a kinyilatkoztatás embere éppen az, akit a kegyelem, Isten önközlése, „Isten maga” ajándékoz meg a saját isteni valósága közvetítette dicsőséggel és beteljesüléssel. Ezért teljesen megalapozott a tétel, hogy kutathatjuk hitünk minden egyes igazságának antropológiai értelmét és spirituális jelentését, sőt kell is keresnünk. Az is jogos kérdés tehát, hogy mit jelent a keresztény lelkiség szempontjából a húsvéti hit, jobban mondva a keresztények hitvallása, hogy Jézus, a Megfeszített él, mert megmentette és föltámasztotta az élő Isten hatalma. Az iskolás dogmatika válasza Ha megkérdezzük a szokványos iskolás dogmatikát, akkor általában hiányos és többé- kevésbé kitérő föivilágosítást kapunk. Tankönyveink kijelentései Jézus föltámadásáról mindenekelőtt apologetikus célzatúak: Jézus küldetését, tanítását, halálának megváltó jelentését megerősíti, megpecsételi, hitelt érdemlővé teszi a föltámadás alapvető-hittani és apologetikus értelemben vett „csodája", a legnagyobb csoda, amit kizárólag és közvetlenül Isten vihet végbe. Ezzel a válasszal azonban nem sokra megyünk, legfeljebb közvetett kapcsolatba hozza a keresztény lelkiséget és Jézus föltámadását. Ha csak alapvető-hittani szempontból nézzük ezt, akkor — legalábbis közvetlenül — nem látjuk be, hogy mi köze van kegyelmi és istenivé tett egzisztenciánk megvalósításához. Olybá tűnhet, mintha semmit sem változtatna a keresztény lelkiségen az, ha bűneink jóvátételét Jézus által a kereszten nem éppen a föltámadás, hanem valamilyen más alapvető-hittani igazolás tenné hitelt érdemlővé, mintha olyan dimenzióba távozott volna a Föltámadott, ahol — eltekintve földi életétől — már semmit sem jelent nekünk, nincs velünk semmiféle kapcsolatban. Mindenesetre, amíg ki nem világük a kereszthalál és a föltámadás lényegi összetartozása megváltásunk egy eseményén belül, addig a föltámadás alapvető-hittani jelentése nem lesz a lelki élet szempontjából is elengedhetetlen. Ha azonban a föltámadás a kereszten végbement megváltás szerves mozzanata és nemcsak kívülről megerősítő, időben következő esemény, akkor nyilvánvalóan részesül a kereszt-esemény spirituális jelentéséből is. Erről azonban más megközelítésből kelil majd beszélnünk. Az iskolás dogmatika Jézus föltámadásának alapvető-hittani oldalán kívül csak a föltámadás dogmájának tartalmával foglalkozik, amennyiben az Jézus egyéni sorsának beteljesülésére vonatkozik. Röviden: a föltámadás, mint a keresztény egzisztenciát közvetlenüi érintő, tulajdonképpeni „üdvmisztérium” kifejezetten nem kerül szóba. 2
