Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - FIGYELŐ - Kapótsy Béla: Kit öl meg az öngyilkos?
berek és laikusok, s mindkét csoportban fizetettek és nem fizetettek vannak. Rendkívül nagy szerepe van a központ telefonszolgálatának, mert igen sokszor ezen keresztül érintkeznek a hívőkkel, a segítséget kérőkkel. A telefonszolgálatnak főleg a krízis intervenció által nyújtott fontosságáról az idén külön könyv jelent meg Amerikában2 (A krízis intervenció témájára még később visszatérünk). A Los Angeles-i öngyilkosságot megelőző központ követendő például szolgált 1972-ben már több mint 200-at meghaladó hasonló központnak. Minden, közel egymillió amerikai lakosra tehát átlagban egy ilyen központot lehet számítani. Érdekes, hogy sok helyen az öngyilkosságot megelőző központokat másképpen is hívják: Friends, (Barátok), VJe Care (Mi törődünk), stb. Általában az öngyilkosságot megelőző központ elnevezés a legelterjedtebb. Az amerikai szakkönyvek közül az egyik legértékesebb P. W. Pretzel lelkész-pszichológus munkája ,,A szuicid személy megértése és tanácsadása” címmel.3 A szerző kettős hivatásában több évig dolgozott az előbb említett Los Angeles-i központnál. A papok, lelkészek igen nagy szerepet tudnak betölteni az öngyilkosság megelőzése terén, mint lelki orvosok, tanácsadók. Pretzel könyvének bevezetőjében megemlíti: ,,a hangsúly azon van, hogy úgy megjavítsák a társadalmi viszonyokat, hogy a szuicid viselkedést előmozdító feszültségeket eltávolítsák vagy lényegesen csökkentsék ... Az öngyilkosság úgy tekintendő, mint „a segítségért kiáltás".'’ (A szerző kiemelése). Ez a segítségért kiáltás azért követeli meg a legnagyobb figyelmet, mert a megelőzés valamennyi szempontja ide irányul. Ugyanis a szuicid személy majdnem mindig segítségért kiált — szándékát hol nyíltan, de többnyire burkoltan közölve —, mielőtt tettét megkísérelné. A segítségért kiáltás az öngyilkossági folyamat szerves része. A szuicid személy ambivalens, egyszerre szeretne élni és meghalni is, és az utóbbit — mármint az önelpusztítást — sokszor csak azért választja, mert segélykiáltását nem, — vagy nem kellő mértékben, vagy időben — hallgatták meg. Az öngyilkosság megelőzésének fontosságát egy másik amerikai szerző, J. Zusman így írja le: ,,A közegészségügyi szakemberek elvi igazságként bölcsen hangoztatják, hogy egy deka megelőzés felér egy tonna gyógyítással.”5 Könyvének címe is figyelemreméltó: A közösség megszervezése az öngyilkosság megelőzésére. Az amerikai szövetségi kormány maga is hatékonyan támogatja e központokat. Az Egyesült Államok Egészségügyi, Oktatási és Jóléti Minisztériumán belül működik Az öngyilkosság megelőzésének tanulmányozására létesített központ (Center for Studies of Suicide Prevention). Ennek igen nagy szerepe van a helyi központok támogatásában, tanácsadásában, valamint abban, hogy a szuicidológiát ma már több amerikai egyetem orvosi fakultásán tanítják. Ma már létezik egy külön szervezet, amely a szuicidológiát szolgálja: az Amerikai Szuicidológiai társaság (American Association of Suicido- logy), saját folyóirattal: Bulletin of Suicido- logy, valamint egy nemzetközi szervezet svájci székhellyel. 3. Az öngyilkosság megelőzhetősége Szántszándékkal írtunk előbb az öngyilkosság megelőzéséről, s csak most a meg- előzhetőségről. Mert ha a konkrét gyakorlatról előbb szólunk, mint annak elvi alapjairól, úgy véljük, hogy előre igazoltuk a gyakorlat helyességét, kívánatosságát, járhatóságát. Az öngyilkosság megelőzhető, ha az átlagember nagyjából ismeri az öngyilkosság folyamatát, tud valamelyest annak lelki, fizikai, szociológiai és individuális okairól, és arról, hogyan lehet azokat leküzdeni, azokon segíteni, — ha az általános orvosok és a betegekkel foglalkozó személyek és intézmények készen állnak a segítésre. Az öngyilkosság megelőzhetősége szerint két embertípusról beszélhetünk. Az elsőbe nagyjából az „alapjában kiegyensúlyozott emberek tartoznak, akiket valami rendkívüli megpróbáltatás ér, akiken ez a megpróbáltatás olyan emóciót vált ki, hogy képtelenek a problémával megbirkózni. Majdnem minden ilyen öngyilkosságot meg lehet előzni, ha a szuicid személy körüli közvetlen személyek felismerik az öngyilkossági krízist és segítő, támogató módon válaszolnak rá. A gyors, aktív krízis-intervenció (crisis intervention) majdnem mindig sikeres az ilyen személyeknél”.6 A közvetlen személyek azok a jelentős, fontos személyek, akik a szuicid személy közvetlen közelében élnek. Szükségtelen mondani, hogy segítésüknek teológiai, társadalmi, egyéni, pszichológiai alapja a szeretet, a törődés, figyelem, amit a szuicid személy oly nagyon óhajt, keres, kutat, — vagy amit nem kap meg azoktól, akiktől jogosan elvárhatná. Nyilvánvaló tehát, hogy csak amikor e közvetlen személyek már közbeléptek, akkor csökken az öngyilkossági potenciál. A másik embertípus, akiknek öngyilkossági megelőzhetősége lényegesen alacsonyabb, így jellemezhető: „Emocionálisan kevésbé kiegyensúlyozottak és kevesebb társadalmi kapcsolattal rendelkező egyének, akik az
