Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám
„Isten a hit által tett megiga- zulttá, hogy megismerjem öt: löltámasztásának erejét, de szenvedésében való részesedést is" (Fii 3,10) A család problémáival gyakran foglalkozik a hazai és külföldi szakirodalom és a napi sajtó. Mintegy két esztendeje (1972/2) folyóiratunkban is szó esett a keresztény családról. A nagy érdeklődés, a pozitív visszhang késztet most arra, hogy újra a család néhány problémájáról szóljunk. Fiatalokról, betegekről és öregekről, — így terveztük el jelen számunk főbb témáit. „Menet közben" azonban észre kellett vennünk, hogy sem a fiatalok, sem a betegek vagy öregek ügyét nem lehet mereven szétválasztani a család többi problémájától, a család életétől. így szinte szükségképpen helyet kap számunkra — az illusztris, éppen e hónapban hetvenedik életévét betöltő Karl Rahner tollából — a minden keresztény embert, a keresztény család minden tagját éltető, húsvéti lelkületből fakadó keresztény lelkiség néhány fontos gondolata. A húsvéti remény szemléletében szólunk a családba beágyazott emberéletről, — a csecsemőkortól a halálig; a fiatalság és öregkor közötti időszak számos nehézségéről, — így a változás éveinek problematikájáról, az elvált vagy újraházasodott emberek olykor súlyos helyzetéről, — és természetesen az élet alkonyáról, az „élet kapujáról", a halálról. Akár a fiatalokról, vagy az öregekről, akár a nevelés gondjaival küszködő szülőkről, akár az emberélet útjának változásokkal terhes delelőjén állókról is szólunk, — mindig a családból érkező, az abban élő, vagy ahhoz ragaszkodó-kapcsolódó embert tartjuk szem előtt. Azt, aki a vágyakozó és ajándékozó szeretetben fogant és aki szeretetet továbbadó életre született, hogy még a késő öregkorban vagy betegség idején is kiegyensúlyozottan és önfeláldozóan választhasson a szolgáló szeretet életstílusának változatos formái közül. Mindaz ugyanis, aki önzetlenül, szeretetben szolgál és él másokért, — legyen bár fiatal vagy öreg, egészséges vagy beteg, vegye körül népes család vagy legyen magára maradott, esetleg áldozatból vállalja a magányt, — anélkül, hogy erre külön is gondolna, Istennek is szolgál. A szolgáló és áldozatos szeretet útját járva ugyanis mindenki Isten kegyelméből és Istenben él. Családból érkeztünk mindannyian, a család pedig a szeretet műve. Család felé, Isten nagy családja felé igyekszünk, Isten felé, aki a szeretet. Ebben a szeretetben pedig — bármily paradox módon hangozzék is — mindannyian adósakká válunk. A szülők, az idősebbek „tartozásukat" törlesztik a nevelő munkában az utánuk következő generációval szemben, az öregeket gondozó, betegeket ápoló feladatainkban pedig szintén ezt a sze- retetbő! fakadó adósságunkat rójuk le. A kis családi közösségekben csakúgy mint a nagyban mindenki tartozik a másiknak, szívből és szeretetből törleszt, — anélkül, hogy követelne. De miért is tenné? Hiszen o keresztény család, annak minden öröme, problémája és gondja Istenben horgonyoz, öleié tart, neki szolgál, — szeretetből a Szeretetnek. Ezért mondhatta oly meggyőzően XXIII. János pápa: „A keresztény család a keresztény életnek, a szeretetből fakadó életnek olyan iskolája, melyet semmiféle más iskola nem pótolhat." 1 1
