Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - FIGYELŐ - Waigand József: Újabb teológiai elméletek a keresztség nélkül meghalt kisgyermekek sorsáról
ségben részesíteni. Az oz elmélet, amely a kisgyermekben is felnőtt-hitet kívánna a vágykeresztséghez, túlontúl individualiszti- kusan szemléli a szentséget. Márpedig az egyén sem tesz mást, mint hogy magáénak vallja a közösség hitét. A hiányokat az Egyház pótolja: a kisgyermekek esetében magát a megvallott hitet is. A keresztséget az Egyház egyeseknek szolgáltatja ki ügyen, de a keresztség szándékába mindenkit belefoglal. Még akkor is megvan az Egyháznak ez a mindenkit megkeresztelni óhajtó vágya, ha gyakorlati okból, például a szülök vallástalan volta miatt, egyelőre meg is tagadja a keresztelést. Ebben a visszautasításban csupán pedagógia van: az a remény, hogy később, megfelelőbb időben, a keresztség- re mégis sor kerül majd. Sőt, ha ez a visz- szautasított gyermek haidoklanék, habozás nélkül azonnal megkeresztelné. Felmerülhet a nehézség: ha a meg nem keresztelt gyermekek is üdvözülhetnek, mi marad meg a keresztség szükségszerűségéből? Nem félő-e, hogy majd a felnőttekre is kiterjesztjük az elvet: felesleges a vízke- resztség, elég a vágya? A légi hithirdetőket különösen is sarkallotta, hogy minél többeket megkereszteljenek. Nem fogja-e az új elmélet megállapítani a missziós buz- góságot? Bizonyára nem! Éppen ez az elv is bizonyítja, hogy a keresztségre szükség van. Másrészt, ha egyszer igaznak tekintjük, hogy a keresztség nélkül meghalt kisgyermekek üdvözülhetnek, több vigasztalást adhetunk azoknak a keresztény szülőknek, akiknek gyermekük a keresztség előtt halt meg. A mondottakból az is következik: a keresztség előtt álló gyermeket nem tekinthetjük úgy, mint aki „az ördög uralma alatt áll", — habár a régi exorcizmusok ezt feltételezhetőnek vélték. Ha azonban egy felnőtt katekumen sincs már az ördög hatalma alatt, mert él benne a keresztség vágya, és egy gyónásra bánattal készülő lélek is megszabadult bűnétől már a tökéletes bánat által, akkor a gyermek sem az ördög lakóhelye a keresztség előtt, —- mivel az az Egyház vágya, hogy üdvözütjön. A vágy azonban egyik esetben sem teszi feleslegessé magát a szentséget, ha annak felvételére lehetőség van. Hogy a gyermek nem az „ördög tulajdona”, ezt a keresztény szülők intuitív módon is érzik. Magától értetődőnek tekintik, hogy gyermekük részesül a család kegyelmi életében, és ártatlan. Az Egyház üdvözítő vágya tehát főleg a szülőkben kristályosul ki. De nem hagyja el az Egyház azt a gyermeket sem, aki pogány környezetben él: ő is Krisztus megváltottja. Ha az áteredő bűn vonatkozott rá közreműködése nélkül, akkor Krisztus megváltása is érinti őt közreműködése nélkül. A kisgyermekek üdvözülésének lehetőségéből három dolog következik: 1. A kereszténység nemcsak a felnőttek vallása. A gyermekeknek, mint gyermekeknek megvan benne a helyük. Nem lehet tőlük az üdvösséghez felnőtt tetteket kívánni. Annyi biztos: az a tény, hogy ők gyermekek, nem lehet üdvösségük akadálya. — 2. A gyermekek magukkal a lényükkel figyelmeztetnek arra, hogy a keresztség közösségi cselekedet: előbb közösségi, mint egyéni. — 3. Ahol eláradt a bűn, ott túlárad a kegyelem. Krisztus megváltásában mindannyian részesülünk, — kivéve azt, aki önmagát tudatosan kizárja belőle. Ilyen tudatos önkizárás a kisgyermekben nem lehetséges. Tehát több megnyugvással nézhetjük sorsukat, akkor is, ha vízkeresztségben nem részesülnek. Waigand József „Az én koromban szellemi fiatalságban él az ember, mely egyre világosabb életszemléletre vezet el, nyugalmat ad a léleknek, mindent legtisztább fényben mutat be, s bepillantást enged abba, ami a legmagasabb érték, ami állandó és szent.” János pápa Boldogok, akik megértőek, amikor botladozik lábam, elernyed karom, Boldogok, akik észreveszik, hogy meg kell erőltetnem fülem, amikor hozzám beszélnek, Boldogok, akik tudják azt is, hogy szemem zavarossá válik és elhomályosul, s hogy gondolataim lusták, csak lassan követik a hozzám szólók szavait, Boldogok, akik barátságosan mosolyognak rám és van idejük arra, hogy kicsit elbeszélgessenek vélem, Boldogok, akik sohasem torkollnak le azzal, hogy „ezt a történetet ma már kétszer elmesélte", Boldogok, akik eszembe juttatják a régi szép emlékeket, Boldogok, akik éreztetik velem, hogy szeretnek, hogy még mindig megbecsülnek, és azt, hogy nem maradtam magamra, Boldogok, akik hátralévő napjaimat jóságukkal könnyebbé teszik, hogy derűsebben készülhessek az örök életre. Egy öreg ember gondolataiból 32
