Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - FIGYELŐ - Waigand József: Újabb teológiai elméletek a keresztség nélkül meghalt kisgyermekek sorsáról
keresitek életetek igazi értelmét és értékét. — Két dologra — úgy látszik — sikerült találó, de még csak ideiglenes feleletet adnotok. Az egyik a csoportok alakítása. Az ilyen csoportokban pontosan az születik újjá, amiről lemondtatok: a közösség szükséglete. Az ember nem élhet csak pusztán saját magának, közösségi kiegészülésre is szüksége van: igényli a beszélgetést, a barátságot, az adást és elfogadást, a szerelmet. — A másik, hogy kerestek, hogy elindultatok messzi földekre, hegyekbe és tengerekre. Annak a falusias egyszerűségnek pedig, amit szerettek, már csaknem aszke- tikus jellege van. Nálatok ez őszinte és eredeti dolog: szükségét érzitek, hogy megcsodáljátok a szépet és ezt az örömötöket közvetlenül, dallal fejezzétek ki. Elég lehet-e ennyi? Ez nem inkább csak ösztönző, előzetes valami-e, olyan mint egy prófécia, amelyből előbb feltör a hang, amely mindent elmond és azután a találkozás, amely mindent megad? — Igen, Krisztus, Ő az! A mindig teljesebb Krisztust Talán még nem is tudjátok, hogy feléje haladtok! De én mondom nektek: Ő közeledik felétek! Ez az ünnep az Ő új találkozása az ifjúsággal. Engedjétek, hogy együtt ünnepelhessünk! (Az első Ifjúsági ünnep bevezető beszéde 1972. május 23-án Castelgandolfo-ban, Orientierung, 1972. 8. 15.) ÚJABB TEOLÓGIAI ELMÉLETEK A KERESZTSÉG NÉLKÜL MEGHALT KISGYERMEK SORSÁRÓL Már a zsinat előtti időben sokat foglalkoztak teológusok a keresztség nélkül meghalt gyermekek sorsával. A zsinati előkészítés során több zsinati atya, majd a római kármelita teológia kérte: tisztázzák a „limbus puerorum" körüli teológiai tanítást. Akkor már több, mint 10 éve számos cikk kétségbe vonta a limbus (= „pokol tornáca") létét, és lehetségesnek mondta a gyermekek üdvözülését vízkeresztség nélkül. A „hit tiszta megőrzéséről” előkészített zsinati séma kizárta volna az ilyen üdvözülés lehetőségét. A zsinat teológiai bizottsága mindezeket a javaslatokat elvetette. Tény, hogy a „limbus” létét az Egyház hivatalosan sohasem tanította. Egy emberöltővel ezelőtt azonban teológusok még általánosan elfogadták ezt a nézetet, amely a skolasztika szülöttje, név szerint Abelárdtól származik. Ö így akarta enyhíteni szent Ágoston szigorú felfogását, aki a meg nem keresztelt gyermekekre is kiterjesztette a kárhozat minden büntetését. Szent Tamás még túlment Abelárdon is, amikor azt hirdette, hogy e gyermekek bizonyos természetes örömökben is részesülhetnek. A kérdés veleje ez: aki áteredő bűnben hal meg, nem juthat a mennyországba. De vajon a vízkeresztség nélkül meghalt gyermek áteredő bűnben halt-e meg? Vagy elképzelhető-e esetükben valamilyen vágy- keresztség? A Szent Officium 1958-ban egyes, „alap nélküli elméletek ellen” (amelyeket pontosabban nem határozott meg), kijelenti, hogy a gyermekeket minél előbb meg kell keresztelni. A mai teológusok zöme azonban ezt a nézetet már nem osztja. Mindenekelőtt elfogadhatatlannak tartja szent Tamás elméletét, hogy a gyermek „természetes” örömökben részesülhessen. Ehhez az kellene, hogy Isten e gyermekek előtt teljesen le is tagadja egyetemes üdvözítő szándékát, és a lelkűkben lévő áteredő bűnt. Másként mindenképpen szomorúak lennének. Ezenkívül: igen különös, lenne, ha éppen mi akarnák átvinni a túlvilágra az „Isten nélküli, evilági örömök”' fogalmát, amit itt a földön helytelenítünk.. Szekularizált eszmét ültetnénk át az öiök- kévalóságba! A limbus tana tehát igen nehezen egyeztethető össze az áteredő bűnről szóló dogmával. De vajon a keresztség nélkül meghalt gyermekek áteredő bűnben halnak-e meg? Ez „quaestio facti”, amiről eddig a Tanítóhivatal nem nyilatkozott, tehát nyílt kérdés. Ha azt mondhatjuk, hogy nem halnak meg áteredő bűnben, akkor máris elkerültük a limbus-elméletet, és annak minden erőltetettségét. Mit mond ezzel kapcsolatban az evangélium? Kétségkívül hangsúlyozza a keresztség szükségességét (Jn 3,5). A végítéleten nem ismer középutat az üdvösség és kárhozat között (Mt 25,31 sk; Jn 5,28—29). Másfelől viszont azt látjuk, hogy Krisztus, különös gyengédséggel viseltetett a gyermekek iránt, sőt őket példaképül állította tanítványai elé: csak akkor mehetnek be Isten országába, ha olyanok lesznek, mint a gyermek. Ez nem érzelmesség, hanem tanítás (Mk 10,14). Aki befogad egy gyermeket az ő nevében, őt fogadja be (Lk 9,48). Ha valaki erre azt mondaná: ez az elv csak az Ószövetség gyermekeire volt érvényes, a kereszténység óta azonban már nem áll: akkor ez azt jelentené, hogy a 30
