Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Könyvfigyelő
Az ige hirdetőjének feladata ezért nem az, hogy a „miraculum’’-ot természettudományos, vagy történeti egzaktsággal igazolja, azaz fáról fára egyeztesse a képet a tájjal. Sokkal fontosabb felismerni és beállítani az eseményt a Jézus-igehirdetésbe, Jézushoz vezetni a hallgatókat, — megértetni „művészi mondanivalóját". A szélsőséges csodamagyarázatok A „minden áron” racionális magyarázat. Sokan, hogy a csodákat, a róluk szóló hirdetést a természettudományokban jártas emberek szemében „megmentsék”, azokról, mint „természetes eseményekről" szólnak. Utalnak a test-lélek közötti reális kölcsönhatásra, számos pszichogén betegségre, amelyekre egy másik erős akaratú, szuggesztív egyéniség hatással lehet. Való igaz, hogy az ilyen „magyarázatok” bizonyos esetekben helyt állhatnak az orvostudományban járatosak előtt. Az ilyenek kínosan vigyáznak: mi a pontos természettudományos magyarázat, mennyire valóban „természetes” az, amiről itt szó van. Ezen az úton érkeznek el az úgynevezett relatív és abszolút csoda megkülönböztetéséhez. Az előbbit már meg lehet, az utóbbit még nem — „valószínűen" soha sem lehet megmagyarázni természetes úton. Az ilyen igyekezet a ma tudományosságát veszi figyelembe és ezen az úton „mér” és relativizál. Elismerik Isten „abszolút hatalmát", de relációba hozzák az esetleges világgal, még pedig úgy, hogy ez az abszolút erő és hatás a materiális világban csakis bizonyos szabadakarati tényéknél, a hitnél, elhatározásnál és az önlegyőzésnél jöhet számításba. A spiritualizáló magyarázat az eseményeket teljesen a lélek belsejében lezajló folyamatok külső képeinek tünteti fel. A vak meggyógyítása: a lelki vakságtól való megszabadítás: a leprától váló megszabadulás: a bűnöktől való megtisztulás; a kenyérszaporítás: az éhező lelkeknek adott étel stb. Isten tettei, megnyilatkozásai ezzel a magyarázattal elszigetelt lelki folyamatokká válnak, egy ember „privát ügyére” degradálódnak. A Szentírás nem ismeri az embernek ilyen jellegű „felosztását" testre és lélekre. Az egész ember egységéről szól. Éppen a csodáról szóló híradások igazolják, hogy Isten nemcsak „bensejében" szólítja meg az embert, hanem hús-vér testi egzisztenciájában is. Amint nem pusztán a testi szervezet változásait akarják a csodák feltárni, úgy nem is csupán a „lelki" folyamatot. Sokkal többről van szó: a teljes ember üdvösségéről. Ha arra gondolunk, — amire az evangéliumok számos helyen utalnak (Lk 11,20; Mt 12,28; Lk 10,18 stb.) — hogy a csodákban bizonyos mértékig az eszkaton „tör be" világunkba, mint valamilyen „előjele" az „új ég és új föld” létrendjének, akkor az ilyen gondolatok teljességgel megóvnak a csodáknak spiritualizáló felfogásától. Már a csodákból is ez látható: elérkezett az Isten országa, az a „másfajta ország”, mely az egész teremtés, az ember és világa számára eljövendő. És akkor ma még előttünk ismeretlen „fizikai” törvények lesznek ismeretesek: a Feltámadott teste falon is áthatol. Végső sorban a csodák nem azért szerepelnek az evangéliumban, Hogy bemutassák, milyen nagy hatással lehet Jézus a telkekre, hanem azért, hogy rámutassanak: Isten úgy szerette a világot az egész teremtett világot, az „egész” embert, hogy Fiát adta érette. Az „Elsőszülöttel a testvérek között” az embert is átviszi országába; Küldöttének, Jézusnak tetteiben Isten szólítja meg az embert, ő „működik” általa az ember világában. Az Egyházban a csodákról szóló híradásnak a célja ugyanaz, mint amilyen szándék Krisztusban is élt: Hoc sentite in vobis ... Krisztus isteni módon jelentkezik, bejelenti, hogy elkö- zelgett az Isten országa. Nem mint „csodatevő", hanem mint Isten jött el és tettei, jelei Isten erejéről, jóságáról, szeretetéről, hatalmáról tanúskodnak. Végül összefoglalhatjuk a csoda teológiáját: 1. A kinyilatkoztatásból megtudjuk, hogy világunkat Isten saját terve szerint, szabad elhatározásából, szeretetének kiáradásában teremtette. Azt is megtudjuk, hogy világunk jelen formája nem a végleges állapot. Egy „keletkezőben”, „fejlődésben” lévő világ, mely az „új ég és új föld” felé fejlődik. A jelen állapotban is benne van már a „végleges", amely majd „ebből” alakul át, nem a „semmiből" lesz. Már most is hatékonyak világunkban oly erők, melyek a „végleges”-ről adnak hírt, már most is jelen van az üdvösségrend a teremtett világban, a teremtés rendjében. — Mivel jelen világunk alakuló világ és benne a szabadon döntő ember alakítja világát, azért van ennek a világnak története. — Mivel már e világban jelen van és hatékony az üdvösségrend, azért a történetben végigvonul az a sajátos „folyamat”, áradat is, melyben olykor egészen különös események azt jelzik, hogy a teremtés rendjében az üdvösség rendje is jelen van és hatékonyan működik. Ennek a sajátos „folyamnak", eseménynek „történetét" nem tudjuk pontosan nyomon követni, de meg34
