Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - AZ IGE SZOLGÁLATÁBAN - Gál Ferenc: A transzcendens Isten
megvan benne. A Fiú emberré lett, de azt az Atyát világította meg előttünk, aki örök belső struktúrájában atya. Ezt csak azzal tehette meg, hogy ő is egészen fiú módiára viselkedik. Az Atya megdicsőítésére mindent odaad, mindent vállaJ, hogy munkája révén az emberek valóban elismerjék Isten atyaságát és meghódoljanak előtte. De a kitárulás nem lett volna teljes, ha az Atya és a Fiú nem árasztják a világra azt a belső szeretetet, amely összeköti őket, vagyis ha nem küldik el a Szentlelket. Az egy Isten tehát valóban Atya, Fiú és Szentlélek lett számunkra, s mivel ez a kifelé való funkció egyúttal teljes kitárulás, a belső lényeg megmutatása, azért tudjuk, hogy Isten befelé, öröktől fogva is Atya, Fiú, Szentlélek. Azóta a keresztény hit ebből a misztériumból táplálkozik. Isten elsősorban meny- nyei Aiya, aki úgy szereti a világot, hogy elküldi hozzá a Fiát, sőt áldozatul is adja érte. Atyai türelmének, gondoskodásának, irgalmának és igazságosságának leírását megtaláljuk az evangéliumban. Atyasága azonban transzcendens marad, vagyis felülmúl minden emberi képet és hasonlatot. Ahogy az Atya és a Fiú örök viszonyába belefér a küldés és az áldozatul adás, úgy belefér a gondviselésbe is az, hogy küzdelmek, feladatok és szenvedések árán tesz bennünket gyermekeivé. Az egyetlen Isten ugyanakkor Fiú is számunkra. Annyira fiú, hogy emberileg is születni akart, a föld gyermeke is akart lenni, hogy testvérünkké váljék és velünk együtt hordozza az élet terheit. Ffa csak Atya lenne, csupán azt éreznénk, hogy felülről hív és irányít. Mint fiú azonban elvegyül közöttünk, azonosítja magát velünk és csak mint testvér mondhatta, hogy velünk marad a világ végéig. Mint fiú, egyúttal ő a Logosz, az Ige, az értelmes isteni szó, akinek jelenléte az Atya üzenetét állandósítja köztünk. De fiúsága is transzcendens marad. Vállalta ugyan a sorsközösséget egészen a halálig, de utána feltámadt és felment a mennybe az Atyához. Azóta csak a hitben és az imádságban érjük el. Testvéri szeretetébe belefér az is, hogy nem kímél meg a földi bukdácsolástól, az élet vargabetűitől, tévelygéseitől, mert a nagykorúságot, a hozzá való hasonlóságot csak ilyen küzdelmek árán érjük el. Végül az egy Isten azt is kimutatta előttünk, hogy ő Szentlélek. Elevenítő és megszentelő lélek. Világfölöttisége ellenére állandó kapcsolatot teremthet anyagi világunkkal, sőt bennünket, embereket belülről világosíthat meg. A Szentírás tanítása szerint ő tanít arra, hogy helyesen imádkozzunk és ébrentartja bennünk az istengyermeki öntudatot (Róm 8). Már most az ő templomai vagyunk, de egyelőre szellemi hatásait a test nehézkessége akadályozza. Bennünk van és mégis végtelenül távol. Egyszerre juttatja eszünkbe erőnket és gyengeségünket. A Szentháromság titka tehát az, hogy ő háromszoros Te lett számunkra, s ezzel oldotta fel az ember teremtményi egyedüllétét, elhagyatottságát. Az Ószövetségben is felhatalmazta az embert arra, hogy mint urat, Te-nek szólítsa. Az Újszövetségben a Szentháromság titkával az vált nyilvánvalóvá, hogy Isten egészen Te a földi vándorlásban, és ezért csak ő lehet a cél, az abszolút jövő. Amikor átélem az élet múlandóságát, egyedüllétemet, elhagyatottságo- mat, akkor megszólíthatom az Atyát, aki hajam szálait is megszámlálva tartja s aki örök lakóhelyet készített számomra. Amikor benne állok az élet feladataiban, küzdelmeiben, amikor terveket szövök és célokat tűzök magam elé, akkor párbeszédben maradhatok a Fiúval, aki emberré lett és ugyanazokat az emberi terheket hordozta, amelyeket én is hordozok. Amikor pedig átélem elesettségemet, testi kötöttségemet, szellemem korlátáit, akkor jó arra gondolni, hogy a Szentlélek temploma vagyok, ő tartja ébren bennem az istengyermeki hivatást, s az ösztönökkel szemben ő tesz lelki emberré, hogy magasabb törekvéseim is legyenek. S mindig ugyanaz az egy végtelen Isten az, akivel ezt a hármas párbeszédet folytatom. A háromszemélyű egy Isten a hitben így lehet életem tartalma. Ez egyúttal a végleges hazatalálás biztosítéka is, mert „Krisztus által a Szentlélekben útunk nyílt az Atyához” (Ef 2,18). Gál Ferenc Az ifjú imája — de nem szégyenlem. Én ismerem az igazat, Sokat hallok az éhezőkről. — de nem azt mondom. — de nem törődöm velük. Birtoklom Szeretetedet, Én kereszténynek nevezem magam, — de nem azt teszem. — de nem vagyok az. Hiszek ugyan Benned, így van ez, — de nem bízom benned. — de sokáig így nem maradhat. Beszélek a felebarátról, Könyörülj rajtam, Uram! — de nem látom őt. A. Pereira: A pénznek szolgálok, Ifjúság az Istennel c. imakönyvéből. 26
