Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)

1974 / 1. szám - TÁVLATOK - A család jövője

írja (Handbuch theologischer Grundbegrif­fe, 3. kötet, 20—21. o.), elsőrendű küldetést tölthetnek be a világiak az Egyházban, ha Krisztus misztériumát élik meg a család nyitottságában. Krisztust közvetíteni — ez a „pasztoráci- ós" feladat többrétegű, Plaickner már jel­zett tanulmánya szerint: 1. A házastársak egymás lelkipásztorai. Egymás mellett állnak, ha vigasztalásra szorulnak, együtt tárgyalják meg apróbb- nagyobb ügyeiket, segítenek a másiknak mindenben. Mint F. Böckte írja (Seelsorge der Gatten aneinander, in: Ehe in der Dis­kussion, Wien, Herder, 1970. 47. o.), a há­zasság helyesen értett szentségi mivolta nem valamiféle jámbor felépítmény, hanem maga a házasság, a maga emberi-evilági mivoltában, de a megváltó művét közvetí­tik benne a felek egymásnak. 2. A szülők a gyermekek lelkipásztorai, mégpedig mindenkinél előbb és döntőb­ben; szavaikkal, tanítással, de főleg életük­kel. — Ezt a lelki munkát sokan félreértik. A szülők vallásos feladata nemcsak abból áll a gyermekek felé, hogy rávezessék, eset­leg ráerőszakolják a gyereket a napi imá­ra, a templombajárásra, a hittanra, hanem maguknak a szülőknek kell mindenben jó példával elöljárniuk. Mint már utaltunk rá, az első életévek döntőek a gyermek alaku­lása szempontjából, s ez áll a vallásos be­hatásra is. Beszélhetnénk itt arról, hogy az ,,apa- imcgónak" milyen szerepe van az istenkép alakulásában, vagy a közös vallásos élmé­nyek ereiéről. Mindenesetre, ha a gyermek már fejlődése korai szakaszában megta­pasztalja, hogy Krisztus jelen van a csa'ód egységében, életének alapeleme lesz ez az egység-tudat. Szót érdemel az is: a szülők nem rekedhetnek meg a kisgyermekszmt- nél. Elsősorban nekik maguknak kell to­vábbképezniük magukat keresztény művelt­ség terén is, hogy együtt növekedhessenek a fiatallal. Természetesen a racionális ne­velésen túl érzelmi hátteret is adniuk kell. Szeretetre senki sem taníthatja meg jobban az új nemzedéket, mint éppen a szülők. 3. A közösségi érzés ápolása már nem­csak az Egyház, hanem általában az em­berek felé való nyitottságot építi ki az új nemzedékben, (gy függ össze a családnak az Egyházhoz és a társadalomhoz fűződő, külön-külön is elemzett viszonya. Az Egyhá­zat Krisztus kovásznak szánta a nagy-közös­ségben. Az otthoni vallásos szellemű neve­lésnek is el kell vezetnie a gvermekeket — éppen evangéliumi motívumok alapján — a kovászszerepre: a közösségért vállalt fe­lelősségtudat gyakorlására. Cs. I. A szülők imája Mennyei Atyám! Jól tudod, ők már kívül vannak a csalódon, nem tudom megvéde­ni őket. Minél nagyobbak lesznek, annál kevésbé tudom elkísérni, szemmel tartani. Ők a maguk útját járják és nekem nem marad más hátra, mint hogy Rád bízzam őket. Adj nekik jó barátokat és társakat, jó felnőtteket, akik törődnek velük. Óvd meg őket a nagy forgalomban az életve­szélytől. Vigyázz rájuk, hogy ne tegyenek semmi rosszat, ha egymás között vannak. Add, hogy szívesen térjenek haza, örüljenek és szeressék a szülői házat. Add nekünk, szü­lőknek, hogy sikerüljön ezt az otthont sze­retetteljessé tenni, hosszú ideig megtarta­ni számukra. Add, hogy ne félelemmel gondoljanak ránk, még akkor sem, ha va­lami rosszat tettek. Tartsd meg bizalmukat irántunk, hogy ez az otthon mindig nyitva legyen számukra. Add meg mindnyájunk­nak, hogy ez a ház megmutassa, mit je­lent otthon lenni majd a Te mennyei há­zad asztalánál. Amen. „A te gyermeked sértetlen maradjon" című német szülő és gyermeki ima­könyvből. Az anyaság dicsérete Azt mondom: asszonynak lenni ugyan­olyan nagy dolog, mint férfinak lenni. Azt mondom: semmi sem nagyobb do­log, mint anyának lenni. Walt Whitman (amerikai) Az anyák feltámadása volna az egyet­len, amit valamennyien tiszta szívből, osz­tatlan örömmel üdvözölnénk. Maurice Maeterlinck (belga) Asszonyok, azt kívánjátok, hogy nagyon szeressenek titeket? Sokáig, egészen a ha­lálig? — Legyetek jó anyák! Jean Paul (francia) A bölcsőt ringató kéz irányítja a világot. Ashley Montagu (angol) Isten nem lehet mindenhol jelen, ezért teremtette az anyákat. héber mondás Tíz bráma felülmúlja egy tanító méltóságát; Tíz tanító felülmúlja egy apa méltóságát; Tíz apa túltesz egy anya méltóságán. De ki hasonlítható egy anyához? hindú mondás Az egész mennyország az anya lábai elé borul. perzsa mondás 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom