Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 4. szám - FÓRUM - Kovács Tádé: A Teológia 1974/2. száma - egy lelkipásztor szemével
érzem, hogy nem szabad annyi mindennel törődnünk, annyi megszokott szép gyakorlatot szorgalmaznunk, ha meg akarjuk találni mások és a magunk számára is az egy szükségeset. (Lk 10,42) Azt képzelem, hogy ha a szakrális nyelvtől, sőt környezettől elszakadnánk, nem szakadnánk el az útón-útfélen mezőgazdasági, kereskedelmi, közigazgatási vagy épp háztartási ügyekből kiinduló, de folyton a személyes kapcsolatoknál kikötő Mesterünktől, és mindenesetre közelebb kerülnénk azokhoz, akikhez az Ö szavát el akarjuk vinni. Nem vagyok kirándulás, motoros, vetítős pap, gitárom, lemezjátszóm sincs. Lassan kullogok a kulturális élet szemmel- tartásában is. De általában van időm a napi evangélium átelmélkedésére. Keresek rá alkalmat, hogy kikérjem paptestvéreim, világi katolikusok és másvallású testvérek véleményét a Szentírás egy-egy részének, fogalmának mai értéke felől, meglátogatom mások hittanóráit különböző templomokban. Szerelmese vagyok az evangéliumoknak. Alig van egyéb beszédtémám, de azért figyelmesen tudok hallgatni arra is, akit ez még nem érdekel. Az idegesít csupán kissé, ha pap az illető, vagy úgynevezett „jó keresztény". A gyóntatásban is igyekszem egy-egy példabeszéddel, egy-egy krisztusi gesztus felvillantásával megoldást ajánlani a problémákra. Nincsenek tömegpasztorációs élményeim. De amikor egy fiatalember rácsodálkozik az igazságra, az evangélium életszerűségére, Krisztus praktikumára, a közösség fontosságára, a testvérgondolat termékenységére; amikor a pár főből álló ifjúsági hittan majd minden résztvevője egyéni imában foglalja össze megbeszélésünk eredményeit, — ez leírhatatlan öröm. Várom, hogy megérjenek a lelkek az eukarisztikus lakoma utáni vágyra is, de nem sietek vele. A gabonaszemnek magától kell kifejlődnie, az sem ráncigálhatja, aki vetette (Mk 4,28). Tartok tőle, hogy Jézus túl jó szociológus volt ahhoz, hogy ne várjon sokat egy hegyi beszédtől vagy mezei prédikációtól. 50-es csoportokban el lehet költeni a kenyeret és a halat, de komolyabb aktivizálódáshoz nem szabad a létszámnak sokkal a 12 fölé emelkedni. A 72 sikeres ördögűzésen kívül nem tudósít hasonlóval a Biblia. A hozsannázó tömeg azonban igen rövid idő alatt áthangolódott a „Feszítsd meg" ordítására. Nem lehetett véletlen tehát, amit az egyik cikk emleget, hogy t. i. Jézus a legtöbb energiát apostolai nevelésére fordította. Nem templomépítésre, tatarozásra, még csak a belső tér átalakítására sem. Hogy nincs hova lehajtania a fejét, azt nem könyörületre szomjazó példálózásként mondta, hanem a kilátásait ecsetelni akarván annak, aki követésére áhítozott (Lk 9,58). Jézus nem kért kenyeret hallgatóitól, hanem adott nekik. Aminek bármily halványan is körvonalazott taksája van, azt semmiképpen nem lehet önkéntes megajánlásnak nevezni. A financiális ügyek intézési módja lelkipásztori szempontból nagyon problematikus, — amint arra az első tanulmány rá is mutat. Krisztus szerint még a port is le kellene rázni a lábunkról ott, ahol beszédünk nem érdekes, nemhogy rendszeres adófizetést elfogadni, sőt megkívánni tőlük. Akik befogadnak minket, azoktól szégyenkezés nélkül elfogadhatjuk, amit önként elénk tesznek, de a „haverság” vagy az udvariassági szabályok át nem hágása még nem egyenlő a Krisztus apostolának befogadásával. Igaz, hogy a munkás méltó a bérére. De ha valóságos bért vesz fel, ne merészeljen ám a szamaritánus szerepében tetszelegni 1 Akkor ő legföljebb a fogadós lehet, aki a két dénárért ellátja a munkáját. Jézus azonban nem ezt ajánlgatja a felebarát felől érdeklődő törvénytudónak. Az irgalmasság és az állapotbeli kötelesség teljesítése nem azonos. Ettől még haszontalan szolgáknak érezhetjük magunkat. Akinek fizetnie kell, az valóban azt követelhet tőlünk, amit akar. Annak az irgalmasságra való ránevelése majdnem biztosan meddőségre kárhoztatott kísérletté fajul. Az irgalmasság igéinek hirdetése egyébként a bérmálkozással vállalt feladat a pap esetében is. Neki a sajátosan állapotbeli kötelessége valóban a szentségek kiszolgáltatása, a nyáj vallási igényeinek kiszolgálása. És ha a megbérmáltaknak igen nagy százaléka nem is felel meg apostol? feladatainak, a pap akkor sem mehet el a jerikói országúton félholtan kifosztva fekvő, igére szomjas vagy már arra sem eszmélő embertestvérek mellett közönyösen. Máskülönben az irgalmasság lelki cselekedeteinek elhanyagolása miatt azt kell majd hallania a rábízottaktól az ítéleten: „Távozz tőlem,. mert mit sem hallottam az örömhírről, és fenem jöttél el hozzám, hogy beszélj nekem- róla, pedig a te plébániádon laktam!" Semmilyen elmélet nem alkalmas arra, hogy ezzel ellentétes ítélet érvényesüljön felettünk, csupán a magunk gyakorlata. Kovács Tádé 240
