Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: Emberi tapasztalás - istenélmény
kontroll nélkül a gyógyszerek, a kábítószerek, a ..receptmisztika" világába sodródnak, hogy felülmúlják ezt a technikai világot és letapogassák, mi van a térbe-időbe annyira beszorított életükön túl. Ezek az utak lehelnek tévesek, olykor betegesek is, de azt igazolják, hogy az ember ősi igényét a létteljesség keresésére semmiféle kondicionált luxusélet nem pótolhatja. Ezért mindkét irány számára mindinkább szükségessé vált az átélés és az élményszerzés egészséges módszereit a vallási területen is kidolgozni. Új utakon Isten leié? El kell tehát fogadnunk, hogy a ,,gondolkodás új korszakába" léptünk, ahol az ember igyekszik magát mentesíteni az előítéletektől, a logika bejárt sztereotip pályáitól és van mer- sze a három dimenzión túl is felkutatni a valóságot. Mindehhez azonban először idejében ki keli tágítani az élményvilágot, és el kell jutni a „lelki alaphoz”. Cserébe a civilizációért, átvesszük a Keleten megőrzött lelki módszereket és sajátos igényünk szerint dolgozzuk fel. Az ilyen hatásokban bontakozott ki a Keleten dolgozó Teilhard de Chardin lelki érzékenysége, a buddhizmus kutatása közben lelte halálát Thomas Merton. Heinrich Dumoulin, aki közel negyven éve foglalkozik a keleti „nemtárgyias" meditációkkal, ma úgy látja, hogy a zsinat óta az Egyház valóban megnyílt a világvallások felé, és a párbeszéd állandósult. Japánban a keleti, a protestáns és a katolikus vallások képviselői rendszeresen összejönnek, hogy egymástól tanulhassanak.2 Ma már nálunk is alkalmazzák a kifáradt testünk és eltompult érzelmi életünk felfrissítésére a jóga és a zen módszereit, a pihenés autogén tréningjét.3 Jól kell megkülönböztetnünk — írja Enomiya-Lassalle, a „mélységi elmélkedések” népszerűsítője'1, — hogy itt lelki eljárások gyakorlásáról, nem pedig különféle „hitvallások” alkalmazásáról van szó. Ma sok embernek mély vallási igénye van, de nem akarja magát szervezett és intézményes vallásnak elkötelezni, sem pedig „ésszerű" tanrendszereket elsajátítani. Keresik a bibliai szereplők istenélményeit, a tanítványok és az első keresztények átélt Krisztus-kapcsolatát. Meg kell tehát nekünk is tanulnunk, — hogy magunk is taníthassuk — hogyan kapcsoljuk ki időnként okoskodásunkat, akarnokságunkat, hogy a bennünk jelenlévő Istennel találkozzunk. Mert minden istenélmény előfeltétele, hogy felfokozott és tárgyiasított szellemi életünket lecsendesitsük. Ebben a passzív nyugalomban feltörnek lelkünk alapvágyai a Lét teljessége iránt. Énünk csak hosszú előkészület után szabadulhat meg a felületes illúzióktól, a külsőkhöz tapadó mohó vágytól és önmagunk „megdicsőítésének” talán jogosnak vélt igényétől. A belső ambícióink-okozta feszültségnek ez a fellazítása kiszakít önzésünkből, és ekkor találunk rá igazi értékes Énünkre. Az ilyen jellegű találkozás létünk alapjával, rendkívül erős érzelmi hatást, boldogságtudatot vált ki, mely képes legyőzni kétségeink minden racionális nehézségét. Talán ez a rejtélye cnnak, hogy a keleti ember igénytelenségében, nélkülözésében is boldog: előbb tanult meg boldognak lenni és csak ezután keresi szükségleteinek kielégítését. Régi keleti igazság: Minden kérdés megoldódik, ha túlnövünk rajta! Az elmélyedő ember nem csak problémáját, hanem önmagát is felülmúlja, több lesz, mint volt. A problémák megoldását úgysem lehet előre meghatározott szabályok szűk korlátái közé szorítani. Ez különösen érvényes az istenkérdésre. Az Ö keresésének útján a lehető legnagyobb szabadságot kell biztosítanunk. Ma már egyértelmű az a felfogás, hogy korunk embereit meg kell tanítani a vallásos élményekre. Az ilyen élmény lényege, hogy kellő érzékenységgel megsejtsük: Isten áll minden dolog és történés mögött. Rendszeres gyakorlással fejleszthető éppen úgy, mint a zenei készség, esztétikai érzék. Nincs abszolút botfülű ember — mondta Kodály Zoltán. Éppen így az éplelkű ember nem lehet érzéketlen a teljesség élményére. Vágyaink átélése természetesen nem tanítható úgy, mint az elemi ismeretek, mert egyéni, magánhordozza az örökletes-alkati jellegét, de a külső szituáció és az életkor kötöttségeit is. Különösen a serdülőkorban igen nagy az érzékenység a valóság egésze, komplex jellege iránt. A személyiség kifejlődéséhez, a „belső érés" eléréséhez a vallásos élmény és tapasztalás nélkülözhetetlen — állapítja meg Herzog-Dürck.5 Az idejében kapott vallási átélések úgy alakítják a fantázia- és érzelemvilágot, hogy a „tudat kontrollja", a lelkiismeret olyan alkotóerőre — kreativitásra — tegyen szert, hogy az olykor merev törvényeknek, írott parancsoknak képes legyen egyéni, új értelmet adni, egyéniségébe beépíteni, anélkül, hogy tárgyi jellegét megváltoztatná. „Transzcendens élményeinknek meg kell előzniük a felelős és személyes döntéseinket, hogy szeretetünket helyesen osszuk meg a véges és a végtelen értékek között. Ezért kell a vallási és a szeretet-élményt kiművelni és értelmileg egyensúlyba hozni.”u 217
