Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Diós István: A szülők nevelői felelőssége
vagy beteg szülővel szemben", a nevelői feladatban elkövetett bűnöket azonban megbo- csáthatatlannak tartják, ha ez a gyermek eltaszítását is jelentette.5 Az idézett felmérés szerzője rangsort is tudott felállítani külön az anyák, küllőn az apák bűnéből. Az anyai bűnök sorrendje a gyermekek szerint ez: 1. Ha az anya eldobja magától gyermekét. 2. A részegeskedés és erkölcstelen élet. 3. Ha válás után az új család védelmében mond le az anya a gyermekéről. 4. Verés, brutalitás. — Az apák bűneinek sorrendje: 1. Brutalitás. 2. Részegeskedés. 3. A gyermekkel szembeni nemi erőszak. 4. Anyagi felelőtlenség. 5. Nemi erkölcstelenség.6 — Igazában mindegyik bűn hátterében vagy a nevelői feladat megtagadása, vagy elhanyagolása áll. E megkérdezett 14—18 éves gyermekek többsége azt tartja a legfontosabbnak a jó házassághoz, hogy a szülők szeressék a gyermeket, gondozzák és biztosítsanak számára nyugodt, békés légkört, azaz felelősen neveljék őket.7 Ez az ítéletalkotás azonban az egészséges családok gyermekeiben is megvan, és ilyen esetekben a gyermek nem egyszer elvárja, hogy szülei „számot adjanak" egy-egy lépésükről. Itt rejtőzik a nagy különbség a mai gyermekek általi várt, és a régebbi, az engedelmességet annyira hangsúlyozó nevelés között. A családon belül nem is olyan régen a férj még feltétlen engedelmességet várhatott el feleségétől és gyermekeitől is. A pár- és pályaválasztás döntését a gyermekek nem egyszer a szülőktől készen kapták és engedelmesen azonosítaniuk kellett magukat vele. Az Egyház életében is dominált ez az engedelmességi modell. Alapgondolata az volt, hogy aki irányít, az ismeri a célt és az oda vezető utakat. Ö választja meg a rábízott számára a szerinte leggyorsabban és legbiztosabban célravezető utat, a nevelt fiatal pedig lehetőleg „vak" engedelmességgel kövesse nevelőjét. A „vakság” azt jelentette, hogy a fiatal ember menetközben nem tudta, mi miért történik, mert a nevelő, vagy a csailád nem tartotta fontosnak minden lépését igazolni és megindokolni. Ma talán embertelennek látszik ez a nevelői módszer, pedig nem volt az, mert értékek birtoklására vezetett, a nevelttől pedig oly nagy döntést várt, amellyel alávetette magát nevelőjének. De a cél elsősorban az volt, hogy a nevelő az általa élt életformára vezesse el növendékét, akár családban, akár szerzetben, akár egy szemináriumban. Ma már egy általános emancipációs folyamat következményeként — amely több kiváltó ok között az általános iskolázásnak és a személy fokozott megbecsülésének köszönhető — a nevelt ifjúság igényli a célok és az oda vezető utak ismeretét. Világosan akarják látni, mégpedig konkrét megindoklással, hogy miért éppen ezt, és miért éppen így kell nekik valamilyen értéket elérni. Pontosan szeretnék tudni, hogy milyen élet vár rájuk, és hogy a felkészítő nevelés és oktatás egyes mozzanatai mire jók, hol és mire tudják majd felhasználni. Nem szabad megijedni ezért még akkor sem, ha a gyermek formálisan „elszámoltatja” szüleit, mert bármilyen furcsán is fogalmaz, igazában megindoklást kér arra, hogy pl. miért nem maradhat el késő estig, vagy miért nem szabad valakivel barátkoznia. A felelősen nevelő szülő tudja, mit miért kér, vagy tilt meg, és ilyen esetekben sem idegeskedik, hanem leül és elmondja: ne menj el, mert féltelek, vagy sokkal fontosabb dolgod van most. Ha a szülő „számot ad" gyermekének, „látó" engedelmességre vezeti, mert láthatja, hogy hová akarja eljuttatni saját, teljes élete érdekében. Ha aránylag korán választási lehetőségei is vannak s önmaga választhatja meg, hogy egy elfogadott célt hogyan ér el — a legjobb úton van ahhoz, hogy maga is felelősnek érezze magát a szülei által képviselt teljes életért. 2. A szülők nevelői felelőssége az emberiség előtt Amikor a számadást kérő fórum közösség, s ráadásul nem is egy zártkörű kollektíva, hanem az egész emberiség, könnyen megfoghatatlan és komolytalan felelősségrevonásra lehet gondolni. „Ugyan ki kéri tőlem számon, hogy mit csináltam a gyerekemmel? Boldoguljon, a többi nem tartozik senkire!" De akit nem vakított el a test, a hatalom vagy a pénz kívánsága, az tudja, hogy a közös emberi jövőre kell felkészíteni gyermekét. Az egész emberiség, és benne a nemzeti közösség számára nem közömbös, hogy magányos szerencselovag lesz-e a gyermekből, vagy a közös jövőért aggódó-dolgozó ember. Aki felelősen nevel, a jövőre készíti fel a gyermekét. Hogy ezt a jövőért való felelősséget jobban lássuk, néhány vázlatos keresztmetszetet nézzünk meg a kultúra fejlődéséből. a) A primitív közösségek kultúrája. A történelem előtti emberek is szellemi lényként álltak a világban, de a természet jelenségeit mitikus, természetfeletti erők megnyilvánulásainak látták. Alakítani alig mertek a világon, technikájuk és civilizációjuk minimális, s inkább mágiával próbálták befolyásolni a 12
