Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: Egység és sokféleség az egyházban
A.z egyházi intézmények válsága és alakulása Ma mindenütt válságba kerültek az intézmények. A ma embere, különösen az ifjúság hajlamos arra, hogy elutasítson minden kötöttséget, külső formát, fennálló tekintélyt és meglévő intézményt, így az egyházat is mint intézményt megkérdőjelezi. Ennek a visszautasításnak többféle oka van, amelyek közül csak néhányat említünk. ;— Úgy tűnik, hogy az egyház célkitűzése és tagjainak, vezetőinek élete nincs mindig a legnagyobb összhangban egymással, bár ma is igaz az a régi mondás: „exempia trahunt", a példák vonzanak, a meghirdetett eszmével, tanítással ellentétes élet viszont könnyen rombol és visszataszít. A mai ifjúság különösen nagyon érzékeny az eszmék eleven tanúságára, és talán semmit sem vet meg annyira, mint a képmutatást és hazugságot. A hivataltól kölcsönzött külső tekintély ma már nem életszerű valóság. Semmilyen egyházi cím, rang, hivatal nem biztosít sem a belső tagok, sem a külső szemlélők számára tekintélyt, hanem csupán az egyéni, főleg az erkölcsi értékek: tudás, becsületesség, hűség, szorgalom, helytállás, szeretet, stb. Az egyház célja, feladata sokak számára a való élettől nagyon távolinak tűnik. Nem értik meg, ha az egyház elvontan hirdeti az evangélium üzenetét, legföljebb azt mondják: ez mind szép, de mi köze van mindennek az én mindennapi életemhez? A ma annyira vonzó emberi értékeket az egyház nem mindig egységesen és kellő átütő erővel képviseli. Ilyenek- az emberiség haladása, az elmaradottak felemelkedése, a békéért vívott harcban az öntudatos kiállás, harc a kizsákmányolás, a faji megkülönböztetés ellen, a népek szabadságáért és függetlenségéért vívott küzdelmek az éhezés, a betegségek a testi, lelki, szellemi nyomor elleni küzdelem. A természetes emberi értékek sem mindig találtak mindenütt az egyházban kellő megbecsülésre: a szükséges anyagi alap megteremtése, a barátság, szerelem, házasélet, kulturális és művészi értékek, tudományos kutatások eredményei, technika, civilizáció. Az ilyen emberi értékeket inkább megőrző, mintsem továbbfejlesztő magatartása miatt könnyen válhat az egyház inkább a művészi értékek megcsodált múzeumává, mintsem a jövő fejlődésének lendületes úttörőjévé, és zászlóvivőjévé. Valamit valamiért. A mai ember erős valóságérzésből és józanságból eredően, olykor számításból és önzésből is gyakran így gondolkozik: belépek egy közösségbe, néha el-eljá- rok az összejövetelekre, gyűlésekre, befizetem a tagsági díjat, esetleg némi munkát és áldozatot is vállalok, de: mit kapok mindezért cserébe? Ez az álláspont alakult ki az egyházzal kapcsolatban is. A mai átlcg katolikus el-eljár néha a templomba, megfizeti az egyházi hozzájárulást, pár forintot néha a perselybe is betesz, de azt is nézi: mit kap ezért szellemiekben, anyagiakban, személyes bánásmódban, kegyelmi-lelki gondozásban? Megérik-e mindezek a „befektetett'1 pénzt, időt, fáradságot? — Bizony, a mérleg sokszor ingadozik. A mai kor embere egyenes, nyílt és őszinte beszédre vágyik. Nem szereti a „szerecsen- mosdatást", vagyis azt, ha mindenáron fehérre akarjuk mosni azt, ami fekete, s azt sem szereti, ha felsőbb tekintélyre, oápai vagy zsinati döntésre, vagy a Szentírásra hivatkozva, sablonoson, fáradtság és együttműködés nélkül, kellő megindokolás nélkül akarnak az egyház keretében súlyos problémákat, nehéz lelkiismereti konfliktusokat megoldani. A ma embere meleghangulatú, családi jellegű kis közösségekre vágyik. Nagyméretű templomokban ezt nehezebb megvalósítani, mint kis kápolnákban. De nem is a helyiség a döntő. Sok függ a pap személyiségétől és beállítottságától, a kialakult helyi egyházak közösségétől. A jó közösségi szellem legfőbb jellemzője, ha valóban testvéreknek tekintik egymást a hívek, együtt éreznek egymással és pásztorukkal. Gyakran felmerülő kérdés: igaz é, hogy csökkenőben van a lelkiek igénye? Korunk embere erősen evilágra irányult, anyagi és kézzel fogható értékekre fogékony, techno-centrikus beállítottságú. A pénz, szórakozás, élvezetek, hatalom, dicsőség, karrier, érvényesülés sokat jelent számára. Ugyanakkor azonban az emberek nagy részében lappangva és rejtetten mégis él a lelki dolgok igénye. Ezt igazolják a „lelki ügyekben segélytkérő telefonok" bevezetésének nagy sikere, az olykor lenézett „lelkizgetés”, amely a fiatalok egyre erősebben jelentkező igénye. Amikor a gyóntatószékeink — sajnos — kiürülnek, megtelnek a pszichológusok szobái lelki segítségre szoruló emberekkel. Sokan éhezik és szomjazzák a lelki táplálékot, csak látó szem, halló fül, fogékony szív kell, hogy mindezt észrevegyük. Nagyon el kellene gondolkoznunk azon is, hogyan közvetítsük Krisztus üzenetét mai nyelven, mai módszerekkel, a mai kor embereinek, akikhez küldetésünk szól. Egy franciaországi ankét tanúsága szerint a keresztény családokban nevelkedett fiatalok sokszor azzal vádolják szüleiket, hogy bár keresztények, mégis milyen nyugodt lelkiismerettel tűrik, hogy háború van szerte a világban, hogy ma is vannak emberek, akik éhenhalnak. Ezek a fiatalok könnyen adnak, cserélnek, nem aggódnak a jövőért, nem akarnak nagy vagyont gyűjteni, — sokszor keresztényibb magatartást tanúsítanak, mint szüleik.4 147
