Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Diós István: A szülők nevelői felelőssége
normális állandóságát. A kudarc a házastársaknak, vagy a patrialkális családnak csak rendkívüli esete volt. Ma ellenben a házasság sikere és a kitartás mindazokban a nehézségekben, amelyek az új környezeti viszonyokból és a csökkent lelki kitartásból erednek, csak a házastársak kiváló személyi teljesítménye lehet. Ezért mindenkinek, de különösen az Egyháznak sokkal intenzívebb fáradozásra van szüksége. Elsősorban arról van szó, hogy helyesen tudják a megbocsátási készséget és a nehézség elfogadását motiválni. Az elvált és újraházasodott keresztények száma aggasztóan növekszik. Az Egyháznak nem szabad ezeket az embereket kiiktatnia. Egyrészt arról van szó, hogy a házasság felbontat- lanságának alapelvét fenn kell tartani és a kitartás feltételeit megteremteni, másrészt azonban az Egyháznak nyitott szemmel és nagy megértéssel kell az új helyzet felé fordulnia. A következő kérdéseket kell mérllegelnie: 1. Mik a felbonthatatlan házasság antropológiai és vallási előfeltételei? 2. A szellemi érettségnek milyen foka szükséges, hogy egy „igen” szónak teljes súlya legyen? 3. Elég-e a megkereszteltek jegyzékébe való bevezetés ahhoz, hogy egy keresztény házasságáról és a szentségi házasság felbonthatatlanságáról beszélni lehessen? 4. Felbonthatatlanul hozzá van-e kötve egy keresztény a házassága miatt ahhoz a megkeresztelt „hitetlenhez”, aki őt vallási szabadságában áHandóan akadályozza és hite iránt semmiféle tiszteletet sem mutat. Nem lehetne-e alkalmazni a szentpáli kiváltságot (privilégium Paulinum) az iKor 7,15 szerint? 5. Megtilthatja-e az Egyház a legsúlyosabb szankciók mellett a családalapítást annak az elhagyott házastársnak, akinél az első házasságának felbonthatatlan érvényességét illetően komoly kételyek merülnek fel? Tekintettel egy elvált férjnek, — akinek kétes érvényű első házassága többé nem állítható helyre, — az egyedüllétére és a veszélyeztetettségére, nem kellene-e a házassági alapjognak a pusztán jogi kételyeket megelőznie? 6. Nem békülhetne-e ki az Egyház azokkal az élváltakkal, akik első házasságuk reménytelen megszűnése után jó lelkiismerettel újból házasodtak, vagy most már második házasságukkal a maradandó köteléket nem akarják feladni, és ahél a jóakarat ténylegesen fennáll, hogy megtegye mindazt, amit valóban lehet? Ilyen és hasonló kérdések azonban csak akkor érvényesek, ha már mindent megtettünk a keresztény házasság megerősítésére, és különösen nagyobb megbocsátási készségre neveltük az embereket.* * Lásd a A házasság korunkban — című könyvemet (Ehe in dieser Zeit, Salzburg, Otto Müller Verlag, 3. Auflage 1964). A könyv témája a házasság és a család szociológiai össze- kapcsolódottságának teljes figyelembevétele, ami döntő előfeltétele az időszerű házassággondozásnak. Diós István A SZÜLÖK NEVELŐI FELELŐSSÉGE Lassan közhellyé kopik a felelősség. Rá hivatkozva kétségessé válnak eddig vitathatatlan értékek. Beszélgetések során cáfolhatatlan érvként hivatkozunk rá, s közben szólammá lett, vagy nem is volt komolyan átgondolt igazság. Garai Gábor így ír a költői felelősségről: „A költők reagálásának lényege szerintem nem az, hogy válaszolni próbálnak az atom- és űrtechnika tényei által föltett, életbevágó kérdésekre, hanem az, hogy szüntelenül figyelmeztetnek: az emberiségnek kell kollektive vá- laszolnia és választania. És minden elveszhet azon, ha rosszul választunk.1'1 — A költő persze nem tehet mást, csak „élkiáltja, hogy ezt a gyönyörű és félelmetes technikát jó kezekbe kell adni, nyilvánvalóan olyan kezekbe, amelyekhez tartozó fejeknek nem volt és sohasem lehet céljuk és érdekük az, hogy más embereket, népeket leigázzának, hogy háborúk tüzét szítsák a földön.”2 Amit a költők csak elkiálthatnak, arról az Egyház a nevelők felé a következőket mondja. ,,A keresztény ember mindennapi élete, amely a családban, a munkában a társadalmi és a civil életben evangéliumi kovászként hat, az a sajátos hozzájárulás, amit a hivők az 10
