Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 2. szám - FIGYELŐ - Vigh Szabolcs: A családtervezés problémái a gyóntatási gyakorlatban
senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy saját lelkiismerete ellen cselekedjék”6. Ma tehát sokkal differenciáltabban kezeljük ezt a kérdést, mint a múltban. A nemrégiben megjelent Egységes Teológiai jegyzetekben pedig az alábbi idevágó részek olvashatók: „A nem ex cathedra jellegű döntésekkel kapcsolatban bizonyos relativitással számolni kell. Ez azt jelenti, hogy a . .. lelkipásztorok és hívek körében a tanítás fogadtatása eltérő lehet. Előfordulhat, hogy valaki elméletileg teljesen azonosítja magát a pápai döntéssel, csak éppen olyan helyzetben van, hogy a döntés végrehajtása számára moraliter lehetetlen. Lehetséges az is, hogy valaki, bár elfogadja a pápai tekintélyt, a konkrét — t. i. a pápai — döntéssel nem tud egyetérteni, mert a megoko- lás, amelyen a döntés alapul, számára nem kielégítő.” ..Mivel a lelkiismeret nem alkotja a törvényt, hanem csak alkalmazza, a hívő há- zástársaknak azt kell elvileg eldönteni lelkiismeretük számára, hogy a pápa tekintélye és a felhozott érvek elegendők-e arra. hogy minden további nélkül elfogadják a döntést, vagy úgy ítélik, hogy olyan törvénnyel állnak szemben, amely több egyszerre nem teljesíthető kötelezettséget ró rájuk.” „Ha a hívők nem az egyértelmű helyeslést választják, akkor annak az elvnek alapján ítélik meg teendőiket, hogy amikor két vagy több egymást kizáró kötelezettség ütközik, józan belátásuk szerint kell választaniuk azt, amit fontosabbnak ítélnek. Gyakorlatilag tehát előadódik az, hogy tiszteletben tartva a pápai tekintélyt, a család és a társadalom körülményei miatt úgy (télik, hogy eltérhetnek, sőt el kell térniük a pápai normától."7 Az általános érvényű, elvi jellegű tanításnak differenciált alkalmazása a gyakorlatra lehetővé teszi tehát, hogy a hívek nemcsak jóhiszemű nemtudással, hanem tudatosan, jó lelkiismerettel is eltérhetnek a hivatalos pápai megnyilatkozásban képviselt tanítástól. Mindezek alapján a gyóntató vegye figyelembe, hogy a családtervezés a házastársaknak közös ügye. Óvatos legyen, nehogy tanácsainak következményeként a házastársak közötti szeretetkapcsolat meglazuljon és elidegenedjenek egymástól. Gyakori eset ugyanis, hogy a házastársak véleménye eltérő abban a kérdésben, hogy milyen módon kerüljék ki a nem kívánatos terhességet. Helytelen úgy megkerülni a problémát, hogy az „ártatlan” felet megnyugtatjuk arról, hogy ő nem vétkes, ha csupán passzív részese a fogamzást gátló házas érintkezéseknek. Hogyan várhatjuk el egymást őszintén szerető házastársaktól egy kimondottan közös és tudatos házassági aktusnál azt, hogy az egyik fél ártatlanságáról nyugtassa meg önmagát, miközben tudja, hogy ugyanakkor házastársa vétkezik? Az ilyen megnyugtatás legfeljebb önzésre és a közös felelősségvállalás alóli kibúvásra nevelheti azt a házastársat, aki valójában szintén ki akarja kerülni a fogamzást, de azt is tudja, hogy az ő esetükben az időszakos megtartóztatás gyakorlatilag nem valósítható meg. A gyón- tatónak az a feladata, hogy a szeretetkö- zösség fenntartása érdekében még ilyenkor is az egybehangzó magatartás kialakítására és elfogadására segítse őket úgy, hogy lehetőleg mindketten tekintettel legyenek a másik fél elvi síkon mozgó lelkiismereti szempontjaira is. A gyóntató nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy a házastársak egymásközötti kapcsolatában a testi és a lelki összetevők nem választhatók el egymástól. A lelkivezetőnek nem azt kell kazuista kézikönyvek alapján részleteznie, hogy a házasoknak házaséletükben mit szabad tenniük és mit nem. Mindenesetre el lehet gondolkozni, hogy amikor a papok nem tudnak segítséget nyújtani a gyermekek felneveléséhez, akkor ne akarják irányítani a házasélet intimitásait. , A lelkivezető legfontosabb feladata az, hogy a gyónót a helyes önismeret elsajátítására, a körülményeiből adódó objektív szempontok tisztázására segítse, bátorítsa az önálló és felelősségteljes lelkiismereti döntésre és ennek a döntésnek a megvalósítására. Ez a feladat nem teljesíthető az eddigi legalista szemlélet szerint, utasításokat adni, mi a megengedett, vagy a tiltott. De ugyanilyen tévedés lenne a híveket magukra hagyni problémáik megoldásánál. A szeretetet középpontba állító morális megkívánja azt is, hogy a lelkipásztor együtt aggódjék híveivel, amikor azok egy-egy nehéz élethelyzetből, lelkiismereti konfliktusból keresik a helyes kiutat. Azt az önállóságot, amit nagykorú híveinktől elvárunk, a magunk feladatkörében nekünk is gyakorolnunk kell legalább olyan fokban, amilyen fokban tőlük megkívánjuk. Ahhoz, hogy a hívek önállóan tudjanak dönteni, szempontokat kell kapniuk, amikor gyóntatójuktól segítséget, tanácsot kérnek, vagy amikor a gyóntató látja, hogy erre rászorulnak. Nem mellőzve a kellő lelkipásztori bölcsességet, fel kell világosítani őket arról, hogy különböző jellegű egyházi előírások vannak, és ezek között a fogamzásgátlás tilalma olyan jellegű, melytől adott egyéni helyzetekben, indokolt esetben el lehet térni. Ezzel nem a bűnös cselekedetek el leplezésére oktatja ki gyónóit, hanem tanácsot ad a különböző 115
