Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Delbrel, Madeleine: Az igazi pap - Imádkoznak-e még a forradalmárok?
feladott kérdésre vonatkozóan: hogyan is egyeztethető össze ez a két fogalom: „forradalmár” és „imádság”. Először is azt kellett tisztáznunk, mit takarnak ezek a fogalmak. „A forradalmár az — vallotta nem is egy tanúságtevő —, aki elkötelezte magát kora társadalmának elö- revitelére.” „Keresztény ember is lehet elkötelezett” — volt a szinte egyhangú vélemény. „Mi az ima? — a baj ott kezdődik, ha a vallás, az ima számunkra csak elszigetelt magán-élmény — értékelte egy fiatalasszony a kérdés másik pólusát. Az elkötelezett ember számára az imádság, a Krisztussal való beszélgetés éppen a még tevékenyebb cselekvésre ad ösztönzést.” Ima vagy cselekvés? Senki sem állíthatja, hogy az összhang itt könnyen alakítható ki. Egy brazil püspök így fogalmazta meg azt a kétféle magatartási lehetőséget, amely a keresztény ember előtt áll, ha az elkötelezettség súlyát vállalja: „Annak a kereszténynek, aki a forradalom mellé áll, személyes műveltségével, az egyházról és az imáról kialakult elképzelésével döntenie kell: vagy elmélyíti és új tartalommal tölti el ezeket a kifejezéseket: .hit' és .Istenhez fűző viszony’, vagy pedig elveti ezeket. Forradalom és ima — csak úgy lehet e kettőt egy nevezőre hozni, ha megkeressük, mi az ember helye a hiten belül!” Az alternatíva második lehetőségéről — az ima feladásáról — ezt vallotta egy fiatalember, a forradalmi harcok résztvevője: „Nem tudok imádkozni, mert függésnek érzem, az ember létlehetőségei feladásának. Tegnap talán az ima volt a divat, ma a cselekvés”. E szakítás igazi tartalma után kutat egy nagyvárosi lelkipásztor: „Sokan azok közül, akik politikai mozgalmakban vesznek részt, főleg fiatalok, úgy érzik, hogy a társadalmi tevékenység megköveteli azt is, hogy szakítsanak az egyházzal. Kérdés azonban, hogy vajon nem azok ellen az intézményesült formák ellen lázadnak-e, amelyek valóban változásra várnak?” Ima és cselekvés Ettől a felismeréstől már nincs messze az az említett másik lehetőség, melyről bevezetőben szóltunk: hogy ne vessük el imaéletünket, hanem inkább újítsuk meg annak formáit. E változás szükségességéről és irányáról ezeket a tanúságtételeket kaptuk: „Egyes forradalmi csoportok nem hisznek az ima szükségességében, mások viszont egyénileg és közösségileg is új utakat keresnek az imádságra, és ez a helyesebb megoldás a keresztény ember számára.” -— „A megváltozott világ, a világban vállalt cselekvés átalakulása kihat a lelkiélet módjára is. A kor embere lassan mellőzi a hagyományos imaformákat. Az Istennel való egység más formáit keresi. Inkább élményekben, cselekvésben imádkozik. A mindennapi feladatok közepette egészen egyéni módon szól Istenhez.” — „Sokan közülük összekapcsolják az imát sajátos forradalmi misztikával, amely nemcsak konkrét cselekvésből áll, hanem elmélyült elkötelezettség." — „Sokan keresik az ima új módját. Azt mondják, hogy az aktív kitárulkozás az embertársak felé, a szeretetnek tette már ima.” — „Az együtt-cselekvésben az ember felméri határait, hibáit, és épp az ima segít ezeknek a határoknak és hibáknak legyőzésében.” E vallomások közelebbi meghatározást is adtak az imaélet átalakulásáról: „Az ima nagy bizalmat önt belém aziránt, amit a nap folyamán tennem kell.” — „Imám nagyon egyszerű: hálát adok, néha elmélkedem vagy egyszerűen csak nyugodt vagyok pár percig." — „Az ima most inkább erőforrás a cselekvésre. Régebben inkább azért imádkoztunk, hogy el ne bukjunk vagy hogy bűnbocsánatot nyerjünk. Ma az ima sokkal pozitívabb tartalmú.” — „Míg elszáll a nap, nem sok időm van ilyesmire, de este megbeszélem Istennel, amit átéltem és hálát adok neki, hogy minden olyan jó véget ért. Ha kérek, imádkozom minden harcosért, akik a különböző országokban a haladásért szenvednek.” Egy hivő munkásnő így rögzíti imádságát: „Atyám, a te Fiad adta nekünk a szabadságot, azt a lehetőséget, hogy szabad emberként élhessünk majd, ne pedig diktátoroknak alávetve. Azért imádkozom újból és újból minden nap, hogy akaratod ezen_a téren is teljesüljön.” Ima és közösség Ezekben a dél-amerikai vallomásokban legszembetűnőbb talán az, hogy meg akarják találni az ima szociális és közösségi tartalmát. E közösségi érzésről ilyen megnyilatkozások érkeztek: „Ha valamilyen közösséghez tartozom, ez segíti imámat is. Az imában létrejött egység pedig elmélyíti emberi kapcsolataimat.” — Én ugyan nem vagyok elkötelezett — mondja egy diáklelkész —, de imámmal azokat is szolgálom, akik a forradalomban vesznek részt. Az eukarisztiában megtapasztalt egységet szeretném látni az életben is." 63