Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - FIGYELŐ - Az ima nem klinikai monológ - 14-18 éves diákok gondolatai
nunk kell arra, hogy kérdésünket megelőzi ennek a gondolkodásmódnak a története. Aki beleszületik egy kultúrába, átveszi annak gondolkodásmódját. Az ember, aki az időben, az egyház történetének mindig egy konkrét pontján áll, egyfajta imát kap örökül, és azt önmagán keresztül adja tovább. Amit hozzátesz, vagy elhagy, az az egyház történetének egy újabb megnyilatkozása. Az első századok egységes stílusa idővel különbözővé fejlődött. Természetesen szem előtt kell tartanunk a megkérdezettek Istennel való kapcsolatának fejlődését is. E kapcsolat fejlődésének hű tükre és előmozdítója, dialektikus eszköze az ima. De mindenki saját életéből is visszaidézheti azokat a fázisokat, amelyek bár nem élesen, de jelzik e kapcsolat változását. Gondolhatunk az első imára, a versikére, az előre megformált szövegekre, a szülői együtt- mondásra. Ez volt a kezdet. Innen hosszú az út a teljesen szívből fakadó, egyéni, vagy közösségi imáig. Az Istennel kapcsolatban álló, fejlődő ember előtt lassan föltárul a világ és saját énje. Gyermekkorának mesevilága megváltozik, érzékei kiszűrik gondolkozásából az irreális elemeket. Vajon kiállja-e a szűrés próbáját Istennel való kapcsolata? Megszerezte-e az ima személyiségének megnyilatkozási formái között a polgárjogot? II. A kérdések és a válaszok fölsorolása 1. Mi az ima? Az ima: kérés; dicsőítés; hálaadás, kapcsolat Istennel: kapcsolat egy jó baráttal; kapcsolat valakivel, hogy feloldódjam; kapcsolatteremtés; beszéd Istennel; beszéd Istenhez, de nem Istennel; fohász; társalgás; kimondása érzelmeinknek; elegettevés, ezért kell a gyónásban is megemlíteni, ha elmaradt; problémakifejtés; kötöttség nélküli szabad beszéd; eldarálása egy kötött szövegnek; monológ, hogy megnyugodjam, klinikai monológ. 2. Jó-e imánkat napszakhoz, vagy mindig bekövetkező eseményhez — tanulás, étkezés — kötni? A válaszok „helyes”, „nem helyes" és „mindegy" csoportokban vannak felsorolva. Helyes, mert különben csak szorult helyzetben imádkoznánk; jó, mert, ha teljesen megfeledkeznénk az imáról, bűnt követnénk el; jó, mert van olyan helyzet, amihez jól jön, amihez illik az ima; igen, mert így legalább kényszerítjük magunkat; jó, mert Isten akkor fogad a kihallgatáson; legalább este helyes. Nem helyes, mert ha nem érzem, hogy kell, akkor minek; nem napszakhoz, hanem Istenhez kell kötni az imát; nem az időpont a lényeges az imában, hanem a hogyan; mert nem vagyok mindig egyformán beszélőkedvemben; ha kényszerítenek az imára, nem vagyok szabad — az idő se kényszeresen; nem kell mind-ig ugyanakkor imádkozni, hol és ki írja ezt elő; a megszokás a figyelmet elveszi, és úgy nem lehet imádkozni; nem, mert ha történetesen nincs idősi, azt fogom hinni, hogy valamit elhagytam és ez hamis bűntudatot eredményez, ha többször előfordul, az pedig elkerülhetetlen, hogy sohase legyek időhiányban; az ima nem külsőből kell hogy fakadjon; idő és hely engem ne determináljon; őszintébb, ha csak „úgy jön"; nem, mert megkötöttséget jelent; bár nincs helyén a dolog így, de nincs jobb; unalmas lesz mindig ugyanaz, ugyanakkor; így gondolom. Mindegy, mert csak az a fontos, hogy Isten nevében kezdjük, és az Ő nevében zárjuk a napot, és mindegy, hogy mi van közben. 3. Az érzületen, vagy a szavakon, vagy egyiken sem, hanem egy harmadikon, éspedig ... van a hangsúly, amikor imádkozol? Az érzületen van a hangsúly, mert nélküle nem lehet imádkozni; mert ez a megszokás ellenszere; az érzületen van a hangsúly a baráttal való beszélgetéskor is; mert a szavak úgyis átlátszók Isten számára; a szó csak eszköz; saját szavainkkal az árnyalatot is ki tudjuk fejezni, és amit kifejezünk, az a lényeg; azért legfontosabb az érzület, mert szavakkal úgysem tudom teljesen kifejezni; Istennek akármilyen nyelven beszélek, csak a szív tisztasága a fontos; ahány „ház", annyi kifejezés ugyanarra a dologra. Az érzésen vagy az érzelmen van a hangsúly, mert azt fejezzük ki akár ezer szóval is; oly sokrétű, hogy tapasztalásunk sincs róla világosan. Máson van a hangsúly, éspedig; a lelkü- leten; egy biztos, nem a szavakon; a fegyelmen; a tartalmon van a hangsúly, nem az alkalomszerű kifejezési módon; érzelem és szó együtt, de nem érdemes feszegetni. 4. Van-e magatartás, viselkedés, „így illik" az imában? Ha igen, milyen az? A közösségi imához kötött rend kell; mint a társalgásnak, ennek is megvan a maga „szabálya”; csak a fegyelem miatt kell bizonyos rend, de ha kényszerítik, belső ellentmondást fejleszt ki; spontánnak kell lenni; nem kötött rend kell, de azért viselkedjünk rendesen; nem tudom, de nem lehet pl. kiabálni; nem a póz számít, minden viselkedésre való kényszerítésnek megvan a maga határa; fő forma nincs; nagy vonalakban van „viselkedés”: jó, ha van egység; összhang miatt kell; nem kell semmi, de sajnos : > T nem kell közös forma, mert a szellemi ka: /§
