Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Bűnbánati óra dramatizált elemekkel
dóssá is válhat. Tekintsünk csak magunkba, hol állunk? Közel, vagy távol vagyunk-e Istenhez? A magunk pillanatnyi érdekét keressük, vagy azt az akaratot, melyet Isten — embertársainkon keresztül is — elénk tár? (Csönd) Krónikás: A fiú végre magába szállt és így bánkódott: Hány béres dúskál apám házában, én pedig itt éhen veszek! Fölkelek és atyámhoz megyek. (A fiú elindul vissza) Krónikás: Fölkerekedett és visszatért atyjához. Kommentátor: Érezhetjük itt, hogy Krisztus üzenete valóban örömhír. Megadja a lehetőséget arra, hogy — minden vétkünk ellenére — visszataláljunk Istenhez. De csak akkor jutunk el hozzá, ha felébred bennünk a bánat, ha belátjuk helyzetünk tarthatatlanságát s készek vagyunk arra, hogy hátat- fordítva addigi életünknek, felálljunk és visszatérjünk. (Csönd) Krónikás: Még messze volt a fiú, mikor atyja meglátta. Eléje sietett, nyakába borult és megcsókolta. De a fiú ezt mondta neki: Fiú: Apám, vétkeztem ellened, nem vagyok méltó, hogy fiad legyek. Krónikás: Az apa mégis így szólt szolgáinak: Apa: Vegyétek elő hamar a legdrágább köntöst és adjátok rá. Vezessétek elő a hizlalt borjút és öljétek le. Együnk és vigadjunk, hiszen a fiam meghalt, de föltámadt, elveszett, de megkerült. Krónikás: És valamennyien vigadozni kezdtek. Kommentátor: Isten szeretete tárt karokkal vár, felemel ismét bennünket. Nem olcsó szánalom vezeti, mikor megbocsát. Túláradó szeretete az, mely képesíti arra, hogy eltekintsen bűneinktől és ismét fiainaMányai- nak ismerjen el bennünket. Krónikás: Meghalt, de él újból. Elveszett, de megkerült. (Az „apa" és a „fiú" kezet fognak) (III) Bűnvallomás (három szereplő) 1. hang: Irgalmas Istenünk és Atyánk! Szeretőiből küldted Fiadat, mert nem akarod a bűnös halálát, hanem azt akarod, hogy megtérjen és éljen. Ezért bizalomma‘1 lépünk eléd és elismerjük bűneinket. 2. Hang: Meg kelt térnünk önzésünkből. Kommentátor: Az önzés a legmélyebb eltévelyedés, mert leginkább szembenáll a szeretettel. Másoknak tűrniük kell szeretetlensé- günket, szívtelenségünket, gyűlöletünket, ellenségességünket, viszálykodásunkat, rágalmainkat és jogsértésünket. Ha mindenki csak magára gondol, lehetetlenné válik az élet a közösségben. (Csönd) J. hang: Urunk, irgalmazz! Közösség: Urunk, irgalmazz! 2. hang: Meg kell térnünk kevélységünkből. Kommentátor: Sokszor annyira büszkék vagyunk mindarra, amit elértünk. Meg kell kérdeznünk magunktól: nem vagyunk-e sznobok, nem becsüljük-e túl képességünket, teljesítményünket? Nem vesszük észre, hogy mindez csak úgy sikerült, hogy elzártuk fü- lünket-szemünket mások gondja-baja elől, hogy kihasználtunk másokat? Lehetünk-e ezek után büszkék magunkra? (Csönd) 1. hang: Krisztus, kegyelmezz! Közösség: Krisztus, kegyelmezz! 2. hang: Meg kell térnünk reménytelenségünkből. Kommentátor: Milyen gyorsan kijelentjük: elveszítettük hitünket. Ha sorozatos baj ér, elkezdünk kételkedni. Ahelyett, hogy kilábol- nánk ebből a helyzetből, azt keressük, hogy kerülhetjük meg a problémát: szórakozásba menekülünk, itallal, vagy mással kábítjuk el magunkat. Nyugtalanságunkat túlfokozott tevékenységgel tussoljuk. Csak amikor magunkba szállunk, döbbenünk rá: mindez menekülés, zsákutca volt. (Csönd) 1. hang: Urunk, irgalmazz! Közösség: Urunk, irgalmazz! (A Bibel und Liturgie 1972/4. sz. nyomán) „A félreértésekben megalázódik, de legalább magára ismer az ember”. Shakespeare kritikusa Hiszen minden, amit kijavítanak, foltozva van csak: az erény, ha vétkezik, bűnnel foltozott és a bűn, ha megtisztul, erénnyel foltozott! Lear király bolondja A bűn a szellem bosszúja az önző leiken. (Makkai Sándor ref. püspök) Nem halhatok meg, mielőtt valamennyi hazugságomat be nem vallottam. Ha csak egyetlen rejtett hazugság marad életemben, a halál véglegessé teszi. (Albert Camus) 260
