Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)

1973 / 4. szám - FIGYELŐ - Rédly Elemér: Lehet-e a gyereknek halálos bűne?

méginkább a szeretetére. A másik pedig, hogy ez a fény messze fölötte és túl minden vágyon és kívánságon, amit valaha éreztem. Tisztult volt minden érzetemtől és ment min­den érzéki íztől. Szeretet volt; olyan tiszta és egyenes, mint látomás és egyenesen az Igazság birtokába szállt, melyet szeretett. Az első kifejezhető gonddlat, ami eszembe ju­tott, ez volt: „Itt van előttem a menny; a menny; a menny!” — Teljes és kérlelhetetlen biztonsággal tud­tam, hogy előttem, közöttem és az oltár kö­zött, valahol a templom közepén, fent a lég­ben, (vagy bármi más helyen) vagy egye­nesen felfogóképességemben, ami az érzéke­ken felül volt, ott volt Isten egész teljessé­gében, egész hatalmában, egész dicsőségé­ben, — és Isten önmagában és Isten körül­véve szentek ezreinek sugárzó arcával, amint dicsőségét szemlélték és áldották szent nevét. A megdönthetetlen biztonság, világos és közvetlen tudása annak, hogy a menny ott van előttem, mennydörgésként ért és mint villámfény járt át és úgy tetszett, megtisztultan emel fel a földről. Egyébként nem voft ez valami rendkívüli élmény, csu­pán nagyobb erejű, mint amilyenekben ad­dig részem volt. A hit biztonsága, ugyanaz a biztonság volt, amit katolikusok, zsidók és hinduk milliói s mindazok, akik Istenben hisznek, éreztek, biztosabban és gyakrab­ban, mint én. Semmi egzotikus sincs ezek­ben a dolgokban, s bizonyos vagyok benne, hogy mindenkivel történnek ilyesmik kisebb- nagyobb mértékben." (The Secular Journal). 1941-ben belép a trappista rendbe. Ezt megelőzően írja ugyancsak világi naplójá­ban. „Miért nem hagy békén a trappisták gon­dolata? Meg kell-e tennem, amit tavasz óta akarok? — Ez lenne az egyetlen hely, ahol fel kellene adnom mindent. Többet tehet­nék az Egyházért és világi embertársaimért, ha trappista lennék a Gethsemaniban. Ta­lán függetlenségembe kapaszkodom, hogy írhassak, hogy oda mehessek, ahová aka­rok ... Fel kell rá készülnöm, hogy minden­ről lemondok. Pillanatnyilag szörnyű, hogy oly fontos számomra az írás, hogy a kér­désbe beleszól. Ha Isten azt akarja, hogy írjak, mindenütt írhatok. — Izgató a gon­dolat, hogy trappista legyek. Tisztelettel ve­gyes félelemmel és vággyal tölt el. Újra és újra visszatérek a gondolathoz: „Adj föl mindent! Adj föl mindent!” — „Beszélni fo­gok valakivel a fráterek közül." — Ezek világi naplójának zárómondatai. Be­lépése a rendbe azonban nem azt követel­te tőle, hogy mindenről lemondjon, a szá­mára oly sokat jelentő írói munkásságról sem. Sőt tovább kellett végeznie felettesei kívánságára. Teológiai, filozófiai, irodalmi műveinek egész sora látott ezután is nap­világot. Elmélkedéseivel az istenközelség oly ma­gaslataira visz fel, — a meditativ és eszté­tikai extázis addig alig ismert, majdhogy nem szuggesztív, magávalragadó módján, — ahol a Tökéletes kegyelmének a vonzá­sába kerülünk mi is. Ennek a magnetikus vonzásnak ellentmondani már alig tudunk. Megsejtjük, amit szemmel nem láthatunk, felfogjuk és elfogadjuk, amit kézzel meg nem foghatunk. A természetfelettieket nem vagyunk képesek egész teljességükben tö­redékes emberi tudásunkkal megfejteni, — de Istent követelő, felé törekvő lendületün­ket, csodás forgásunkat sem a sötétség, sem a homály útvesztői sem tudják már zsákutcába terelni, sem megállítani többé. ... így jár a Pásztor elveszett juhai után, megtalálja, vállára veszi őket és elindul ve­lük hazafelé. Paleta Éva LEHET-E A GYEREKNEK HALÁLOS BONE? Lelkipásztori műhiba? „Nem tudom, mit tegyek a kislányommal, — kezdte panaszát egy édesanya. — Né­hány hete nem akar templomba jönni. Az­előtt mindig szívesen eljött velem, most meg úgy kell rákényszeríteni. Pedig most készül az elsőáldozásra . .. Nem tudom, mi történt, de annyira fél a pokoltól, hogy gyakran még álmából felriadva is azt mondja: nem akarok a pokolba jutni..." A további beszélgetésből azután kiderül, hogy az elsőáidozási oktatást végző lelki­pásztor az örök kárhozattal fenyegette a gyerekeket, ha halálos bűnt követnek el és azt őszintén nem gyónják meg. Az ered­mény pedig az lett, hogy a gyerek már a templomtól is fél, ahol így ráijesztettek. Va­jon mi élhet ezek után a gyermek lelkében? Milyen fogalma lehet Istenről, a mennyei Atyáról? örömhír-e számára Jézus tanítá­sa? Mi lesz az ilyen gyerekből, ha felnő? Saját keserves tapasztalatom jutott az eszembe. Valamikor 7 éves koromban én is megtanultam, hogy mi a halálos bűn, hogy érte örök büntetés jár. Azt is megtanultam, 253

Next

/
Oldalképek
Tartalom