Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - FÓRUM - Hegyi Béla: Örömünk és gondunk: a Biblia
FORUM ÖRÖMÜNK ÉS GONDUNK: A BIBLIA (Egy világi gondolatai) Azok a buzdító cikkek, színvonalas tanulmányok és hitünket féltő felhívások, amelyek bibliaismereteink állandó gyarapítására ösztönöznek bennünket — legutóbb a Teológia hasábjain is —, csak akkor hozhatják meg a várt eredményeket, ha tisztában vagyunk azokkal a nehézségekkel és erőfeszítésekkel, amik a hívek táborában jelentkeznek. A liturgikus szövegek anyanyelven történő olvasása az ismeretszerzés, a hitélmény új mélységeit tárta föl, de egyúttal megmutatkozott az is, mennyi gondot okoz a hívek közvetlen találkozása a biblikus szövegekkel. Tapasztalhattuk, hogy az újdonság miiyen erejével hatott, amikor a pap az oltár előtt felolvasta a kínszenvedés történetét. De ugyanakkor tapasztalhattuk azt is, milyen zavart keltettek az Ó- és Újszövetségből vett részek, amikor lehullott róluk a fátyol, amit eddig a latin nyelv „érthetetlensége" borított rájuk. A mai hívőnek elsősorban az jelent problémát, hogy gyakran találkozik olyan szövegekkel, amelyeknek nyelvi kifejezései idegenek lettek a számára. Be kellett látnia azonban, hogy szükségképpen meg kell birkóznia velük, mert különben ahhoz hasonló csalódások érhetik, mint amilyenek kezdetben a liturgia általános megújításához fűzött reményeit követték. Nem kevesen vannak, akik úgy gondolják, hogy a Szentírással való közelebbi megismerkedésük folytán máris megfejtették azokat a „hitfeladványokat", rájöttek azokra a tanulságokra, amelyekhez keresztény létükre el kellett jutniuk, különösen akkor, ha nem elégedtek meg pusztán a misehallgatással, hanem az ott elhangzó olvasmányokat megpróbálták egyénileg vagy másokkal közösen is tanulmányozni. A felfedezés öröme olykor-olykor a mámor bizonyos fajtáját váltotta ki. A mámorét, amit egyesek ahhoz foghatónak tartottak, amely sok keresztényt a reformáció idején ragadott magával. De ebből a lelkesedésből nemritkán hiányzik az alaposság. Sokan talán még ma sem ismerik föl, hogy a Szentíróst nem merőben esztétikai vagy „vallásos” műként kell forgatniuk, hanem sajátosan hitébresztő, elsősorban „lelki” olvasmányként, amely életünk meg- jobbítására, Krisztus követésére szólít fel minket. Létező veszély, hogy a Bibliával történt bensőséges találkozás keltette lelkesedés alábbhagy, megmarad az érzelem síkján, és nem vezet tovább a hit mélységeibe, így járnak azok a keresztények, akik fárasztónak tartják Ábrahám vagy az egyiptomi kivonulás történetének ismételgetését, sőt ki- mondva-kimondatlanul azt panaszolják, hogy nehezükre esik imádságukat a zsoltárok költészetéből meríteni. Ezért kezdik hangoztatni, hogy a hitigazságok korszerű, rendszeres kifejtésére van szükségük, s olyan imádságra, amely valóságos igényeiket fejezi ki. Ügy tűnik, itt is az a folyamat játszódik le, ami az ökumenizmus vonalán: a romantikus hevülettől és illúzióktól fűtött periódus után kirajzolódnak a nehézségeknek és az igazi feladatoknak a körvonalai. A Bibliához való szorosabb és dinamikusabb kötődés nagy belső gyarapodást jelent a katolikus hívek számára, de mivel mi — a többi keresztény egyházhoz képest — kissé megkésve tértünk vissza az ősforráshoz, nem vagyunk még kellőképpen sem felkészülve, sem felkészítve a Szentírás befogadására. A Biblia gondolatvilágát ma sokan — főként a fiatalok — szokatlannak és idegenszerűnek tartják, önkéntelenül is felvetődik bennük két alapvető kérdés: Igaz-e mindez? Mit jelent ez vagy az a valóságban? A természettudományok ugyanis még akkor is befolyásolják gondolkodásunkat, valamint a légkört, amelyben élünk és dolgozunk, ha nem vagyunk szakemberek azok területén. A modern ember minden eléje kerülő tényre módszeres kételkedéssel és az igazolás egyetemes igényével tekint. S lassan már nemcsak, hogy nem érdeklik az olyan „igazságok", amelyeket csupán tudomásul kell vennie, vagy amelyek egyszerűen imponálnak neki, hanem ösztönösen gyanakodni kezd hihetőségükben, esetleg naivnak találja azokat, mert a mai tudomány és technika gyakorlati jellege ilyenné alakította szemlélet- módját. „Mire jó az. Istenben hinni?” — kér236
