Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homilia-vázlatok újév napjára, vízkeresztre és az év 2-7. vasárnapjára
világosságába. Ezért a történet beszédes jelkép a vallásos élet számára. Ilyen igazságokat találunk benne: Isten előzetesen hív, minden érdem nélkül. Hívó kegyelme olyan, mint az égen felragyogó csillag: észre kell venni, fel kell rá nézni és értelmezni kell. Sok ember előtt felvillanhat, de nem méltatja figyelemre. Ahhoz, hogy Isten szándékait megismerjük, nem elég a földi értékek keresése. A kegyelmi megvilágosítást csak az fogja fel, aki kutatja az élet, a felelősség, a szeretet, az erkölcs mélyebb értelmét. Az igazság keresésében Isten velünk van, de nem kímél meg a próbatételektől. Be kell bizonyítanunk a kitartást, a leleményességet és meg kell tanulnunk, hogy további felvilágosításért imádkozzunk. Amellett fel kell használnunk az emberek tanácsát és segítségét. Főleg igénybe kell vennünk az Egyház tanítását, kegyelmi eszközeit és hagyományos nevelési módszereit. Az igazság és az üdvösség keresésében vállalni kell a veszélyt is. Akadhatnak irigy és féltékeny emberek, akik Heródes képmutatásával közelednek és ártani akarnak. Ezért hangzott el Krisztus figyelmeztetése: legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok. A hitből fakadó élet mindig valamilyen megvalósítása annak, amit Krisztus így fejezett ki: Aki odaadja és elveszti életét értem, az megtalálja. Új megismerés, új eredmény és új öröm csak akkor lehet osztályrészünk, ha merünk rálépni az Istentől mutatott útra. Ez lehet keskeny út, sőt lehet keresztét, de a végén biztosan találkozunk a Megváltóval és lába elé helyezhetjük ajándékainkat. Az év 2. vasárnapja (Iz 62,1—5; 1 Kor 12,4—11 ; Jn 2,1-12) A kinyilatkoztatás hangulata A mai evangélium arról értesít, hogy Jézus első csodáját a kánai menyegzőn művelte. Mégpedig azért, hogy egy jókedvű baráti társaságnak és egy családnak az örömét fokozza. Itt adta isteni küldetésének első jelét, ez volt kinyilatkoztatásának is a kezdete. Az evangélista elbeszélése alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy Jézus jókedvvel, az Atyába és az emberekbe vetett bizalommal kezdte nyilvános működését. Ő nem próbálkozott, nem tétovázott, hanem egyszerre bemutatta, hogy mit akar Isten közöttünk. A képben még az is benne van, hogy az igazak könyörgése kiérdemelheti Isten különös segítségét a közösség számára, mint ahogy Mária kérése befolyásolta ezt a csodát. A bizalom, a lelki derű, az isteni optimizmus mindvégig megmaradt Krisztusban. Soha nem bánja meg kezdeményezését és nem kételkedik sikerében. Az Isten országát nem szűnik meg lakomához, termő szántóföldhöz és sikeres halászathoz hasonlítani. A bűn sem keseríti el, mert tudja, hogy az ő érdemei mellett az is elhomályosul, s a tékozló fiúk megtérése újabb öröm forrása lesz. Még szenvedését is azzal a gondolattal kezdi, hogy a búzaszem csak akkor hoz termést, ha elhal a földben. Az ilyen jókedvű elindulás nem közömbös a hitünk számára. Meg kell látni, hogy a győzelmes élethez kötöttük sorsunkat, nem kétségbeesett vállalkozáshoz. Isten örömben akar együtt lenni az emberrel. Saját boldogságát osztja meg vele. A gyarló embert átalakítja, megigazulttá teszi, gyermekévé fogadja. Átalakító erejének bizonyítéka a csoda is, a víz átváltoztatása borrá. Istennek az emberhez való viszonyát már az Ószövetség a házassághoz hasonlította. Az Énekek éneke úgy ünnepli ezt a kapcsolatot, mint a jegyesek egymás iránt való szerelmét. A próféták jelképesen úgy figyelmeztetik a népet, hogy amikor a bálványok felé fordulnak, Istennel szemben a házassági hűséget szegik meg. Krisztus maga is vőlegénynek nevezte magát Egyházával való kapcsolatban. „Amíg jelen van a vőlegény, a násznép nem böjtölhet”. Ittléte tehát a nagy eljegyzés. Az emberiségnek a hitben tudomásul kell vennie, hogy Isten mindörökre feléje fordult, történetét az üdvösség felé irányította, ezért csak az nem ér célhoz, aki tudatosan elfordul az erkölcsi rendtől és Istentől. Szent Pál tanításában is a házasság Krisztus és az Egyház kapcsolatának a jelképe (Ef 5). A hivő közösség ezért mindig számíthat a jegyes szeretetére és segítségére. Ezért meri megkérdezni az apostol: „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől?” (Rom 8,35). Isten ilyen konkrét módon akart jelen lenni életünkben. Tőlünk függ, hogy magunkévá tesszük-e ezt a győzelmes és boldogító világnézetet. Az év 3. vasárnapja (Neh 8,1—4.5—6.8—10; 1 Kor 12,12-30; Lk 1,1-4; 4,14-21) Az örömhír Az evangélista azt foglalja írásba, „ami ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni szónak”. A szemtanú és a szolga egymás mellé állítása a kinyilatkoztatás egyik alaptörvényét fejezi ki: aki az isteni szót meghallja és elfogadja, az kell, hogy szolgája legyen, vagyis szerinte éljen és mások felé is közvetítse. Az apostolok ezért lettek a hit hirae232
