Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: Felix culpa
a félreérthetőség hálójába kerülünk. Akárcsak Pál apostol, aki a rómaiakhoz írt leveléről, — melyben megpróbálja felvázolni a bűn teljesebb isteni szemléletét, — maga megállapítja, hogy „itt-ott merészebben írtam" (Rám 15,15). Ezekről a „merészebb” fogalmazásokról írja Péter apostol, hogy — bár „a neki juttatott bölcsességgel” szál ezekről — mégis „akad némi nehezen érthető is bennük, amit a tanulatlanok és a hitben ingadozók vesztükre ferdítenek el, akárcsak a többi írást”. (2Pét 3,16). Érdemes egyszerre elolvasni a rómaiakhoz írt levelet, hogy lássuk, mennyiszer kell Pálnak ilyesfajta záradékokkal abbahagynia fejtegetéseit: „Miért ne tennénk rosszat, hogy jó származzék belőle? Amint némelyek rágalmaznak minket és azt állítják, hogy mi ilyesmit mondunk" (Rám 3,8). Bármennyire kényes is a téma, meg kell kísérelnünk — hacsak vázlatosan is — összefoglalni a bűn teljes szemléletét. Erre azért van szükség, mert a három évszázados Jézus Szíve-tiszteletnek és a különböző Mária-felhívásokon alapuló engesztelő mozgalmaknak melléktermékeként egy sopánkodó, elerőtlenedett és azt is mondhatnánk, hogy szenvelgő bűnszemlélet vert gyökeret a keresztény gyakorlatban. Ennek orvoslására jó lesz beletekinteni a Szentírásba, minden megújulás forrásába, hogy onnan meríthessük a Jézushoz méltó bűn-szemlélet szempontjait és indítékait. A sötétség is tele van fénnyel E sötét titok szemléleténél olyasfajta élményre kell számítanunk, mint amilyent a teljes nap- fogyatkozáskor tapasztalunk. A hold a nap elé kerül és eltakarja korongját, de a hold sötét korongjának peremén átfolynak az eltakart nap sugarai. Vagy alkalmazhatnánk a zsoltárt is: „Az éj setétje nem setét neked, és mint a nappal, világos az éiiel, fény vagy setét: előtted egy.” (Zsolt 138) A bűn sötét titok, de Isten szemével nézve (teológiailag) az isteni értelem és jóság sugarai veszik körül, amiként Dante az állandósult bűn, vagyis a pokol kapuja fölött olvassa: Isten hatalma emelt égi kénnyel, az ős Szeretet és a fő Okosság. (Pokol 3,5—6). Szent János szerint az isteni Ige a sötétben világoskodik. Ezt az isteni fényt kell összegyűjtenünk a bűn érthetetlenségének és értelmetlenségének éjszakájából. És hogy ezt éppen elsősorban szent Pál vezetésével kell megtennünk, az azért van, mert ő „ragadtatott el a harmadik égig ... a paradicsomba és kimondhatatlan szavakat hallott, amelyeket ember el nem mondhat” (2Kor 12,2—4). Ennek a szóval ki nem fejezhető látomásnak a szellemi gyönyörűsége érződik meg az apostol szavain, melyekkel lezárja a bűn isteni rendeltetését érintő fejtegetéseit: „Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mi'lv megfoghatatlanok szándékai, mily kifürkészhetetlenek útjai! Vajon ki látta az Űr gondolatait?” (Rám 11,33). Ha nem is érthetjük meg Isten titkait, és ha nem is látjuk át az egymásnak ellentmondani látszó dolgok kapcsolatait, észre kell vennünk, vagy jobban mondva, meg kell tanulnunk észrevenni az Isten kegyelmének fényeit a legsötétebb valóságok fölött is. Radikális bűnutálat Senki olyan éles világossággal nem látta a bűn igazi arcát, mint Jézus. Látta eredetét, látta terjedésének irányait, módjait és eszközeit, és látta a végét. A bűn kiinduló pontja a lázadás, szembefordulás az Istennel, aminek vezére a sátán; a vége pedig a kórhozat A bűn olyan rossz, hogy semmit sem „használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárt szenved" (Mt 16,26). A kárhozat pedig, „mely az ördögnek és angyalainak készült" (Mt 25,41), olyan rémes hely, hogy „jobb csonkán vagy bénán... vagy félszemmel bemenned az életre, mint két kézzel vagy két lábbal . . . vagy két szemmel a ge- henna tüzére kerülni" (Mt 18,8). És méltán, mert a bűn „a sötétség fiaivá" (Tessz 5,5) tesz, „akik jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot" (Jn 3,19). A bűn vakká (Jn 12,39), szolgává (Jn 8,34), pelyvává (Mt 3,12), selejtes hallá (Mt 13,24), burjánzó konkollyá 203
