Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)

1973 / 3. szám - FIGYELŐ - Jánosi Gyula: Emlékezés Giesswein Sándorra

sa volt. Ennek fényénél kereste kora laicizált műveltségének és szilárd meggyőződésen nyugvó hitének harmóniáját.

Az imperializmus korszaka kiélezte a belső társadalmi feszültséget és a nemzetállamok közötti versengést. Ez irányította Giesswein figyelmét arra, hogy keresse a szociális kérdésnek, a háború és béke problémájának, és a nemzetek békés egymás mellett élésének megoldását a korszerű keresztény szellemben.

Lényegében reformista irányzata miatt egyre távolodott a mindinkább megmerevedő konzervatív és soviniszta irányba haladó közéleti katolicizmustól. Viszont az elveknek mindinkább forradalmi bátorsággal való kiállásával közeledett a radikális polgárság és a szociáldemokrácia felé. Felismerte bennük a humánumot, mely lényegében keresztény forrásokból is származott.

A közéleti katolicizmus törést látott Giesswein ideális pályakezdete és elhajló pályavége között. Ma, ötven év távlatából, az Egyháznak a modern világ felé való kitárulása után úgy látjuk, hogy a pályavég nem letörés, hanem úttörő tevékenység volt a tá- gabb értelemben vett lelkipásztori tevékenységnek azon a területén, ahol ma elsősorban a világi hívek kötelesek lelkipásztorkodni, de ha a szükség úgy kívánja és az Egyház érdeke követeli, a papok is végezhetnek lelkipásztori munkát. Giesswein ezért nemcsak korszerű lelkipásztor volt a maga korában, hanem egyben úttörő modern világunk felé.

Gondolatvilágának és tevékenységének mélyebb megismerése céljából néhány szemelvényt hozunk írásaiból és beszédeiből.

Ahogy ő visszatekintett munkásságára

Talán e csekély ajándékkal hálálhatom meg az emberiségnek és édes hazámnak azt, hogy a Gondviselés kegyelméből negyven éve forgatom a tollat. A tudomány és szociális publicisztika különféle terein tettem ezt, de soha nem tettem oly nagy örömmel, mint akkor, midőn hazám népét az emberiség és emberiesség érzelmi kapcsolataiba beilleszteni segédkeztem, mert — nézetem szerint — ez ma egyszersmind a legnagyobb hazafias feladat, amely által nemzetünk és hazánk restaurálását a legjobban szolgálhatjuk. (Háború és béke között, Bp. 1921. 10.)

Örök elvek, változó világ

Van egy dolog, amely nem veszhet el addig, míg ember él a földön: ez a kulturális haladás. Lehet ugyan ebben is visszaesés,

de egyének és államok romjai közül is csak újra kihajt a kultúrának elpusztíthatatlan csirája. (G. E. 168.)

Egy dolog bizonyos, a legmostohább idők között sem szabad egy nemzetnek sem két dologról megfeledkeznie: a múltról és a jövőről. Amely nép csak a jelennek él, amely nem emlegeti ősei nagyságát.. . melynek nincsenek nemes céljai .. . nincsenek vezérei, akik a népet eszmékért lelkesíteni tudják, azt a népet a legszerencsésebb körülmények se tudják naggyá tenni. (A, É. 1917- 66.)

A múlt és jövő kapcsolatát nemzeti ön- gyilkosság nélkül nem szabad elveszítenünk. Az a nemzet, mely múltját nem tudja megbecsülni, jelenében nem fogja a jövő háláját kiérdemelni. (K. Sz. 1918. X. f. 865.)

Minden törvényben kell lennie valaminek a lex aeternából, az örök törvényből, az igazságosság kútfejéből, de nem hiányoz- hatik belőle az, amit az idő és hely körülményei beléje diktálnak. S azért, amig a törvény lelkét képező alapelv abszolút értékű, addig ennek alkalmazása rendszerint relatív értékű. Nem tesz és nem akart sohasem kivételt tenni ez alól az egyházi törvényhozás sem. (A. É. 1918. 55.)

A kereszténység külsőleg nem szüntette meg egy tollvonással a szolgai állapotot, — mert ha ezt tette volna, talán sokezer ember éhen halt volna, — de a szolgát urának testvérévé tette. (G. E. 39.)

Amit a tudomány és a vallás ellentétéről beszélnek vagy írnak, nem az igazi tudománynak és nem az igazi vallásnak a tusá- ja, hanem a vallásnak vagy tudománynak illetéktelen területre való átviteléből keletkező ellentét. (G. E. 50.)

Az emberi megismerés, melynek koronája a tudomány és az emberi szív ösztönszerű vonzódása a természetfölöttihez, aminek a vallás a koronája, nem lehetnek ellentétes ható erők, hanem az élet harmonikus kialakításának tényezői. (G. E. 53.)

Ha talán naiv tévedésnek mondhatjuk azt a szociális optimizmust, amely minden hiba és foltnélküli társadalmat tart elérhetőnek, mindenesetre nagyobb, mert esetleg végzetes hiba az a pesszimizmus, mely minden társadalmi bajt javíthatatlannak tart. Emellett nemcsak haladásról nem beszélhetnénk, hanem hanyatlásnak kellene bekövetkeznie ... ez vigasztalanabb a Nirvánánál. (G. E. 142.)

A reneszánsz kora túlzásba ment akkor, midőn a jelent a múlttal pótolni, sőt félre- tólni törekedett.. . nem kisebb túlzásba esnek azok a túlmodernek, akik az elmúlt idők minden gondolatát, eszméjét, csak lebecsülni tudják és abban tetszelegnek, hogy ők a

191