Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 3. szám - FIGYELŐ - Casalis, Georges: Az emberiség jelszava szólásra kötelez
FIGYELŐ Georges Casalis AZ EMBERISÉG JAJSZAVA SZÓLÁSRA KÖTELEZ A hold meghódításának gigantikus, emberfeletti és egyben embertelen kalandja véget ért, éppúgy, mint azok az idők, amikor egy egész népet a napalm-halál veszélyeztetett. Georges Casalis evangélikus teológusnak 1969 őszén tartott beszéde azonban ma sem vesztett aktualitásából (G. Casalis: Prédication acte politique, Paris, 1970. 93— 99). Arról van ugyanis szó, hogy ébren tartsuk az emberiség lelkiismeretét, bátorítsuk őket, hogy minden erejükkel olyan világra törekedjenek, amelyben végre az igazságosság és a szabadság uralkodik, nem pedig a nagyzási hóbort, az embertelen hadigépezet, a börtön, a kínzás, a maximális profit az egyik oldalon, és az elkeserítő nyomor a másikon. Vannak olyan idők, amikor az Ige vezet minket a világhoz és a történelemhez és van, amikor a világ kiáltása és sokféle jele utal az Ige történetéhez és az emberekhez. Ezzel azt akarom mondani, hogy sokszor Krisztus buzdít minket arra, hogy forduljunk az emberekhez és szolgáljuk őket, máskor viszont az emberek útján találjuk meg Krisztust és megtanuljuk igazán megérteni őt. Ezt a második utat választjuk ma, amire az írás is számos példát ad. Feltünt-e már nekünk, hogy az Apostolok Cselekedeteinek beszédei mind egy-egy esetből, vagy külső eseményből indulnak ki és a Szentírás tanításában végződnek, nem pedig megfordítva? A problematikus holdkutatás A hétvégén sok megrázó esemény történt, mégis egy és ugyanazon tényre utalnak. Itt van először is az Apolló-XII útja és a hozzáfűződő további kutatások, — megdöbbentő és nagyon vitatható győzelem! — P. Giulio Girardi barátom — akit száműztek Rómából, mert úgy vélte, hogy az evangélium sokféle visszhangja fellelhető az ateizmusban — ezeket a számomra felejthetetlen sorokat írta még az Apolló-XI programja alkalmából: „Mennyire nem gondolnak azokra a nagyszerű kilátásokra, amelyekre alkalmuk nyílt volna, ha az értelemnek az energiának és a fáradozásoknak ilyen bőségét nem. a világűrkutatásra, hanem a föld átalakítására fordították volna, hogy végre mindenkinek otthona legyen?... Úgy látszik, egy újfajta elidegenedési folyamat van kialakulóban és ezt az elidegenedést a világűr okozta, egyrészt az emberiség kisajátítása miatt, másrészt a képzeletre ható azon erős szuggesztió alapján, hogy az égbolt kutatása elvonja az emberek figyelmét a legsürgősebb és a legizgatóbb földi feladatoktól. Talán a világűr legyen az új ópium a nép számára? Ki dönt arról, hogy a szegényeknek járó pénzt ilyen fantasztikus elgondolásokba fektessék, mialatt ők éhen halnak? Belebonyolódtunk egy olyan gazdasági, politikai rendszerbe, amely magávaf ragad bennünket és mi többé-kevésbé végzetszerű adottságnak tekintjük. Ha tehát a világűrkutatást rendszerünk fényes vívmányának tartjuk, akkor ezt az ítéletünket nem lehet magára a rendszerre vonatkozó ítéletünktől elválasztani.” — Gondoljanak majd P. Girardi szavaira, ha a jövő héten az újságokat olvassák, vagy a képernyő előtt, ülnek. ,,Halálmenet'' a vietnámiak életéért A mondottakat hangsúlyozza az a tény, hogy az Apolló kilövésének órájában az USA-ban megindult a „halálmenet”, hogy a szörnyű háborúnak a befejezését követelje, amely 15 év óta egy kis, hajlíthatatlan népet gyilkol, egy nagy népet meggyaláz, megbénít és a pusztulásba kerget, mert nem sikerül neki a békéhez vezető utat megtalálnia. Nálunk, Franciaországban, a kormány jóllehet hivatalosan elítéli a vietnámi háborút, mégis igen keményen bánik azokkal, akik szolidaritást vállalnak az Egyesült Államok békeharcosaival. Azt kívánják tehát, hogy annyira elkápráztasson minket az Apolló, hogy elfelejtsük Vietnámot? — Vagy
