Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 2. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Az év 13-19. vasárnapjainak szentírási szakaszaihoz
EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA Az év 13. vas. Jézus szíve ünnepe (Óz 11,1 b.3— 4.8c—9; Ef 3,8—12. 14—19; Jn 19,31—37) Jézus szíve, mint jelkép Jézus emberségével lett közvetítőnk és megváltónk. Az Istentől akart rendet úgy állította vissza, hogy egyszerre mutatta meg az Atya iránt való engedelmességét és az emberek iránt való elkötelezettségét. A szív itt összefoglaló jelkép: magát a személyt jelenti, aki nemcsak emberi módon gondolkodik és érez, hanem személyes kapcsolatait is a szeretet jegyében nyilvánítja ki. A hagyomány a szív átdöfését is ősi időktől kezdve beszédes jelképnek vette: Jézus kimutatta, hogy küldetésének teljesitésében elment a végsőkig, életét rátette feladatára utolsó lehelletéig, utolsó csepp véréig. Felolvadt az elvállalt szolgálatban, semmit nem tartott vissza magának, sem előnyt, sem kényelmet, vagy dicsőségét. Az Atya iránt való engedelmességgel véghezvitte a teljes engesztelést, az emberek iránt való szeretet vállalásával pedig kifejezte, hogy mindnyájunk nevében cselekszik, ezért joga van bennünket maga köré gyűjteni. Az evangélium megjegyzésének, hogy — „néznek majd arra, akit átszögeztek” — mindenkor megvolt a jelentősége. Jézus szíve példakép és felhívás. Az élet erkölcsi tartalmát az Atya iránti engedelmesség és az embertárs szeretete adja. De ma a módot is hangsúlyoznunk kell. A minden oldalról szervezett és a modern technika által átszőtt életben az egyéniség, a személy, a bensőséges odaadás könnyen veszélybe kerül. A felelősség vállalásában könnyen elbújunk az előírás, a jog, vagy az intézmény mögé. Mindenki tagja valamilyen érdekvagy munkaközösségnek, szinte egy láthatatlan gépezet tagjai vagyunk, azért nem nehéz hivatalos elfoglaltságot, vagy akadályt találni ott, ahol a személyes szeretet áldozatát kellene meghozni. Azonkívül a technika nyelvén és eszközeivel érintkezünk egymással, tehát könnyebb álarcot ölteni. Jó ilyenkor arra gondolni, hogy Isten a szívet vizsgálja, s a szerint értékel bennünket. Tudatos hitre, tudatos elhatározásra van szükség, hogy felismerjük és valljuk, amit Krisztus bemutatott: az Istentől való függést és az emberi kapcsolatot. A szeretetnek megvan a saját nyelve és kifejezésmódja. Nem az érzelmesség, hanem az őszinteség, nyíltság, kedvesség, közvetlenség és áldozatkészség. Áll ez mind a közös istentiszteleten való részvételre, mind környezetünk megbecsülésére. Megváltónk szíve akkor válik számunkra a kegyelem forrásává, ha egyéni életünkben is jelképnek tekintjük. 14. vasárnap (Ez 2,2—5; 2Kor 12,7—10; Mk 6,1—6.) Isten országának akadályai A Jézus által hirdetett evangélium ugyanolyan nehézségekbe ütközött, mint bármelyik emberi eszme, amelyet terjeszteni akarnak. Meg kellett küzdeni a rövidlátással, előítélettel, gőggel, féltékenységgel és nemtörődömséggel. Názáret lakóinak az a problémájuk, hogy Jézus honnét vette tudományát. Az Ószövetségből tudhatták volna, hogy Isten azt hív meg prófétának, akit akar, s akit meghív, azt természetfölötti jelekkel igazolja. Mégsem akarják legyőzni előítéletüket, hogy az „ács fia" nem lehet Isten küldötte. Máskor ilyen lekicsinylő megjegyzésekkel mentegetik magukat: Jöhet-e valami jó Názáretből? Támadhat-e próféta Galibából? Az ilyen kijelentések arra valók, hogy takargassák vele kényelmességüket: nem akarnak utánajárni, hogy tettei és tanítása valóban Istent tükrözi-e, tehát kötelesek-e hinni neki? Más esetben a tanítás tartalma okoz nehézséget: Jézus úgy beszél Istenről, mint atyáról. Neki különleges módon atyja, de atyja akar lenni minden jó- ckaratú embernek, sőt a tékozló gyermekeknek is, akik visszatérnek hozzá. Viszont, akik az Ószövetséget úgy értelmezték, mint saját 107
