Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Cselényi István Gábor: Férfi és nő
A férfi és a nő közti különbség és egység azonban nemcsak élettani, hanem legalább annyira lélektani tény is. Kétségtelen, ezen a téren még több a kettősség. Nehéz előítélet nélkül különválasztani a tisztán „férfi-” vagy „női” tulajdonságokat. A pszichológia arról beszél, hogy rejtetten mindenkiben jelen vannak a másik nem lelki sajátságai is. Az élet az árnyalatok végnélküli sorozatát mutatja fel az ún. „papucs férj” jól ismert típusától a „kardos menyecske” férfias jelleméig. A nemiségen belül munkáló kétféle irányulás megfelelő aránya adja — sok más összetevő mellett — egy-egy személyiség arculatát karakté- rológiai szempontból. Az elénk táruló összetettség ellenére megkísérelhetjük a „férfi” és a „nő” lélektani alaptípusának körvonalazását. Az elcrebocsátottak alapján csupán iránymutatónak, megközelítésnek tekintjük ezeket a jellemzőket. A FÉRFI lélektani struktúrájában az önmagát szétfeszítő cselekvésre-törekvés, a kiáradás a legfőbb szerkezeti elem. Ez a sajátság részben visszanyúlik a vázolt biológiai jellemzőkre, mintegy azok meghosszabbítása, részben pedig következik már a társadalomban vitt szerepből. A férfi alapvetően a teremtés meghódítására, leigázására tör. Igyekszik lebontani léte korlátáit, túl akar nézni önmagán. Kifejezésre jut az érzelmi életében, de mindennapi munkájában is. „Extrovertált”, kifelé törő beállítottsága magyarázza, miért áll kezdettől rokonszenvvel a technikai fejlődés mellett. Gépein keresztül szeretné kitágítani cselekvéskörét, igyekszik túllépni önmagán. Energiával akarja eltölteni a világot. Birtokbavevő, elemző kedve hajtja olyan területekre, ahová tárgyiasító eszmélődés szükséges. Tény, hogy a „tudományt” férfiak hozták létre. Érdemüket csak az kisebbíti, hogy ezt jórészt társadalmi helyzetüknek is köszönhetik. Ám azt is láthatjuk, a férfi sokszor egyenesen elvész elméleti útvesztőiben. Kisebb benne a dolgok közvetlen át- érzésének, az intuíciónak képessége. Igazi otthona az elvont igazságok és elvek, a fontolgatások és latolgatások birodalma. A NŐ, a férfival ellentétben, inkább befelé forduló („intravertált"): saját léte felé, sőt egyszerűen a lét felé. Nem a cselekvés tehát a sajátsága, hanem a létezés; nem meghódítani akarja a világot, hanem bensőségessé, otthonosabbá igyekszik tenni. Nem elemezni akarja, hanem begyűjti, rendszerezi az értékeket; védi, óvja, elősegíti a teljességet. Befelé él, önmagán belül épít összhangot, s azt vetíti rá a külvilágra. Szeretete önzetlenebb áttetszőbb, mint a férfié. A személyhez kötődik, nem vonásaihoz. Közvetlenül is behatol az igazság mélyébe, s belelát a másik ember szívébe. — Begyűjtő és egységesítő elv az életben, így foglalhatnánk ösz- sze karakterét. S ez ezúttal sem értékítélet, hiszen alkata biológiai és történelmi előzményekre alapozódik (2). Ezekből a vonásokból látható már az is, hogy csakis a két „törekvés” egysége adja vissza az emberi lét teljes gazdagságát. Amikor elemeztük a férfi és a nő lélektani jellemzőit, már igazoltuk egymásra-utaltságukat, kölcsönösségüket is. A testi-lelki sajátságok azonban csak alapanyagát adják annak a szerepkörnek, melyet a két nem képviselői végül is betöltenek egy adott korban. A férfi is, a nő is része a társadalom állandóan változó folyamatának; környezetük újra meg újra átformálja alkatukat, egymáshoz való viszonyukat. Gondoljunk itt példaként Madách sokarcú Ádámjára és Évájára. Színváltozásaikban tükröződik az egész történelem mozgása. — Mi minden volt a férfi és a nő? Csak néhány megjelenési formájukat idézzük. Fáraó és rabszolganő, római polgár és hetéra, kereszteslovag és zárdaszűz, eget fürkésző tudós és nagyonis földieket kereső hitvese, forradalmár és főnemeslány.. . Az „örök” férfi és az „örök” nő nagyonis sokféle köntösben lép színre, egymásnak koronként is ellentmondó formában. Viszonyukban a házassági kapcsolat csak egy a sok közül. A „plátói” szerelemtől, a „flörtön" át a házasság előtti s a házasságon kívüli nemi kapcsolatig — akár futó kaland ez, akár a prostituált és a „fizetővendég” találkozása, akár pedig tartós „viszony” — a szerelem számos, koronként is eltérő alakban jelenik meg. A házasságtörés és a válás úgy kíséri a házas létformát, mint az árnyék. Ennek az árnyéknak a körvonalai mintha már erősebbek lennének napjainkban, mint maga a házasságeszmény. 71
