Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Isten szava és a modern exegézis
evangélikus teológus, szóváteszi, hogy a teológia tárgyköre egyre jobban összeszűkül: nem a szent könyvekben tükröződő hit tudományos reflexiója akar lenni, hanem inkább a kinyilatkoztatásról szóló pozitív tudomány. Ugyanakkor a Szentírás is egyre jobban a történeti tudományok kritikája alá kerül (5). Katolikus oldalon figyelemre méltó volt Rahner és Lohfink vitája a Stimmen der Zeit 1968-as évfolyamában arról, hogy mi a Szentírás helye a teológiai képzésben (6). A probléma tehát magából a Szentírásból is adódik, s nem az exegéták vetik fel mesterségesen. Kétségtelen, hogy az ilyen régi, vallásos tárgyú s még hozzá természetfölötti vonatkozásokat tartalmazó könyvhöz lehet filozófiai és történeti előítélettel is közeledni, de a kérdések akkor is megmaradnak, ha félretesszük az előítéleteket. Vallási tekintetben a Szentírást Isten szavának tartjuk, de egyúttal emberi szerzők művének is, s mint minden emberi könyv, magyarázatra szorul ez is. A merev hagyományosság még nem biztosítja az igazság teljes birtoklását. Főleg akkor nem, ha hajthatatlanul alkalmazunk valamilyen részleges szempontot, pl. a historizáló elvet. Vagyis, ha valódi történetnek veszünk mindent, ami annak hangzik, és nem törődünk a szent könyvek műfajával, kifejezésmódjával. A műfaj kérdése A modern katolikus exegézis alapelveit már majdnem 20 évvel ezelőtt felvázolta A. Bea (7), azóta ezeket még elmélyítették, s a gyakorlatban is alkalmazzák. A lényeget ebben foglalhatjuk össze: a szöveget úgy kell értelmezni, hogy figyelembe vesszük a szent szerző célját, az írás valódi tartalmát, kinyilatkoztatott voltát és azt a jellegét, hogy igehirdetés akart lenni, vagyis a hitet táplálja. A szabályt bőven meg lehetne erősíteni a II. Vatikáni zsinat idevágó utalásaival, de az elvek emlegetése helyett inkább gyakorlati példákkal akarok dolgozni. A biblikus irodalomban úgyis megvan a veszély, hogy sokat beszélünk a Szentírásról, de keveset adunk magából a sugalmazott szövegből, illetőleg annak tartalmából. Előzetesen azonban még fel kell vetnem ezt a kérdést: Miért jelentkezik egyáltalán a műfaj problémája? Azért, mert sem az ószövetségi, sem az újszövetségi vallás nem a Szentírásból keletkezett, hanem megfordítva: a Szentírás könyvei keletkeztek abból a hitbeli tapasztalásból, amelyhez az üdvtörténet eseményei adták az anyagot. A kinyilatkoztatás címzettje és hordozója mind az Ó- mind az Újszövetségben egy közösség, amely természetfölötti jeleken keresztül megéli Isten közbelépését, azt hittel fogadja, és mint vallási tanítást továbbadja. A továbbadás úgy történik, hogy visszatekintenek a múlt eseményeire, saját kultúrájuknak, szellemiségüknek, vallási hagyományaiknak megfelelően leszűrik belőle a hitbeli tartalmat, s úgy fogalmazzák meg, hogy alkalmas legyen a szóbeli közlésre. A sugalmazott szerző a történeti eseményeken nyugvó hitet foglalja írásba. De nem mint teológiai rendszert, hanem mint sajátos céljának megfelelő alkalmi mondanivalót. A sugalmazott szerző tehát elsősorban hivő, aki visszatekint Isten nagy tetteire, ahogy ezeket megtalálja a forrásokban vagy népe vallási hagyományában. Ezért érezzük a pátriárkák történetében az epikus elbeszélő stílust, vagy ezért kell megelégednünk a pusztában való vándorlás első és utolsó évének néhány eseményével. Ezért olyan népies és szaggatott a Bírák könyvének esemény-sorozata. Ezért állítja be a Királyok könyve az uralkodókat az úgynevezett „deuteronomikus szemléletbe", s nagyságukat aszerint ítéli meg, hogy megtartották-e Jáhvé törvényét. Viszont a Krónikák könyvének papi körökhöz tartozó szerzője azt is kiemeli a királyoknál, hogy mit tettek az istentisztelet érdekében. A sugalmazás a szerzőt nem teszi történetíróvá, a forrásait sem pótolja, de biztosítja, hogy Isten közeledéséről, sajátságairól tévedés nélkül beszéljen. A történeti eseményekből lehet költői képeket is alkotni, mint ahogy ezt megteszi a 77—78. (Vulg. 76—77) zsoltár. Sőt, ha megtapasztalták saját népük történetében Isten világfeletti- ségét, szellemiségét és mindenhatóságát, akkor megfelelő képekben vissza lehet vezetni 3
