Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - KÖNYVFIGYELŐ - Félegyházy József: Timkó Imre: Keleti kereszténység, keleti egyházak
KÖNYVFIGY ELŐ TIMKÓ IMRE: KELETI KERESZTÉNYSÉG, KELETI EGYHÁZAK Szent István Társulat. 1971. 535 lap. Első világháború előtti egyházi életünknek egyik súlyos mulasztása volt: észre nem venni, gyakorlatilag és szellemi téren kapcsolatot nem teremteni az ország akkori területén élő keleti keresztényekkel. Míg a Nyugat erőltetett utánzásában láttuk egyetlen üdvösségünket, itthon olyan feladatokat hanyagoltunk el. amiknek megoldására a feltételek szinte kizárólag nálunk voltak adottak, s elvégzésük nemcsak magunknak s a velünk élőknek lett volna hasznos, hanem a Nyugat is gazdagodott volna általa. A világháború előtti Magyarországon 1910-ben volt 6 gör. kát. püspökség (illetve érsekség), 2100 parókiával, 3000 leányegyházzal, 2147 pappal és 2 millió hívővel (zömükben erdélyi román és kárpátaljai ruszin). A görög keletieknek (ortodoxok) pedig 7 püspökségük (illetve érsekségük), 2200 parókiával, 600 leányegyházzal, 2220 pappal és 3 millió hívővel. Micsoda vallási és társadalmi erő az adatok mögött! S mégis, akkori egyházi életünk mindezt a levegőnél is kevesebbnek vette! A lassú felismerés — jól elkésve — a két világháború között kezdett derengeni. Az úttörés nehéz munkájának egyik érdemes elindítója, kutató és publicisztikai tevékenységével Szóntay-Széman István (Az unioniz- mus, 1932), az akkori hivatalos egyházi álláspontot véve mércének. 1934-ben pedig megjelent Lippay Lajosnak a keleti egyházakról szóló jó kis műve a „Szent István Könyvek” sorozatában. E szerény kezdetek fölött a zsinat hozta nagy szemléletfordulat következtében elhaladt az idő. A hiány pótlására Timkó professzor vállalkozott. Feladata nem volt könnyű. Nem kevesebbről volt szó, mint az anyag feltárása és feldolgozása közben állandó szinopszisban tartani mintegy 1500 év távlatát (I), s ezen belül a szerteágazó szempontok és tények szövevényét. Feladatát sikerrel oldotta meg. Könyvének anyagát négy részre osztotta. Az első Kelet és Nyugat kereszténységének történeti és teológiai vizsgálatát (39—132); a második a hitszakadár (ariánus, nesztoriánus, monofizita) keletiek csoportjait (133—220); a harmadik a bizánci szertartásé (egyesült és nem egyesült) egyházakat (221—364) a negyedik a magyarországi keleti (egyesült és nem egyesült) egyházak történetét ismerteti (365—488). Jó módszere hozzáse- segíti, hogy a könyvében megjelenő nagyszámú és sokszínű anyag szerves egységben lép az olvasó elé. A két vezérmotívum, amely a szerző munkamódszerét irányítja: objektivitása a történelmi tények, és sze- retete a keleti testvérek iránt. E kettős szempont érvényesítése kölcsönöz műve tudományetikájának magas szintet. S eléri, hogy az eddig magunktól távolinak érzett keleti vallásos világ nemcsak látóközelünkbe jut, hanem okosan megmutatott értékein keresztül rokonszenvessé is válik. Az az érdeklődés, amit a könyv végig kivált az olvasókból, csúcsértékét éri el a magyar vonatkozásoknál. Meglep, hogy milyen gazdag érintkezése volt történelmünknek a keleti kereszténységgel. Egyben ez az anyagrész lesz az, amelynek néhány megállapítása könnyen kiválthatja szaktörténészek bírálatát. Hogy csak egyet említsek: nem igen lesznek, akik osztanák a Bíbor- banszületett „De administrando imperio" c. művének azt a hatásértékét Szent István „Intelmeinek” keletkezésére, aminő szerzőnk könyvében jut kifejezésre. Külön ki kell emelni a könyv 38 lapra terjedő irodalmi apparátusát, amit részünkről legfeljebb — a hazai 17—18. századi unióval kapcsolatban — a nagyszombati egyetem néhány tanárának (pl. Szentiványi Mártonnak, Bárányt Pálnak) 1—2 ide vonatkozó müvével, majd a múltszázadi Nilles, innsbrucki professzor klasszikus munkájával (Symbolae ad illustrandam historiam ecclesiae orientalis in terris Coronae S. Stephani. I—II. 1885) egészítenénk ki, amely utóbbi nemcsak az unió mozgalmának hivatalos dokumentum- gyűjteménye, hanem az unió eseményeit és szereplőinek tevékenységét is jól összefoglalja. Végül is Timkó professzor értékes könyve egyik építőeleme annak az iránynak, amelyet a zsinat szellemében így fejez ki: „Emberi gyarlóságok okozták a különválást, emberi erényeknek kell megteremteniök a találkozást is” (19). Féiegyházy József A helyes félelem a hit gyermeke, a téves a kételynek szülötte; vannak, akik attól félnek, hogy elveszítik az Istent, mások viszont attól, hogy esetleg megtalálják. Blaise Pascal 63
