Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gondolatok a mise szentírási szakaszaihoz Húsvétvasárnaptól Áldozócsütörtökig
újra induljunk a kötelesség útján, sőt másoknak is juttassunk abból az örömből, amiben részesültünk. El kell fogadnunk, hogy keresztény életünk a hit fényében és a megoldatlan kérdések homályában folyik. Ezért marad egészen emberi élet. A vigasztalást az a tudat adja, hogy minden bizonytalanságban, minden csüggedésben velünk van az, aki már győzött a bűn, a homály és a halál fölött, s hogy utunkat az örök élet asztalához vezeti, ahol már nem tűnik el, hanem felövezi magát, és ő vállalja a kiszolgálást. Húsvét 4. vasárnapja (1 Pét 2,20-25; Jn 10,1-10) ISTEN NYÍLTSÁGA A pásztor az ajtón megy be, a tolvaj titkos utakat keres. Krisztus teljes nyíltsággal viselkedik az Atyával szemben. Mindenben az ő akaratát keresi, az ő nevét akarja megismertetni az emberekkel, őt dicsőíti meg életével és halálával, szenvedésében is egészen kiszolgáltatja neki magát, és lelkét is neki ajánlja. Ezért tud az emberek előtt is nyílt és közvetlen lenni. Mindent kinyilatkoztat, amit az Atyától hall, mindenkit üdvözíteni akar, mindenkinek a tökéletesség útját mutatja: szegénynek, gazdagnak, erősnek, gyengének, barátnak és ellenségnek. Nem akarja kijátszani egyik embert a másik ellen. Isten országát nem építi az emberek ilyen vagy olyan csoportjára, hanem az emberi jóakaratra, s arra a hitre, amely személyes meghódolást jelent. De az embertől is ezt a nyíltságot követeli. Neki nem képmutatás kell, hanem őszinte megtérés. Nem érdeklik a külső tettek, hanem a szív vallásossága. Aki őt követi, tanulja meg, hogy a gyermek közvetlenségével imádkozzék az Atyához. Tanuljon meg szeretni egész szívvel, egész lélekkel és minden erővel. Embertársának legyen olyan jóakarója, mint magának. Ha felismerte a jó és rossz különbségét, akkor ne alkudozzék a bűnnel: ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki . .. Mindezt azért érdemes megtenni, mert aki elveszti életét az ő szolgálatában, az sokszorosan megtalálja, illetőleg visszakapja. Isten ilyen nyílt elszámolást akart az emberrel. Úgy ahogy az atya bánik gyermekeivel. Húsvét 5. vasárnapja (1 Pét 2,4-9; Jn 14,1-12) AKI ENGEM LÁT, LATJA AZ ATYAT... Ez a kijelentés a befejezése annak a hosszú kinyilatkoztatásnak, amelyet üdvtörténetnek nevezünk. A próféták is bemutattak valamit Isten akaratából, szándékából, irgalmából. De ő a Fiúban akarta véglegesen kinyilatkoztatni magát. Krisztus úgy is viselkedik, mint fiú; tudatosan az Atyára tereli a figyelmet. Magát az Atya küldöttének nevezi, tőle kapta tanítását, ő mérte ki idejét, akaratának teljesítése a mindennapi kenyere. Csodáiban az Atya ereje nyilvánul meg, tetteivel az ő dicsőségét keresi, nem a magáét. Szenvedésében és halálában is őt dicsőíti meg. A benső titokzatos kapcsolat olyan szoros közöttük, hogy a Fiú mindig azt teszi, amit az Atyától lát. Csak ők ismerik egymást, csak ők adhatnak egymásról kinyilatkoztatást. A Fiú egy az Atyával, ő az Atya tükre. Ezért Krisztus tanítása és viselkedése teljes bizonyosságot ad. Az Atya olyan akar lenni irántunk, úgy akar bánni velünk, ahogy azt Krisztus bemutatta. A filozófia sok dolgot felvet Istenről, mint magától való, végtelen, örök szellemről. De ezek csak hideg igazságok. Az ő személyes életét és a velünk való kapcsolatát csak Krisztuson keresztül ismerhetjük meg. Azóta tudjuk, hogy valóban atyánk akart lenni. Krisztus türelmében, önfeláldozásában, szeretetében, megbocsátásában az Atya jóindulata tükröződik. Ő akarja magával kibékíteni a világot, ő keresi, ami elveszett, ő akarja az embert üdvözíteni. Az önző, ösztönös, földhöztapadt emberben úgy akart hitet és szeretetet ébreszteni maga iránt, hogy Krisztusban bemutatta nagylelkűségét. De ne gondoljuk az atyaságot passzív várakozásnak vagy beletörődésnek. Atyasága megnyilvánul abban is, hogy követelményeket támaszt, hogy göröngyös utakon vezet a nagykorúságra. Őt megközelíteni is csak Krisztus útján lehet: az élet feladatainak és a hitből fakadó kötelességeknek a vállalásával. 52
