Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)

1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: Kinyilatkoztatás a megismerés fejlődésében

Krisztus maga is sokat beszélt arról, Hogy a tanítványainak az ismerete még nem teljes. Csak később értik majd meg, hogy ki igazán Krisztus. „Még sok mondanivalóm volna, nem vagytok azonban elég erősek hozzá. De amikor eljön Ö, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra... és a jövendőt fogja hirdetni nektek" (Jn 16,12-13). A tanítványok bizony sokszor elszomorodtak, mivel nem értették, mit is mond Krisztus, az, akitől mindent vártak. Ezért is vigasztalta őket, ezért nevezi számukra így az Isten Lelkét: „A Vigasztaló pedig, akit az Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondottam nektek” (Jn 14,25). — Krisztus feltámadása után tovább neveli tanítványait. Ott működik Egyházában, ahogy azt szent Pál saját életében is tapasztalja. „Ő egyeseket apostolokká, másokat prófétákká ... és tanítókká tett, hogy istenszolgálatra neveljék a szenteket és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, és meglett emberré nem leszünk Krisztus teljességének mértékében" (Ef 4,11-14).

Az Egyház az idők során nemcsak növekedik, hanem egyszersmind jobban megismeri önmagát az események sodrában, és épp ezért többet, mélyebbet tud Krisztusról tanítani. Mint élő szervezetnek, nemcsak múltja és jelene van, hanem benne bimbózik jövője is. Amint felnőtté érik, megtervezi a jövőjét is.

Már elindulásakor magára ölti a történelem arculatát. Az írott evangéliumban az ősegyház igehirdetői a Feltámadott fényében tekintettek vissza Jézus földi életére. A 2. században az apologétáknak már nemcsak hirdetniük, hanem érvelniök is kell a pogány és a zsidó vádakkal szemben, ezért elkészítik a hit rövid, ésszerű összefoglalását. A fogalmak tisztázásához felhasználják a hellén bölcselet kifejezéseit. Az élő Egyház később újabb művelődési területekre lépve, vagy nagy korfordulók idején újra összefoglalta a krisztusi tényeket és tanításokat. A tanítóhivatal a kinyilatkoztatás egyes titkait közlésre alkalmasabban, „dogmákban” terjesztette elő. Ezeket a dogmákat annak idején az arisztoteleszi logika szellemében fogalmazták meg, amely teljesnek és változatlannak tartotta az igazságot. így alakult ki közhelyként a dogmákról a „korlátozó akadály” negatív képe. Pedig az igazság még a klasszikus meghatározásban is: Adaequatio rei et intellectus - azaz a dolog (mint külső valóság) és az értelem megegyezése, megfelelősége, a külső valóság tudati befogadása. Az emberi tudat — történeti és egyedi életszakasza szerint — másként fogad be, és másként illeszkedik a valósághoz. De maga a valóság is változik, ismeretünk tehát ezért is változékony. Csak az isteni Lét önmegismeréséről mondhatjuk el, hogy változatlanul teljes. Az ember szüntelenül fejlődő megismerése a természetfeletti valóságot analóg módon, a hasonlóság és különbözés útján ragadja meg, de még így is változó, mert „a Teremtő és teremtmény között nem olyan nagy a hasonlóság, amennyivel nagyobb a különbözőség” (DS. 806.). Éppen ezért a hittételek lezárhatnak ugyan egy gondolkodási, társadalomfejlődési korszakot az Egyházban, de nem merevedhetnek meg. Nem, mivel az emberismeret sohasem lesz képes a teljes isteni valóság befogadására; ezért is törekszik azt új oldalról, mindig jobban megvilágítani.

A kinyilatkoztatás közlési módszere is eltér más igazságokétól. „A természettudomány módszere a megfigyelés és a kísérletezés. Minden tétel annyit ér, amennyire azt bizonyítani lehet. . ., azaz visszavezetni a mennyiségi egyenletek evidenciájához. A teológiai kiindulásban ugyan szintén ott van a tapasztalati valóság, amely azonban már magába zár egy tapasztalaton túllévő valóságot, a természetfeletti tartalmat: a kinyilatkoztatást. Ez pedig mindig be van ágyazva az emberi szó, tett, viselkedés, jelkép, élet és történelmi helyzet keretébe. Viszont a jelképet és annak értelmét, a formát és a tartalmat nem könnyű elválasztani egymástól. Döntő szerepet kap itt az értelmezés. Isten közvetítőkön keresztül adja a kinyilatkoztatást, akiknek éppen az a szerepük, hogy emberi módon fejezzék ki a felismert tartalmat, értelmezzék az üdvtörténeti eseményt. Krisztus valóban egyházi tanítóhivatalt alapított, és feladatává tette a kinyilatkoztatás mindenkori értelmezését. Ugyanakkor azonban emberek alkotják a tanítóhivatalt is, tehát vonatkozik rá mindaz, ami az embert kötelezi az igazság keresésében. Az Egyház a kinyilatkoztatott igazság birtokában van ugyan, de ez nem jelenti az egyes esetekben az igazság teljes felismerését.. .” (3). Ha tehát az Egyház az idők során felhasznált bizonyos fogalmakat, azzal nem kívánt szentesíteni egy filozófiai irányzatot, hanem korszerűen akarta kifejezni az általános emberi tapasztalás értelmén keresztül saját igazságait.

40