Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Zemplén György: A személyes hit az Isten kinyilatkoztatott Igéjében
tuális kegyelem körébe tartozik, de az írás konkrét beszédmódjában minden isteni működést egybefoglalhatunk a hit elnevezésével. A hit által szentelődik meg a szív, az emberi személyiség középpontja, amint a szívből indul el — a kegyelem indítására — a hit kezdete, és a megtérés is. A hitfogalom gazdagságában kiemelkedik egy sajátos mozzanat, amelyet ma elsősorban nevezünk „hitnek”. Az Isten szavára adott válasz, a mi személyes döntésünk föltételezi értelmünk eligazodását. Ezért a hit tárgyilag felöleli azt az ismeret- csoportot, amely bevezeti az embert Isten titkaiba, az ember részéről pedig magába zárja az értelem tényét, amellyel elfogadja Isten tekintélye miatt a kinyilatkoztatott igazságot. A tanítás mindig megelőzi a hit tartalmának tényleges elfogadását. Máté és Márk evangéliuma Krisztus igehirdetésével kezdődik, az Ür a 12 apostolt elküldi, hogy hirdessék Isten országának eljövetelét. A hegyi beszéd utolsó szavaiban bölcs embernek nevezi az Úr azt, aki meghallgatja az Úr igéjét, és meg is teszi, amit az tanít (Mt 7,24). Jézus hálát ad az Atyának, hogy az elrejtett igazságot Krisztus által kinyilatkoztatja a kicsinyeknek (Mt 11,25). A primátus ígérete előtt az Úr Pétertől megköveteli a Messiásba vetett hit megvallását (Mt 16). A János-evangélium egész lényege szerint arról az igazságról beszél, különösen a 3., 5. és 8. fejezetben, amelyet Krisztus hozott erre a világra. Az eucharisztikus beszédben Krisztus az élet kenyerének mondja magát, amelyet először a hit által sajátítunk el (Jn 6,29—35). Pál ugyan inkább a Megváltóról beszél, és nála elsősorban a megiga- zulás problémája áll a középpontban, mégsem feledkezik meg a krisztusi tanításról, amelynek az ember engedelmeskedni tartozik, és szembeszáll azokkal, akik az evangélium igazságát meghamisítani akarják „De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért kérdi Izaiás is: Uram, ki hisz a tőlünk hallottaknak? A hit tehát hallásból ered, a hallás pedig Krisztus igéjéből" (Ro 10,16—17). A Szentírás világában nem szabad ezt az értelmi hozzájárulást pusztán elvont igazság elfogadásának tekinteni. Amint szent Tamás mondja: a hit az ember oldaláról nézve emberi fogalmak és ítéletek sokasága, de amit hiszünk, „a veritas prima”, az az egy és oszthatatlan Isten. A hit elfogadásával tehát Isten számunkra valósággá válik, és a találkozás ezzel az isteni valósággal az első lépés azon az úton, amelyen az isteni élet megvalósul bennünk. A Szentírás gondolatvilágában, különösen János és Pál tanítása szerint, a hit a reményben és szeretetben bontakozik ki. A hit a remény által törekszik arra, hogy meglássa az üdvözítő végleges győzelmét Misztikus Testében azon a napon, amikor Isten kinyilatkoztatta magát az emberiségnek. Ez az eszkatológikus szempont köti össze a bennünk láthatatlanul élő és munkálkodó Krisztust a végső beteljesedésben megnyilatkozó üdvözítővel. A hit a szeretet által működik, mert irányt mutat, hogy testvéreinket jóakaratban szolgáljuk, és ebben a szolgálatban mutassuk meg Isten iránt való szeretetünket. A keresztény hit reméli, amit még nem lát, de tökéletességét a testvérek iránt való szeretet útján éri el. Az Isten irántunk való szeretetére végső válaszunk a hit, amely a szeretet által működik (Gál 5,6). Szent János Isten szeretetének próbakövét látja az embertestvér szeretetében (1 Jn 2,9—12), Pál pedig így ír a kolosszeiekhoz: „Hálát adunk Istennek, Urunk Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor imádkozunk értetek, hallottunk Krisztus Jézusba vetett hitetekről, és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt eltölt titeket, azért a reményért, amely készen vár a mennyben” (1,3—5; vö. 1 Kor 13; 2 Kor 8,7; Ef 1,15 és 6,23). Végül a szeretet tűzében égő hit vezeti a hűséges lelket már itt a földön a bennünk élő Isten tapasztalati ismeretére, aha! ugyan a hit homálya nem válik látomássá, de a szeretet affektusaiban átéli az ember istenfiúságának örömeit. Szépen mondja Szent Tamás, hogy Isten kinyilatkoztatja magát nekünk a gyermeki szeretet élményében, amelyet ő művel bennünk (In Ro 8.16. 3). Ha tehát módszeres és tudományos okokból, tévedések elkerülése végett a teológia elemeire bontja a hit élményét, jó mégis felidézni a biblikus atmoszférát, amelyben életünk elemei az emberi személyiség teljességében mutatkoznak meg. A hit az Isten ál25