Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gyürki László: Mit kell vallanunk az Ószövetségről?
azután is, amikor Isten már újat hozott Ábrahám kiválasztásával. Az ígéret korszaka elkezdődött azzal, hogy Isten Ábrahámmal szövetséget kötött, és lefoglalt magának egy népet. Azt akarta, hogy ez a nép ígéreteinek hordozója legyen. E szövetségnél minden az Isten kezdeményezéséhez van kötve. Az ember engedelmesen viselkedik vele szemben, hittel, bizalommal fordul felé. Később, a sínai szövetséggel az írott törvény korszaka kezdődött. Isten itt megújítja szövetségét azzal a néppel, amelyre rábízta ígéretét, amelyből az üdvösség származik, Jézus Krisztus születik. Ez a szövetség is Isten ingyenes ajándéka. Szabadon választja ki a népek közül a zsidó népet, hogy „szent ivadék és királyi papság” legyen. Hogy célját előmozdítsa, Isten törvényt ad népének. Ez az írott törvény a második korszak természettörvényét szentesíti, melyet mcjd megerősít az Újszövetség, amely a szeretet törvényével a törvény teljességét hozza (Mt 5,17—19; Rám 13,8—10). A szertartási törvények (egy szentély, papság, istentiszteleti rend, ünnepek, a körülmetélés stb.), a prófétaság intézménye, továbbá a politikai rend is segítik a választott népet, hogy teljesíthesse az átmeneti időszakban küldetését. A messiási korszak Krisztusban és az Egyházban válik valósággá. Isten új szövetséget köt, amely a régi helyére lép. A kinyilatkoztatás és az üdvösség beteljesedik, már csak a végső, az eszkatológikus teljesség van hátra. Isten ismerete, amely eddig a természettörvény és a részleges kinyilatkoztatás által volt ismert, teljessé lesz Krisztusban (Zsid 1,1—2), aki feltárja a teljes igazságot, és a Szentlélek által vezet bennünket. Az üdvösség minden ember számára nyitva áll a Krisztushoz való egyetemes hozzátartozás által. Kérügmatikus felépítés A beteljesülésnek az előtörténete tárul elénk az Ószövetségben. A választott nép tudta ezt, s az volt a hivatása, hogy e tudását közvetítse más népek felé is. Ez a tudás Isten fényében világította meg saját létét. Azok a szerzők, akik Izrael történetét összegyűjtötték, nem szigorúan vett „történeti” céllal tették ezt, hanem avégett, hogy olvasóikban felkeltsék a hit elhatározását, a hűséget a szövetség Istenéhez. Megtérésre, Istenhez fordulásra akarták őket segíteni, és nem történelmi tudásra vezetni. E cél érdekében gyakran felelevenítették a múlt egyes jelentős eseményeit. A kevésbé fontosakat elhagyták, másokat viszont jobban kihangsúlyoztak. A történeti könyveknél megfigyelhetjük ezt a „kérügmatikus" felépítést. A szent író elmond egy eseményt, azután levonja belőle a következményt. Az Újszövetség könyveiben már egészen világos lesz ez a módszer: Jézus élt, tanított, meghalt értünk, és föltámadt. Ebből a következmény: térjetek meg, higgyetek az evangéliumnak, keresztel- kedjetek meg. Ugyanezt találjuk meg — lényegében — az Ószövetségben is. így pl. az Ex 20,2—3 tartalmazza az első parancsot. Mi következik ebből? Rajtam kívül más istened ne legyen, Az Egyiptomból való szabadulás a múlt eseménye ugyan, de mindig jelenvalóvá válik a húsvét megünneplésében. A Misna szerint úgy kell megülni a húsvétot, mintha „te magad személyesen jöttél volna ki Egyiptomból”. A Pentateuchus szerkesztőinek is ez a mély gondolata: a nép mindig ugyanaz, mint amelyik kijött Egyiptomból. Ezért is érthető, hogy a törvényeket tartalmazó rész a sínai tartózkodás utáni szakaszhoz került. Ez a törvényhozás is Izrael feladatát tárja a nép elé: hűséges tetteivel válaszoljon Isten nagy cselekedeteire. Ugyanezt a gondolatot fejti ki a Deuteronomium is. A szerző a rég meghalt Mózes szájába adja a buzdítást. Az egész törvényhozás azután úgy jelenik meg, mint e buzdításra adott válasz. A szent szerző számára a hetedik században élő nép is ugyanaz, mint a pusztai vándorlás népe. Érthető tehát, hogy Mózes szól hozzájuk hét századdal később is. A szerző maga mögött hagy hét engedetlen századot, és Izraelt visszahelyezi a pusztába Mózes elé. A kortársak ugyan politikailag és társadalmilag már más nép, „gonosz nép". Az üdvösség mégis úgy tárul fel előttük most is, mint akkor. Isten ugyanúgy ajánlja fel nekik kegyelmét, mint akkor: „ma te Jáhvé, a te Istened népévé váltál”. A szerző ezzel a „mával" akarja különösen időszerűvé tenni a sínai parancsokat saját korának népe számára. Mózes korát és az ő korát egyetlen „mában” kapcsolja össze. 15
