Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)

1972 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Cserháti József: A tévedhetetlenség kérdése az egyház belső dialógusában

alakulat, mindig is tudtuk, de hogy a Jézus Krisztus által alapított üdvösségi intézmény ennyire a teljes emberiesség mértéke szerint is bent áll a világ alakulásának, fejlődésének, történelmi színváltozásának folyamában, azt korábban nem egyszer, mint az egyház természetfeletti integritását veszélyeztető momentumot ki akarták küszöbölni. Az egyház egésze, üdvösségi tevékenysége, de a dogmák is az időszerűség és korszerűség hatása és befolyása alatt állnak. Ebből egyáltalán nem következik, hogy az egyház nem lenne isteni alapítású és rendeltetésben természetfeletti, hogy nem mondhatna ki tévedhetetlen igazságot, de tudatában kell lennünk annak, hogy ezek az igazságok mint az egyház tanítása, mint az Istentől kapott kinyilatkoztatás továbbvitele, kifejtése és hirdetése a kor szellemi és általában fejlődési hatása alatt állnak. Ennek tudomásulvétele nem jelenti ,,a dogmák relativizálását”, hanem a dogmák ,.történelmi relativitásához való kötöttségének feloldását”. Ebből a valós függésből kell mindig kihámozni a változatlan igazságmagot.

Az egyház mint egész, és az egyes keresztény. Küng egyik alapvető megállapítása, hogy csupán az egyház mint egész az apostoli utódlás birtokosa. Ezért nem akar saját tekintéllyel rendelkező tanítóhivatalt elismerni, és tagadja a felelős pásztorok tanítási megbízatását. így látja biztosítva „az egész egyház inde- fektibilitását", „az igazságban való megmaradását”, mert emberi instanciák nem nyúlnak hozzá az isteni szó igazához. „Az az igazság, amelyből az Isten népének élnie kell, nem eredhet a teológiai iskolák intellektuálisztikus főzetéből. Az üdvösség! igazság a Jézus Krisztushoz való tartozást fejezi ki. Ez az igazi igazságtartalom mindig mentes marad a téves kijelentések elferdítésétől”.

Hogy Küng ekkleziológiájában mindenütt a „klerikális szemlélet” ellen harcol, egészen korszerű és dicséretesnek mondható. Azonban itt is történelmileg kell értékelnünk. A középkor vége, az ellenreformáció, a katolikus restauráció olyan „elkülönített” tanítóhivatal kialakításának kedvezett, mely mint „fölérendelt valóság" az egyházi közösség előtt és felett állt. Az egyensúly keresése ezen a téren is megkezdte jótékony helyreigazításait. Különben Congar és Schnackenburg is igazat ad Küngnek abban, hogy a közösség mindig az egyház alapvető konkrét valósága marad, és arra a kérdésre, ki taníthat az egyházban, Congar is azt feleli: mindenki, a Lélek adományának mértéke szerint. Nem lehet azonban elvitatni a pásztorok tanítási tekintélyét. Az egyensúly helyreállítása érdekében Krisztus hirdetésének pozitív pasztorális funkcióját valóban előtérbe kell helyezni, és ezt a funkciót az egész egyház életébe az egyesek mozgósításával ismét elevenen be kell sorolni, [gy volt ez az ősegyházban.

A dogmák igazságtartalma. Miután Küng tételeit már ismerjük, könnyen érthető, hogy e kérdés körül keletkezett a legtöbb vita. Sajnos, e helyen csak igen rövid hozzászólással kell megelégednünk, mert egyrészt a kérdés rendkívül komplikált, másrészt azt, ami itt belső vitaként szerepel, már fentebb is érintettük. Csak néhány szempontra hívjuk fel a figyelmet. Küngnek korábban megjelent könyve („Rechtfertigung” Einsiedeln, 4 kiad., 1964) még csak csírájában tartalmazza a legújabban felvetett kérdéseket, Lássuk, mit mondott akkor: „A hitnek egyetlen igazsága, egyetlen alapstruktúrája számos formában tud kifejezésre jutni. Ezek ugyanazt az alapot a lényeges vonások különböző kiemelésével bontják szét. A dogmatikus meghatározások tévedhetetlen ül, pontosan (nemcsak megközelítőleg) és ezáltal visszavonhatatlanul kimondják az igazságot; mint ilyenek bent állnak a teljes emberiesség történelmiségében. Visszavonhatatlan és mégis történelmileg jel- legzett hangsúlyokat domborítanak ki, meghatározott tárgyilagos perspektívát nyújtanak, és mégis, mint véges, az egészet csak részben felölelő kijelentések az igazság tartalmát sohasem merítik ki egészen. A dogmatikus formulák azonban világosan értelmezhetők és tökéletesíthetők, mint ahogyan az egyház sem lehet egy tetszésszerinti, rövidéletű bölcseleti rendszerhez kötve” (I. m. 108.). Küng itt azt a katolikus felfogást képviseli még, amit ma tizenhat kritikusa vonultat fel ellene: a dogmák kimondásánál az egyház mindig annak tudatában volt, hogy az isteni kinyilatkoztatásban lefektetett igazságot csak újra fogalmazza, és nem ad hozzá új igazságot, továbbá minden üdvösségi igazságtartalom csak analóg, te146